vádemelés

2020.01.08. 08:03

Börtönt javasol az ügyészség a férfira, aki hazugságra akarta rábírni ismerőseit

Az ügyészség hamis tanúzásra felhívás miatt emelt vádat a többszörösen is büntetett előéletű férfival szemben.

Kemma.hu

Egy alvó beteg mellől csente el a telefont, de már a folyosón visszakérte tőle azt a tulaj. Az ügyészség letöltendőt börtönbüntetést kért rá.

Forrás: Shutterstock

A Komáromi Járási Ügyészség vádat emelt egy súlyos testi sértés miatt kétszer büntetett 20 éves férfival szemben, aki arra igyekezett rábírni két tanút, hogy az ellene indult lopás miatti szabálysértési eljárásban valótlan tartalmú vallomást tegyenek. A férfi a hamis tanúzásra felhívás vétségét a súlyos testi sértés bűntette miatt kapott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt a bíróság 1 év 4 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélje, valamint a súlyos testi sértés bűntette miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtását rendelje el.

Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a 20 éves férfi ellen 2019. augusztus 14-én egy mobiltelefon lopás miatt volt folyamatban szabálysértési eljárás a Komáromi Rendőrkapitányságon. Ebben az ügyben a hatóság a vádlott két ismerősét idézte tanúként, melyről tudomást szerzett a vádlott is.

Ezt követően a férfi készített egy hangüzenetet, amelyben arra akarta rábírni a két tanút, hogy valótlanul azt vallják a hatóság előtt, hogy a férfi nem a sértett mobiltelefonját vette magához és vitte el, hanem a sajátját.

A felvételt a két tanú 2019. szeptember 10-én ismerte meg, azonban nem teljesítették ismerősük hamis tanúzásra vonatkozó kérését, és a hatóság előtt azt a valóságnak megfelelő nyilatkozatot tették, hogy a vádlott lopta el a sértett mobiltelefonját. A hatóság tulajdon elleni szabálysértés miatt elmarasztalt a vádlottat és pénzbírsággal sújtotta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában