Generációk kötete: egy újabb kihagyhatatlan darab Turczi Istvántól

„Sosem felejtem el a pillanatot, amikor úgy néztek egymásra, mintha ufót láttak volna. Csillogtak a szemek. Szokták az emberi közelséget. A bátrabbak kezet fogtak, sőt, puszi is csattant. Súlya volt minden kis mozdulatnak. Úgy örültek egymásnak, ahogy a gyermek háborúból hazatérő apjának. Egyikőjük odalépett hozzám és megköszönte, hogy találkozhatott a másfél éve nem látott barátjával”– így emlékezik vissza a tatai Prima Primissima-, József Attila-, Babérkoszorú-díjas kortárs magyar költő.

Nem véletlen, hogy Turczi István, aki egyébként Tata díszpolgára is, a Kemma.hu és a 24 Óra szavazatai alapján 2023-ben az Év embere lett. Hiszen a világjárvány elmúlása óta nincs évszak, hogy legalább egyszer ne lenne felolvasóest. Mindig akad valami ürügy a soron következőre: hol nőnap, hol karácsony, hol csak azért, mert sokan kérték, hogy legyen. Költőkkel indult, de idővel bekapcsolódtak prózisták is. 

A gondolatot pedig tettek követték: tavaly összeállított egy antológiát azoknak a műveiből, akik eljöttek, vagy akiket meghívott. Így jött létre az, amit kezében tart a kedves olvasó: három nemzedéknyi kortárs alkotó verseinek és kisprózáinak gyülekezési helye. Egy olyan kétkötetes gyűjtemény, ahol végérvényesen együtt lehetnek, és ami a legjobb mindenféle maszk nélkül. 

Többek között Müller Péter Sziámi is kapott néhány sort. „Hatvannégy bites lettem én, vár csetszobán egy kőkemény tere-fere, előttem csésze zöld tea, épp tegnap lett bekötve a netünk, nekünk.” – így szól a Síntévesztő című költemény eleje, de idézhetnénk Jász Attilától is, aki a szertartáspróbákról, vagy éppen az égen kirajzolódó meztelen angyal sziluettjéről emlékezik meg. Zacitól, hallgató kövekről, de még Archívumról is lehet olvasni a PENdrive-ban. Érdemes.