Csalás

2023.07.13. 13:28

Ügyvédnek adta ki magát az „unokázós” csaló: milliókkal vert át időseket társával

Két férfi több millió forinttal károsítottak meg legalább négy idős embert.

Kemma.hu

A Komáromi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványt tett két gyanúsított letartóztatására. A gyanúsítottak az idős személyektől ismeretlen személy által kicsalt összegeket vették át – tudtuk meg Dr. Borbély Veronikától, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjétől.

A megalapozott gyanú szerint az egyik gyanúsított egy internetes közösségi portálon keresztül megismerkedett egy férfival, aki arról tájékoztatta a gyanúsítottat, hogy internetes telefonkönyvben jellemzően idős sértetteket választ ki, akikkel telefon keresztül felveszi a kapcsolatot. Ezt követően ez a személy a sértettekkel való kapcsolatfelvétel során magát valótlanul ügyvédnek adja ki, és valótlanul azt állítja, hogy a sértettek hozzátartozóját letartóztatták, azonban ő készpénz ellenében ügyészségi kapcsolatait kihasználva elintézi szabadlábra helyezésüket.

A gyanúsított és egy másik társa mindezekről tudva vállalta, hogy a megtévesztett sértettekhez elutaznak, és átveszik a sértettektől a hozzátartozójuk szabadlábra helyezése érdekében átadott készpénzt, valamint ékszereket, amely a nyomozás jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint legalább négy esetben történt meg.

Az elkövetők ezzel a módszerrel több millió forinttal károsítottak meg legalább négy idős – köztük egy komáromi lakosú - sértettet. A Komáromi Járási Ügyészség indítványára a Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája július 13-án egy hónap időtartamra elrendelte a két gyanúsított letartóztatását, tekintettel arra, hogy velük szemben fennáll a bizonyítás megnehezítésének, a szökésnek és a bűnismétlésnek a veszélye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában