19 órája
Tovább bővül a tatai felsőoktatási képzés
Megtartották a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara és a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) tanévnyitó ünnepségét. Az esemény után gyógypedagógiai fórumot tartottak a Piarista Rendházban.
Tatán 2017-ben kezdte meg munkáját a Piarista Rendház épületében a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, ahol a Soproni Egyetem pedagógiai kara először Csecsemő és Kisgyermeknevelő Alapszakot, majd később Gyógypedagógia képzést is indított – számolt be róla a tata.hu.
A tatai felsőoktatás elindítása nemcsak az oktatási paletta bővítését hozta magával, az önkormányzat és az egyetem együttműködése ugyanis különböző továbbképzésekre, szakmai napokra, workshopok és egyéb rendezvények megszervezésére is lehetőséget adott.
Bővülő képzés a Piarista Rendházban
Dr. Varga László egyetemi docens, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja nyitotta meg a anévet.
– Minden szakon, így a gyógypedagógia szakon is érezzük az átlagon felüli érdeklődést, s nemcsak nappali hanem levelező tagozaton is. Olyan kollégák jönnek hozzánk, akik már rendelkeznek kisgyermeknevelői, óvodapedagógusi vagy tanítói, tanári végzettséggel, azonban azzal szembesülnek a hétköznapokban, hogy új kompetenciákra, új tudásra van szükségük. De vannak jogász és gyermekorvos hallgatóink is, akik egyre több gyógypedagógiai szempontból érdekelt gyermekkel találkoznak. Megváltozott a környezetünk, ennek köszönhetően a gyerekek is változtak, és a technológia, a túl sok inger jelentős károkat okozhat, ha nem figyelünk oda. Egyre több a fejlődésben eltérő gyermek, emellett pedig régebben nem voltak olyan, ma már meglévő diagnosztikai módszerek, eszközök, melyekkel ezek feltárhatóak voltak – mondta beszédében a dékán.
Az ünnepségen Michl József polgármester mondott köszöntőt, kiemelve, hogy az évek óta jól működő és népszerű képzési rendszer a tervek szerint hamarosan tovább bővül, és a következő tanévtől várhatóan óvodapedagógusi képzéssel is kiegészülhet majd. Az eseményen Vereckei Judit, a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója és Dr. Varga László dékán megállapodási szerződést írt alá, hogy a gyógypedagógia képzés gyakorlati oktatását mely, a tankerülethez tartozó intézmények fogják biztosítani.