fejlesztés

2017.08.01. 08:17

Megújul a gyermelyi és a héregi hivatal épülete is

A megyei önkormányzat támogató döntésének köszönhetően Héregen és Gyermelyen is korszerűsödhet a polgármesteri hivatal épülete.

Zs. K.

Héregen az 1915-ben felhúzott, egyszintes nyeregtetővel rendelkező épület csupán palafedéssel borított. Mára már elavultnak számít, a fenntartási költsége pedig óriási terheket ró a településre. A fejlesztés során a falszerkezetek utólagos hőszigetelésére kerül sor, és kicserélik a nyílászárókat, de a szakemberek új, radiátoros fűtési, illetve napelemes rendszert is kiépítenek, a világítási rendszert is korszerűsítik. A beruházás több mint 48,5 millió forintból valósul meg.

– A területi elvet figyelembe véve a tervezett, illetve az előkészítés alatt álló fejlesztések a megye egész területét lefedik. Kiemelten fontosnak tartom ugyanis a kistelepülések, a községek támogatását. Nagy öröm, hogy a megyei önkormányzat közreműködésével valóban az álmaik valósulhatnak meg – mondta Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a megítélt TOP-os támogatásokkal kapcsolatban.

Gyermelyen is az energiafogyasztás minimalizálása céljából modernizálják a polgármesteri hivatal épületét több mint 94 millió forint támogatási összegből. A földszinten működő rendelők átkerülnek egy másik épületbe, helyükön ügyintézésre alkalmas tereket alakítanak ki. A beruházás során a padlástéri zárófödém és a homlokzat hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, az elektromos hálózat teljes felújítására és a fűtési rendszer korszerűsítésére is sor kerül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!