Felfegyverkezve

2024.09.16. 12:09

Kalapáccsal, részegen csinált rablást a lopásból

Szeptember 17-én, kedden, előkészítő ülésen folytatódik annak a férfinak a tárgyalása, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádotnak. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a büntetett előéletű vádlottat ítélje fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Kemma.hu

A vádirat szerint a vádlott ittas állapotban, lopni ment be a sértett vértesszőlősi telkére, majd megkísérelt bejutni a lakóingatlanba 2023. július 14-én. A bejárati ajtó üvegezését több helyen betörte. Miután a vádlott az ajtót nem tudta kinyitni, a ház mellett álló fészerbe ment, ott egy kalapácsot és egy szerszámkészletet eltulajdonítási szándékkal magához vett.  Cselekményét a szomszéd észlelte és telefonon értesítette a sértettet, majd a sértett kérésére átment a telekre, hogy a vádlottat feltartóztassa.

A férfi annak érdekében, hogy a vádlott a melléképületet ne tudja elhagyni, annak ajtaját becsukta és testével megtámasztotta. A vádlott a fészer ajtaját belülről elkezdte nyomni, illetve rúgni, végül az ajtót olyan erővel rúgta meg, hogy annak pántja kiszakadt, rádőlt a férfire és maga alá temette őt. A vádlott a két ajtó megrongálásával összesen 96 ezer 340 forint rongálási kárt okozott a sértettnek. A felálló férfi felszólította a vádlottat cselekménye befejezésére, mire a vádlott rátámadt, majd az általa eltulajdonított és kezében tartott kalapáccsal két alkalommal kis erővel megütötte a férfi fejét, melytől a férfi megszédült és elesett. A vádlott ezután az eltulajdonított dolgokkal távozott a helyszínről.

A férfi a vádlottat az utcán utolérte és feltartóztatta, majd közölte vele, hogy az ingatlan tulajdonosa és a rendőrség rövidesen a helyszínre érkezik. A vádlott további ellenállást nem tanúsított, megvárta a rendőrök helyszínre érkezését. A férfi a cselekmény során 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el a fejtetőn, illetve a kezén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában