A nemek csatája: a Bridgestone és az AGC vezérei a férfi és a női csúcsmenedzserekről

– Sokak szerint jelentős különbség van egy női, és egy férfi vezető között. Ön szerint mennyiben más a két vezetési stílus? 
Topolcsik Melinda: – Természetesen van különbség, és ez így van jól. Azt szokták mondani, hogy a férfiak racionálisabban, míg a nők inkább intuitívan gondolkodnak. 

Azonban fontos, hogy ezt a sokszínűséget ismerjük, és ezekre építkezzünk, mert az az egész szervezet javára válik és növeli az eredményességet. Ha az egyes kihívásokat több nézőpontból tudjuk megközelíteni, akkor a feladatokra is különböző perspektívákból érkeznek a megoldásjavaslatok. Ez mind-mind előre viszi a vállalatot és egyénileg is több a sikerélmény, ha az egyes vezetők és csapattagok különböző erősségeire építünk. Ezért is van szükség női és férfi kollégákra egyaránt és nem csak vezetői szinten. A Bridgestone-nál is arra törekszünk, hogy ebben a hagyományosan férfias iparágban minél több női kollégának adjunk lehetőséget a fejlődésre, kibontakozásra. 
Sabján László: – Véleményem szerint, ha valaki olyan munkát végez, olyan szakmában dolgozik, ami érdekli, amire készült, amihez van affinitása és mellette vezetői ambíciói is vannak és ehhez képezte magát, akkor nincs más különbség női és férfi vezető között, mint két különböző személyiségű ember között. 

Nő-férfi, érzelem-értelem, tartják többen is. Mennyire igaz ez munkatársaival való kapcsolatában? 
T. M.: – Az érzelem-értelem párosa helyett inkább az analitika-kommunikáció kettősét emelném ki. A férfiak hajlamosak elemzőbb módon megközelíteni egy problémát, míg mi, nők nagyobb fókuszt helyezünk az interperszonális kapcsolatokból származó információkra a döntéshozatalnál. Kollégáimat is bátorítom a párbeszédre, abból születhetnek erős eredmények, ha több szempont érvényesülhet. Az én irodám ajtaja is bárki előtt nyitva áll. 
S. L.: – Azt gondolom, az érzelmeket nem lehet kizárni az emberi kapcsolatokból. Ha emberek együtt dolgoznak – vagy akár csak véleményeket ütköztetnek –, mindig vannak érzelmek. Nem gondolnám, hogy meg kellene különböztetni férfit és nőt az érzelmei alapján. 

Természetesen láttam már önző, frusztrációjában elérzékenyülő, kiabáló, sértődött, érzelmi alapon döntést hozó férfi és női vezetőt is, csakúgy, mint célorientált, coach-ként működő, racionális döntést hozókat is. 

Ha azonnali döntésre van szükség, a nők vagy a férfiak hozzák azt meg gyorsabban? 
T. M.: – Ez attól függ, miben kell gyors döntést hozni. Női táskák között biztosan gyorsabban jutok döntésre, mint bármelyik férfitársam (nevet). A munkában intuitívan és főleg energikusan, de ugyanilyen gyorsan döntök, hamar a tettek mezejére lépek. Ha ezen a bizonyos döntésen később módosítani kell a körülmények változása miatt, az sem okoz számomra problémát, sőt, a kollégáimat is kreativitásra ösztönzöm ezen a területen is. 
S. L.: – Ha felkészült vezetőről beszélünk, aki képes végiggondolni pro és kontra a kockázatokat a rendelkezésre álló információk alapján és világosan látja az üzleti érdekeket, célokat, akkor szerintem nem számít a nem. Ugyanúgy hozhat jó és rossz döntést egy férfi is és egy nő is. Válsághelyzetben pedig mindig jobb, ha van egy döntés, mint ha egyáltalán nincs kijelölt irány. Az úgyis utólag derül ki, hogy jó volt-e a meghozott döntés. 

