Fentről a mélybe

A Rammsteinnél a botrány még csak most csúcsosodik ki, az az utóbbinál már le is csengett, ugyanis Orri, a dobos 2018-ban inkább búcsút intett a társaknak, így a negatív hírekre ugró média figyelmét is magával ragadta. Az izlandi Sigur Rós pedig új erőre kapott és 2022-ben nekiláttak az új, Átta címet viselő albumuk elkészítéséhez. A kiadvány idén június közepén látott napvilágot és összesen tíz dal szerepel rajta. A korábbi interjúkból kiderül, hogy Jónsi, az énekes, és társai a felvételek közben igyekeztek minél kevesebb alkalommal dobot használni. Talán ezt is érdemes egyfajta jelzésként értelmezni: lehet bárki bármennyire is jó zenész, ha nem bír a vérével, akkor ki lehet őt és a hangszereit is hagyni a szerzeményekből.

Ne várjon senki pörgős, vad tempót a poszt-rock bandától, ellenben a megszokott klasszikus, minimalista elemek mellett Jónsi magas énekhangjában sem fogunk csalódni. Nincs igazi átmenet a dalok között, ha nem figyelünk a pillanatnyi csendre, akkor fel sem tűnik, hogy már a harmadik, a negyedik, vagy az ötödik számnál tartunk. Ahogy a nyitódal, a Glóð megszólalt, pillanatok alatt lebegni kezdtem. A felhőkig emelkedve néztem fentről a szorgos kis hangyákat, kik építik a „felhőkarcolót” a vízparton.  De hisz ez valójában Bábel tornya, az érthetetlen duruzsolás, susmorgás pedig az összekeveredett nyelvű építőmunkásoktól származik. Hirtelen Jónsi szól hozzám egy felhő mögül és mire kezét nyújtaná, beszippant egy erős örvény. Immár a Klettur című szerzemény dallamát hallom, a dobok által keltett hullámokra jobbra-balra dobál a légmozgás, marcangolnak, tépnek a szelek és kiverték a fejemből mindazt, mit láttam. Nagy robajjal csapódtam be a tengerbe és máris süllyedek egyre mélyebbre, az örök sötétségbe. Van-e kiút? Az utolsó előtti Fall című dalnál úgy éreztem, hogy nincsen, ám a remény hal meg utoljára. Végül kattant a zár és kinyílt az izlandi szimulátor ajtaja, én pedig visszatértem a valóságba. Remek kis utazás volt.