Lebuktak

2024.09.10. 07:00

Éjszakai tilos peca az Öreg-tavon: nagy futás lett a vége

Az éj leple alatt sumákoló pecások sokáig nem élvezhették az Öreg-tavi rapsickodást. A helyszínen lekapcsolt horgászoknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlni tettükért.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség közösségi oldalán számolt be arról, hogy rapsicokat fogtak. Köztudott már jó ideje, hogy az Öreg-tavon tilos a horgászat. Szombat éjszaka azonban ketten is megpróbálkoztak ezzel. Pechjükre pont olyan helyen, ahol egy vadkamera vette minden mozdulatukat. 

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei azonnal a helyszínre siettek, közben értesítették a tatai rendőröket, akik szintén a tó partjára indultak. A két szabálysértő látva a hatóságok érkezését, azonnal futásnak eredt, azonban hamar utolérték őket, majd felelősségvonás keretén belül a maximálisan kiszabható, 65 ezer forint összegű helyszíni bírságban részesültek. A halőrök lefoglalták a tiltott horgászathoz használt eszközöket, illetve egy másik helyre szóló horgászengedélyüket is bevonták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában