Ha úgy adódik, érzéki nő, ha kell, agresszív lány a Jászai fiatal színésznője

Főszerepeket játszik két ikonikus darabban. A Cabaret Sally-jét, és a Szutyok Rózsiját alakítja. Az egyikben érzéki, dögös nő, a másikban csúnya, agresszív lány. A színpadi megformálás nehézségeiről is beszélgettünk Szakács Hajnalka színművésznővel, aki a második évadát kezdte a Jászai Mari Színház-Népházban.

– Megszokta már, hogy vidéki színházban játszik?

– Budapesti vagyok, és a fővárosban élnek a barátaim, a családom nagy része. Apukám mindig azt mondta gyerekkoromban: büdös, koszos város. Mégis a szíve mindig hazahúzta. Öt évig tanultam Kaposváron. A vidéki közeg akkor nagyon újszerűen hatott rám. Jó volt kicsit kiszakadni a hatalmas pörgésből. Negyedévesen már hívtak a debreceni színházhoz. A két gyakorlati évad után még hármat töltöttem ott el. Remek társulat volt, jó szerepekkel. Figyeltek rám, nevelgettek, terelgettek. Ott nőttem fel, váltam színésznővé. Ám kilenc évig voltam távol a fővárostól, és már nagyon hiányzott a családom, a baráti társaságom, Budapest. Hazaköltöztem. Az elhatározáskor még volt egy szerelmi szál is az életemben, így könnyebben hoztam meg ezt a döntést.

– Jól érzi magát a Jászai színházban is?

– Remekül. Itt nem a huszadik mellékszereplő vagyok, hanem a társulat fiatal színésznője. A huszadrangúságot egyébként megtapasztaltam abban a két évben, amikor nem vettek fel a kaposvári egyetemre. Addig az Új Színház Stúdió­ban egy-két mondatos szerepeket osztottak rám. Élveztem ezt is, hiszen nagy színészek mellett állhattam. Aztán amikor kikerültem az egyetemről, már az volt az elsődleges szempont, hogy olyan színházba kerüljek, ahol sokat foglalkoztatnak. Szeretem a csapatmunkát, a közösségi életet. Kiváló munkatársakkal dolgozom együtt. Szeretem ezt a családias hangulatot. Inspiráló közeg.

– Egy korábbi nyilatkozatban azt mondta: olyan színész lesz, akinek sok arca van. A drámai és a komikus vénáját is szeretné megmutatni. A Cabaret és Szutyok pont ilyen.

– Zseniális szerepek. Mindegyikben mást kell magamból adni, és mindkettőben van egy etalon előttem: Liza Minelli és Szamosi Zsófi.

– Nem volt nehéz ez az örökség?

– Mindig megdolgozom a szerepeimért. Még azzal is, ami közel áll nagyon a személyiségemhez. Ebben az esetben is sokszor kétségbeestem, hogy miként kerülök a Cabaret főszerepébe. Korábban mindig szerelmest játszottam, most pedig Sally-t, az érzéki nőt kellett megformálnom.

– Mennyire érezte magát komfortosan ebben a szerepben?

– Nem vagyok szégyenlős típus, de nem szeretem mutogatni magam. Ez a fajta lemeztelenedés mégsem zavart annyira, mint a lelki teher, amit a figura megformálása adott. Bodor Johanna koreográfus fogalmazta meg, hogy nem tudja megmondani, milyen eszközt használjak a színpadon, mert ő soha nem volt kezdeményező. Akkor jöttem rá, hogy nekem is ez a gondom. Napról napra újra be kellett indítanom a motort, hogy átálljak a végzet asszonya szerepre, holott nincs benne gyakorlatom. Ilyen téren szemérmes és távolságtartó vagyok inkább.

– Mi jutott elsőként eszébe Sally szerepéről?

– A dalok. Imádom őket. Bár kicsit tartottam is tőlük. Klasszikus éneket tanultam, ezért még az olvasópróbák előtt felkerestem egy énektanárt. Fontos volt, hogy a darab alatt ne kelljen figyelnem az énekre. A főpróba hetére ezt sikerült is elérnem.

– A Szutyok egy más világ, más karakter. Nem megterhelő egyikből a másikba átállni?

– Nem. Nagyon szeretem ezt a szörnyű karaktert is.

Melyik megformálása volt nehezebb?

– Mindkettőhöz van annyi zsigeri kötődésem, hogy egyformán motiváltnak éreztem magam a nő és az antinő szerepében. Jól is esik egyik napról a másikra az átváltozás: lehetek hanyag, csúnya, koszos, másnap friss, könnyed díva. A Cabaret számomra tisztelgés a színház, a szabadság iránt. Sally a jelen rabja, mert annyira fájdalmas számára a múlt, és olyan reménytelen a jövő. Ezért iszik és habzsolja a férfiakat. Ő élvezi a jelent, én a színházat.

– A Szutyok hogy fér ebbe bele?

– Édesapám állami gondozottként nevelkedett, és hároméves lehetett, amikor nevelőszülőkhöz került. Nagy dumás volt, és azt kiabálta: „engem tessék kivenni, nem pisilek már be”. Hazavitték. Később találkozott a családi szeretettel, az otthon melegével. Tizenöt éves voltam, amikor édesapám meghalt. Sok kérdésre a válaszokat is magával vitte. Nevelőszülei meghaltak, és az a család elfelejtette aput, édesanyja pedig elzárkózott a találkozástól. Apám egy kicsit egyedül volt a világban.

– Ebből a magányból önben is van valami?

– Ez egy fontos kérdés. Én nagyon örülök, hogy legalább ezzel a történetemmel többet tudok beletenni a darabba. Féltem a szereptől, amely ugyanakkor boldogsággal is eltölt. Fontos számomra, hogy ne skatulyázzanak be. A Szutyok mellett Sally szerepe segít ebben.

– A családi szál nem nehezítés inkább?

– Nem, sőt! Mielőtt szakítottam a szerelmemmel, Párizsban voltunk. Csodás hetet töltöttünk ott el. A Cabaret egyik kedvenc mondata pedig az lett számomra, amikor Sally azt mondja: „Mindig is gyűlöltem Párizst!” Minden alkalommal, mikor ezt elmondom, akkor eggyel közelebb kerülök ahhoz, hogy elengedjem ezt az érzést. Mindkét szerep esetében, amikor felöltöztem, éreztem a változást. Sally hajával és Rózsi rettenetes fogával a karakter is megérkezett. Hangokkal, tekintetekkel, mozdulatokkal. A legnehezebb a kegyetlenség volt, amely a Szutyokban megjelent. Sok munkába került, hogy olyan emlékeket bányásszak elő magamból, amelyek hozzájárulhattak Rózsi kegyetlen jellemének a megformálásához.

– Feszegeti a határait a két alakítás?

– Igen. A Cabaretban az ének, a Szutyokban pedig a családi kötöttség miatt. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy úgy kerül elém egy darab, hogy van hozzá közöm, kötődésem.

Szakács Hajnalka

Szakács Hajnalka színművésznő Budapesten született 1988-ban. A fővárosi Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Gimnázium és Zeneiskola tanulója volt, majd az Új Színház stúdiójában tanult két éven keresztül. 2014-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Ezt követően négy évig a debreceni Csokonai Színház tagja volt. Tavaly szerződött a tatabányai Jászai Mari Színház társulatához. Filmekben is szerepel, és több televíziós vállalása is van. Ilyenek: Parázs a szívnek (2018); Egynyári kaland (2018), Seveled (2019). Díjai és kitüntetései közül a legfontosabbak: Nívó-díjat kapott 2016-ban, Soós Imre-díjat vehetett át 2018-ban, s a POSZT Legjobb 30 év alatti női színész díját is ebben az évben vehette át.