A Príma-díjas zeneszerzőt minden elismerése keményebb munkára ösztönzi

– Hogy fogadta a Príma díjat?

– Először dr. Molnár Attila polgármester hívott fel, hogy felterjesztenének a Príma díjra. Nem hittem, hogy ennek folytatása is lesz, és bekerülök a jelöltek közé. Még a szavazás alatt sem gondoltam volna álmaimban sem, hogy a kategóriámban én leszek a győztes. A díjak jólesnek, hiszen egyfajta elismerést jelentenek. De törekedni kell arra, hogy nem szabad megállni, folytatni kell a munkát, nagy erőbefektetéssel. Egy kitüntetés nem piedesztálra emel, hanem alázatos folytatásra sarkall.

– Édesapja, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester. Ezzel el is dőlt, hogy a zenei pályát választja?

– Csak hatodik osztályos koromban „vettem elő” a zenét. Ütőhangszeren kezdtem játszani Budapesten, majd megjártam a ranglétrát a konziban és a főiskolán Győrben. Ott már éreztem, hogy a karmesterség és a zeneszerzés lesz az, amelyekkel a legjobban ki tudom majd magam fejezni. Édesapám pályafutása nem volt soha hátráltató tényező, de előtérbe sem kerültem miatta. Szerencsére. Az rosszul esett volna. Nem volt a család részéről elvárás, hogy a zenét válasszam hivatásomul. Ugyan minden testvéremnek fontos a muzsika, a többiek „polgári” foglalkozást választottak. Emellett a zenés színházban nőttem fel. Édesapám az Operaházban vezényelt, gond nélkül végigültem az 5-6 órás Wagner-operákat is. A színpad illata el tudja varázsolni az embert. „Sajnos” a hatéves kislányom már fellép darabokban, őt is beszippantotta a színház miliője.

A zene nyelvén fejezi ki magát

Medveczky Szabolcs zenei tanulmányait ütőhangszeres-szakon Budapesten, majd Győrben végezte. A komáromi Egressy Béni Zeneiskola korrepetitora volt, 2005-től a Győri Nemzeti Színház megbecsült karmestere, korrepetitora, zeneszerzője. Első komolyabb művét, a Komáromi ünnepi misét 2009-ben mutatták be. 2010-ben csendült fel első zongoraversenye, majd Mikolasek Zsófiával zenés mesejátékot írt az Egressy növendékeinek, a nagy sikerű Ali Khodzsa és a bölcs kisfiút. Számos sikeres produkciót készített Vizeli Csabával, a Magyarock Dalszínház vezetőjével is. 2012-ben Komárom Város Kultúrájáért, 2019-ben pedig Pro Urbe díjban részesült. 2015 óta alapító elnöke a Komáromi Kamarazenekari Egyesületnek. Az általa vezetett kamarazenekar, amelyet a két Komárom zenekara alkot, évente négy-öt koncertet ad több stílusban, magas színvonalon.

– Ezek után nem meglepő, hogy a Győri Nemzeti Színházban és a komáromi Magyarock Dalszínházban is dolgozik...

– Pár évet a komáromi zeneiskolában is eltöltöttem, de a győri színház sok időt elvett az életemből, időben összeegyeztethetetlen volt, hogy mindkettőt vállaljam. A Magyarock Dalszínházzal évi két-három darab zenéjét szerzem, van köztük gyerekeknek szóló és komolyabb hangvételű is. Az első darab, amelyen együtt dolgoztunk Vizeli Csabával, A kőszívű ember fiai volt. A színházban igazi csapatjátékosokkal működhetek együtt, mindent meg tudnak tanulni pár nap leforgása alatt. Óriási sikerként élem meg azt is, hogy az egész országot bejárhattam velük. A Komáromi Kamarazenekar – amelyet a feleségemmel együtt vezetünk – is bedolgozik a Magyarockba. A formációban mindkét Komáromból megtalálhatóak tagok, van olyan zenész is, aki nem tud magyarul, de komárominak vallja magát: ebből is látszik, a zene leküzdi a határokat, a nyelviséget.

– Felnőttekkel és gyerekekkel is foglalkozott. Kikkel könnyebb megtalálni a hangot?

– Ha azt mondod egy gyereknek, hogy ezt holnapra tanulja meg, akkor akár már dac­ból is megteszi. A felnőttekkel nehezebb. Mindenkivel külön meg kell találni a megfelelő hangot.

– Hogyan zajlik az alkotói folyamat? Van különbség gyermekeknek és felnőtteknek szóló muzsika között?

– Mikor megkapom a szövegkönyvet, át kell olvasnom. Elemeznem kell, hogy az emberek a kezdetektől a végéig milyen jellemfejlődésen mennek keresztül. Minden karakternek meg kell legyen a saját dallamvilága. A szereplők mondhatnak bármit, mégis a zene fejezi ki az adott lélektant. Gyerekdarabot nehezebb íni, mint felnőttet. Rá kell érezni az ízére. Fontos tisztában lenni vele, milyen korosztálynak szól. 60–70 percnél nem jó, ha hosszabb, mert a gyerekek elunják magukat. Az élő zene minden apróságnak nagyobb élmény, mintha csak a Youtube-on hallgat valamit otthon. Amióta megszületett a kislányom, jobban belelátok a gyerekfejekbe: ő az első, akinek meg szoktam mutatni a darabok zenéjét. Ha őt nem köti le, akkor az rossz. Ő a kritikusom.

– Milyen zenét szeret egy zeneszerző?

– Nincs kedvenc előadóm. Ha az ember napi nyolc órát zenél, jó egy kicsit csendben is lenni, nem megy a Youtube, vagy a kocsiban a Retro rádió. Viccet félretéve, a jó zenét, érdekességeket szívesen meghallgatom.

– Ugyan nem Komáromban élnek, de mégis sok szál fűzi a városhoz…

– Egy Győr melletti kis településen lakunk, a feleségem komáromi. Ez a város sokat jelent számomra. Az utóbbi időben nagy fejlődésen ment át, kulturális és infrastrukturális szempontból is. Azt mondhatom, az egyik legjobban fejlődő magyar város, ahol családias a légkör.