Egész életében élményeket adott és teremtett a komáromi népművelő

Virág Miklósné Irma néninél kezdett táncolni a közelmúltban Bessenyei György-díjjal elismert Gábor Klára Oroszlányban, majd a veszprémi padokat koptatta vegyiparis diákként, és folytatta a néptáncot, de maga a közművelődés Veszprémben érintette meg. A megyei művelődési központ frissen indult néptánccsoportjából hívták a fiatalokat különböző rendezvényekre segíteni, hoszteszkedni. Aztán gyakornokként is ottragadt, majd Novák Ferenc és Foltin Jolán kérésére Pestre, a Bihari János Táncegyüttesbe ment táncolni. Felvételizett és bekerült Szombathelyen a magyar-népművelés szakra, közben megszerezte a néptáncpedagógusi képzettséget, és Komáromban kezdett el dolgozni.

– 1979–81-ben Komáromban a határőr férfiak és a gimis lányok tánccsoportját vezettem. A férjem a komáromi Csimpolya zenekarban játszott, amely a megye egyetlen táncházzenekara volt akkoriban. Aztán lekerültünk Pécsre. Ő a Mecsek Táncegyüttesnél zenélt, én a KISZÖV együtteséhez kerültem asszisztensnek, és a néprajzi múzeumban dolgoztam, ahol Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt a vezető – meséli Gábor Klára, aki már ott interaktív tárlatvezetéseket, aprók táncát vezette, és megszerezte a diplomát. Közben férje átigazolt az akkor alakult Méta zenekarba. Egy évvel később a banda megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet, amit Klári is kiérdemelt később 1991-ben néptáncosként.

A Garabonciás megszületése és 15 év a „Csokiban”

A pécsi évek után tértek vissza Komáromba. A zeneiskolában 1987-ben induló néptánctagozat vezetésére kérték fel. Ebből nőtt ki a Garabonciás Táncegyüttes, amelynek mostani művészeti vezetője, Pőcze László, hatodikos kisdiák volt az induláskor, majd elköteleződött a néptánc mellett. 1991-ben aztán Gábor Klára a komáromi Csokonai Művelődési Központ igazgatója lett, és maradt is 15 évig. Közben persze a tánctanítást sem hagyta abba.

– Nagyon sok mindennel foglalkoztunk, volt mesebérlet, koncertek, előadóestek, Téltemető és Komáromi Napok, és természetesen a sok-sok közösség rendezvénye, akik a „Csokihoz” kötődtek. Kevesen tudják, hogy a helyi tévé első anyagait a művház vágórendszerén készítették el, és öt évig rádiót is üzemeltettünk – idézte fel, megemlítve, hogy 2000-ben a Tatát, Észak- és Dél-Komáromot is magába foglaló Millenniumi Sokadalom országos rendezvénysorozatban is részt vállalt. A két Komárom művészeti együtteseit és önkéntes szereplőket bevonó Híres Komárom történelmi színjáték is ebben az időben született meg – részletezte.

Innen a következő nagy ugrás a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozat volt.

Országos programsorozatot indított

– A Kulturális Örökség Napjai szervezői vették észre, hogy művelődési házak is jelentkeztek, így merült fel bennem, hogy lehetne egy külön program nekik is. A Kulturális Központok Országos Szövetségének elnökségi tagjaként megfűztem az elnök asszonyt, hogy álljanak a kezdeményezés mellé. Azt mondták, hogy ha vállalom a szervezést, szívesen – mesélte Klári, aki természetesen vállalta. Az első logót az eredetileg nyomdász, grafikus-kirakatrendező férje készítette.

Így indult 2007-ben az akció, amelyben évről évre több száz programot kínálnak a magyar nyelvterület közművelődési szervezetei most már a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében.

Az évek során persze nagyon sokat változott a közművelődés. A kötelezőtől a szabadon választott programok felé haladunk, közben pedig betört az internetes forradalom, az idén pedig a pandémia is.

– A közművelődésnek mindig meg kell újulnia. Érdekes egyébként, hogy mennyi minden indult innen, gondoljunk csak a diszkókra, a nyelviskolákra vagy a művészeti képzésekre. A közművelődés kicsemegéz valami újat, ami a valós igényekre épül, amire aztán mások is rárepülnek, és megcsinálják belőle az üzletet – világított rá a népművelő, akitől azt is megkérdeztük, mit csinálna, ha most kezdené a pályát.

– Amit kistérségi közművelődési referensként, majd Mocsán – kezdte, utalva rá, hogy nyugdíjba vonulása előtt öt évig itt vezette a művelődési házat és a könyvtárat.

Mocsán is sokan megmozdultak a hívó szavára

– Nagyon jó volt megszólítani az embereket, új dolgokat létrehozni velük, országos hálózatba bevinni a településeket. Mocsán csaknem minden közművelődési akcióra beneveztünk, például a Leleményes hőseink pályázaton is díjazottak voltunk. Itt is készült történelmi színjáték, Mocsai Krónika címmel. 70 helyi szereplővel együtt dolgozni a történelmi életképeken nagyon jó érzés volt. De XX. századi divatbemutatót is szerveztünk, amire egyre küldték be a régi ruhákat a helyiek – idézte fel az élményeket.

– Több új közösséget is életre hívtam, közülük még ma is vezetem a Mocsai Népdalkört és a Mocsai Pajtaszínházat. Mindegyik csapattal sok közös élményt szereztünk a próbákon, szerepléseken. És ha már élmények: talán ez a közművelődés feladata, missziója is.

Alapvető igényünk van a közösségi együttlére

– Mi élményeket teremtünk, adunk át a közösségi rendezvényeinken, de ma már ott vannak a virtuális közösségek is – ad helyzetértékelés a jelenről Gábor Klára.

– Ám ennek nemcsak hátrányai, de előnyei is vannak, és erre rá kell jönnie a közművelődésnek is. Ha otthon is játszol a gépen, azt is nagyon ritkán teszed egyedül: valakikkel versenyzel vagy együttműködsz. Alapvető igénye az embernek a közösségi együttlét. A pandémia alatt is szenzációs ötletekkel jöttek elő a kollégák, hogy hogyan lehet tartani a kapcsolatot a közösségeikkel. Például udvari koncerteket, foglalkozásokat, virtuális tárlatvezetést, távtornát közvetítettek – mondta Gábor Klára, aki szerint mindig az adott kornak megfelelően kell a közművelődésnek dolgozni.

Hogy ő így tett, azt az ebben a szcénában adható legmagasabb szakmai díj bizonyítja. Arra pedig, hogy két ember élete mennyire fonódhat össze mind a magánéletben, mind a hivatásban, jó példa a családja. Három gyermekük népzenével, tánccal, művészetekkel is foglalkozik civil hivatásuk mellett.