A legfiatalabb esztergályos volt, ma pedig már az egyetlen

Sokan ismerik a városban, de azt csak kevesen tudják róla, hogy Csatárpusztán született két nővére és két bátyja után ötödikként, de nem utolsóként, mert lett még két húga is. Valamennyien jó erőnek és egészségnek örvendnek ma is.

Imre szülőhelyén kezdte el tanulmányait abban az iskolában, ahol két osztályterem volt. Az egyikben az alsósokat Balogh Istvánné tanította, a másikban pedig férje a felsősöket. Mivel jó tanuló volt, azt javasolták szüleinek, hogy a 7. és a 8. osztályt Súron járassák ki vele, s így is lett.

Később Székesfehérváron lett esztergályos 1968-ban, s először a Tatai Gépállomás kisbéri telephelyére került.

Ma is emlékszik rá, hogy első feladata egy „Orkán” becenevű silózógép tengelyének az elkészítése volt, amivel még a legöregebb szaki is elégedett volt, így szívesen képezték tovább. Ennek köszönhetően járatos lett a marógépek, a köszörűk használatában; rövid idő alatt öt másik szakmát is elsajátított.

Ez is közrejátszott abban, hogy átkerült az Acélipari Ktsz. kisbéri részlegéhez, s onnan ment Sopronba a határőrök közé. Leszerelése után tíz éven át a Gammában dolgozott, majd 1981. március 1-től főállású kisiparos lett, bár már 1976-tól volt iparengedélye. Legfigyelemreméltóbb teljesítménye mégis az, hogy nem volt még 22 éves, amikor megyénk legfiatalabb esztergályosmesterévé vált, s csak Dombóváron akadt egy kollégája, aki nála is fiatalabban érte el ugyanezt.

Mócher Imre ma már elmúlt 66 esztendős, s több mint 47 éve dolgozik. Bár családi cégüknek ő az ügyvezetője, nemcsak szervez és irányít, de még minden hétköznap odaáll a gép mellé, s ő is gyárt különböző alkatrészeket a műszer-, a gép- és az autóipar számára. Volt olyan időszak az életében, amikor önálló külkerjogot kapott, így közvetlenül szállíthatott főleg Németországba. Korábban a KGST valamennyi tagállamában az általa készített motorpajzsokat és őrlőtárcsákat használták az üzletekben akkor divatos nagy méretű kávédarálókban.

Lovakat is tenyésztett a fiával együtt

Bár Mócher Imre életében mindig is központi szerepet játszott a munka, azért nem vált szakbarbárrá. Sőt! Éveken át olyan hobbija volt, aminek nem sok köze van a fémalkatrészek készítéséhez, de azt is igyekezett profi módon csinálni. Jó másfél évtizeddel ezelőtt Tamás fiával együtt lovakkal kezdtek foglalkozni. Négy-hat patást tartottak egyszerre, s nemcsak tenyésztették őket, de díjugrató versenyekre is benevezték szinte valamennyit. Ám a bajnokságokon ők sosem ültek nyeregbe; azt rábízták az egyre népszerűbb sporthoz kedvet érző fiatalokra. Apa és fia megmaradt a hobbilovaglásnál sima terepen, az akadályok átugrásához egyiküknek sem volt kedve. Már az első megmérettetésen is jól szerepeltek lovaik, aztán egyre előkelőbb helyeken végeztek, s idővel elérkeztek arra a pontra, ahonnan már nem tudtak előrébb lépni. Akkor úgy döntöttek, hogy eladják összes patásukat, s meg is tették. Az immár aranykoszorús mester azóta nem keresett magának új hobbit, fia viszont sportlövő lett. Ráadásul olyan sikeres, hogy nagykaliberű puskájával háromszor is megnyerte az országos bajnokságot.

Nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindent gyártott és gyárt jelenleg is alkalmazottaival együtt. Segítői között immár 15 éve ott vannak a kisbéri szakképző iskola diákjai, akiknek ő végzi a gyakorlati oktatását, de járnak hozzá tanulók Győrből és Mórról is. Mert Mócher Imre nemcsak kiváló szakember, de remek oktató, pedagógusvénával is megáldott nevelő. Olyan ember, aki tudását szívesen átadja, s legtöbb tanítványa ezt azzal is meghálálja, hogy csaknem minden évben dobogós helyen végeznek a „vasnyűvők” versenyén, pedig az immár aranykoszorús mesterük elnyűhetetlen.

(A cikk eredetileg a 24 Óra december 5-i számában jelent meg.)