A József Attila-díjas költő Tatabányán mesélt hamarosan megjelenő könyvéről

– Miközben néztem azon gondolkodtam, mitől ilyen hihetetlen energikus?

– Az első író-olvasó találkozóm harminc éve volt, azóta több ezer alkalommal léptem fel, megvan a rutin. Mindig el kell találni a megfelelő hangot, s bírni energiával. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korcsoporttal szót lehet érteni, remek hangulatban zajlanak ezek a találkozások. Örökmozgó típus vagyok, energiabombaként hatnak rám a hallgatóság pozitív visszajelzései. Tavaly száznyolcvannál is több előadást tartottam, az idén ezt próbáljuk levinni száz közelébe. Egyéb munkáim mellett ugyanis a teljesítőképességem határait súrolja.

– Nehéz a felkérések között szelektálni?

– Tavaly ezerkétszáz körüli megkeresésünk volt, úgyhogy muszáj. Amúgy nagy öröm, hogy ekkora az érdeklődés az irodalom iránt minden korcsoportban.

– Van olyan korosztály, amelyiket nehezebb megszólítani?

– Sokszor mondják, hogy a fiatalság egészen új nemzedék, másra van szükségük. Nem ezt tapasztalom. Ha nem a fejük felett beszélünk, ha az ő nyelvükön szólítjuk meg őket, akkor közel kerülhetünk hozzájuk. Nincs kétféle világ, az okosaké és a műveletleneké, ugyanazok a hírek, reklámok, ingerek hatnak ránk. Ha ezt sikerül érzékeltetni, s lélekben visszaülni velük az iskolapadba, akik nyert ügyem van. A suliban kicsit túl komolyan veszik néha az ismeretátadást. Elismerem, vannak nagyon komoly és súlyos kérdések, versek, írások. Az irodalom azonban éppen olyan, mint az emberek: hol komoly, hol vidám, hol gúnyos, hol elvont. Ezerféle.

– Nagyot változott az elmúlt évtizedben a megszólítás módja?

– Folyamatosan változik. Számomra követhetetlen, hogy milyen együtteseket, videójátékokat kedvelnek a gyerekek. Az egyik 2004-ben megjelent, népszerű versemben, a Fiúk dalában szerepel az autókártya, ez is már történelem. A valóság szalad előre, de az alapvető emberi érzések nem változnak.

– Volt már olyan szituáció, amikor „lefagyott”?

– Ha nincs visszajelzés, az dermesztően hat rám, de szerencsére ez nagyon ritkán fordul elő. Egy emlékezetes eset jut eszembe, amelyet azóta sem tudok megmagyarázni. Kiállításmegnyitót tartottam, Velencéről készített fotókat egy költőnő, és én ezekről elmélkedtem. Kicsit okosan, de főként lazán, hiszen azt gondoltam: mégis csak szórakozó üzemmódban lesznek a megjelentek. Elmondtam a szövegemet, és a társaság meg sem rezzent. Persze, az is lehet, hogy ők így szórakoztak. Most voltam egy imakonferencián 14 ezer ember között, Augsburgban. Az izraeli előadó elképesztően lelkesítő beszédet tartott, a Jézus-hívő zsidóság nevében erős lelki szövetséget ajánlott a németeknek. Ömlöttek a könnyeim, de láttam: a mellettem ülők rezzenéstelen arccal ültek. Németek voltak, és ez sok mindent megmagyaráz. Talán belül lelkesedtek. Amúgy elkényeztet a közönségem, nyolcvanezer lelkes Facebook-olvasóm van. Arra kell inkább figyelni, hogy el ne szálljon az egóm. Ezért dolgozom a belső békén folyamatosan.

Balassi üzenőfala, Jézus chat csoportja

– Lélekszakadásban vagyok egy izgalmas munka miatt – mondta Lackfi János. – Haydn: Teremtés-oratóriuma kapcsán kellett mesekönyvet írnom. A napokban adtam le a kéziratát. Megjelenik Életem első könyve című könyvem kicsiknek, valamint a könyvhétre időzítettük a Száll a kakukk a Fészre című gyűjteményt, melyben Balassi Bálint üzenőfalának bejegyzései mellett betekintést nyerhetnek az olvasók Jézus és tanítványainak chat-csoportjába. Találkozhatnak a Harcosok klubjának tagjaival: bunyó lesz, Kosztolányi kontra Ady, József Attila kontra Babits: ők rap-versenyen mérik össze tudásukat rímes nagypofájusággal. Dramatizáltam egyes klasszikusok verseket: elképzeltem, Petőfi hogy fordult be a konyhára a cselédlányhoz, Ady hogy héjanászolt a vonaton, vagy József Attila miként örvendezhetett, amikor a Tiszta szívvel című verse honoráriumát felvette, s a versben szereplő „három napja nem eszek, se sokat, se keveset” sorok ételt hoztak a konyhára. Pörgős időutazás. A többi idei meglepetést nem lövöm le.