Az üzletben nincs barátság, szokták mondani. Azonos, vagy másik nembeli partnerével tárgyal inkább eredményesen? 
T. M.: – Egy eredményes megbeszélés sokkal inkább múlik azon, hogy állnak a felek a tárgyaláshoz, mint bármi máson. Tapasztalataim szerint, ha a tárgyalópartnerekben megvan a nyitottság arra, hogy respektálják egymás véleményét és törekszenek arra, hogy közösen találjanak megoldást, akkor nagy esély van az eredményes és konstruktív kimenetelre. 
S. L.: – A mondás igaz. Ha az ember magabiztos, biztos az érveiben, akkor egy tárgyaláson amúgy is az számít, hogy tudja átadni azt, hogy tudja elhitetni a másikkal, hogy amit ajánl, az a legjobb ajánlat. A másik oldalon ülve, jól kell tudni felmérni, hogy a tárgyalópartner ajánlata miért előnyös a cégemnek. Azzal nem mehetek vissza, hogy azért fogadtam el az ajánlatot, mert szép szeme volt a másiknak, vagy olyan jól öltözött úriember volt, igaz, hogy nekünk nem előnyös ez a szerződés. Mindenképp függetleníteni kell magát az embernek az ilyen tényezőktől. 

A család a társadalom összetartó ereje. Vezetőként mennyire tudja ezt összeegyeztetni a munkájával? 
T. M.: – Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert a családom támogatására mindig számíthattam és számíthatok a mai napig is. Büszkék rám, büszkék az elért eredményeimre, sikereimre és ez nekem nagyon nagy erőt ad. Természetesen, megfelelni a munkahelyen, a magánéletben és megtalálni a kettő közötti harmóniát nem egyszerű feladat. Saját tapasztalataim alapján azonban úgy látom, hogy megfelelő segítséggel és pozitív hozzáállással minden munka-magánélet egyensúlyozásából eredő nehezebb élethelyzet megoldható. 
S. L.: – Fontosnak tartom a jelenlétet a család életében, mind a hétköznapokban, mind a nyaralásokban, mind a szabadidős tevékenységben, csakúgy, mint a tanulásban. Nem tudok azonosulni azzal a gondolattal, hogy „a gyereknevelés csak a nő dolga, én meg a pénzt viszem haza”. Jelenleg sok idő az utazás, így át kellett szervezni az életünket. Mivel úgy látom, hogy hosszú távra tervezünk egymással az AGC-vel, közelebb költözünk – családi egyetértésben –, így vissza tudunk térni a normális kerékvágásunkba, ahol én is ki tudom venni újra a részem a gyerekek körüli mindennapi tevékenységekből is. A közös vacsora, esti készülődés, leckeátnézés, matekozás így is megmaradtak, de a reggeli és délutáni logisztika könnyebb lehet a költözés után. Hogy ez tudjon működni, a munkahelyen fontos, hogy hatékonyak, felkészültek legyünk, mindenki úgy csinálja a munkáját, hogy a másikat is segítse. Ahhoz, hogy a work-life balance működjön, a munkahelyi folyamatoknak is hatékonyan kell működniük. Ez is rajtuk múlik. 

Kivel dolgozna szívesebben, ha a közvetlen főnöke nő, vagy férfi lenne? 
T. M.: – Azzal dolgozok szívesen, aki inspirál engem, aki ugyanolyan szenvedéllyel veti bele magát a munkájába, mint én. Egy olyan személlyel, aki nemcsak képviseli a csapatát és vállalja a felelősséget, hanem az elhivatottságát, valamint a belső tüzét képes átvinni a többiekre is, tehát valódi vezető, nem csak főnök. Fontos, hogy ne csak beszéljen az elképzeléseiről, hanem tegyen is értük - az én mottóm is a „walk the talk”, vagyis, hogy „váltsuk tettekre az ígéreteinket”. Ha ebben partner tud lenni, legyen nő vagy férfi, stabil alapról indulunk az eredményes közös munkához. 
S. L.: – Mindig is olyan vezetővel szerettem – néha csak szerettem volna – együtt dolgozni, aki szakmailag felkészült, érti a folyamatokat, egyértelmű célokat határoz meg, átsegít az elakadásaimon, kiáll a csapatáért, feddhetetlen, következetes, a teljesítményt értékeli és irányt mutat. Szerintem egy vezetőben ezek számítanak, nem pedig az, hogy milyen nemű.