Költségvetési csalás

1 órája

Majd' 100 millióval vágták át az államot a csaló cégvezetők

A Tatabányai Törvényszék október 7-én folytatja a tárgyalását annak a két férfinak, akik több mint 90 milliót sikkasztottak el. A tárgyaláson a tanúk kihallgatása várható.

Kemma.hu

A vádirat szerint az I. rendű vádlott, aki két tatai gazdasági társaság ügyvezetője volt, megállapodott ismerősével, a II. rendű vádlottal, hogy olyan fiktív alvállalkozói számlákat juttat el számára, amelyekkel cégei nagy összegű ÁFA befizetési kötelezettségét csökkenteni tudja. 

A Tatabányai Törvényszéktől megtudtuk, hogy a számlák fiktivitása abban állt, hogy az azokon szereplő építési munkákat nem a számlákat kibocsátó gazdasági társaságok, hanem az I. és II. rendű vádlott által erre felkért ismeretlen személyek végezték el. Továbbá a fiktív számlákon szereplő gépeket a két Kft. nevében adta bérbe a cégvezető a megrendelő gazdasági társaságoknak, nem pedig a számlákat kiállító gazdasági társaságok. 

A cégvezető ezzel a tevékenységével 2018 júliusa és 2019 áprilisa között 90 millió 254 ezer forint összegű vagyoni hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének.

A fiktív számlát kiállító társaságok ügyvezetői közül öt vádlott semmilyen érdemi ügyvezetői tevékenységet nem végzett, a céget nem irányították, a társaság működésébe nem láttak bele és ez nem is állt szándékukban, helyettük az I.-II. rendű vádlottak jártak el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában