Erőszaktevő

2024.06.24. 15:53

Vadállattá vált, miután belenézett felesége telefonjába az erőszaktevő férj

Június 25-én folytatólagos tárgyalást tartanak a Komáromi Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki megverte a feleségét, majd arra kényszerítette, hogy papíron mondjon le a gyerekeiről is. A megfélemlített nőn többször szexuális erőszakot is elkövetett. A vád szexuális erőszak bűntette. Most tanúkat hallgatnak meg az ügyben.

Kemma.hu

A vádirat szerint, és mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott és a sértett 2015. október 10-től 2023. március 13-ig házastársak voltak. A vádlott 2023. január 2-án átnézte a sértett mobiltelefonját, melynek eredményeképpen tudomást szerzett a sértett adósságairól. A vádlott ekkor kérdőre vonta a sértettet a tartozásokról, folyamatosan szidalmazta és legkevesebb húsz alkalommal, tenyérrel, nagyobb erővel arcon, illetőleg tarkón ütötte.

A vádlott eközben azzal fenyegette a sértettet, hogy az adósságok miatt a sértettet börtönbe juttatja és a közös gyerekeiket is elveszi tőle. Ennek nyomatékosítására egy olyan tartalmú okirat készítésére és aláírására kényszerítette a sértettet, miszerint a sértett minden, a gyermekeik feletti szülői jogáról a férje javára lemond.

Este tovább folytatta a sértett faggatását, egész éjjel folyamatosan bántalmazta a sértettet, többször tarkón ütötte, combon és fenéktájon rúgta, mely bántalmazást a következő napokban is folytatta. Ezen túlmenően 2023. január 3. és 6. között a vádlott a megfélemlített sértettel több alkalommal erőszakos szexuális cselekményt végzett. A sértett a bántalmazások következtében testszerte zúzódásokat szenvedett el, mely sérülések gyógytartama 8 napon belüli, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására is.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában