„Megfogadtam, nem halok meg” – a halál torkában járt Vujity Tvrtko

Hidegrázó történetet osztott meg közösségi oldalán az Oroszlányhoz ezer szállal kötődő televíziós riporter, Vujity Tvrtko. 1999. március 25. örökre megváltoztatta az életét. Ezen a napon nagyon közel járt hozzá a halál, de csodával határos módon megmenekült. Azóta tudja, mit jelent az élet.

1999. március 24-én a NATO légi bombázást rendelt el Szerbia, vagyis akkor még csonka-Jugoszlávia ellen. Ahogy Tvrtko bejegyzésében írja, ekkor már túl voltunk nagy-Jugoszlávia szétesésén, a horvátországi háborún és a boszniai vérfürdőn is. A riporter Szarajevó ostromát kívülről és belülről is átélte. Moholon egy egy olyan édesanyával és édesapával készített anyagot, akiknek fia, Zoltán Koszovóban meghalt. A fiút a szerbek oldalán vetették be az albánok ellen, pedig nem az ő, nem a magyarok háborúja volt ez.

Nem sokkal később elrendelték, hogy a NATO tagállamok állampolgárai haladéktalanul hagyják el Jugoszláviát. Erre 24 órás intervallumot adtak meg. Tvrtko ebből a határidőből kicsúszott, ezzel vette kezdetét az a sokkoló kálvária, amit maga sem tud, hogyan élt túl. Éppen a horgosi határállomásra ért, ekkor csörrent meg a telefonja, kollégája volt.

De ekkor már nem volt menekvés. Tvrtko mögött egy géppisztolyos katona állt. Kirántotta a kocsiból. A riporter operatőrje, Zoltán ekkor már az első pofonját is megkapta. Egy irodába vitték őket, ahol öten voltak. 

Vujity Tvrtko élni akart

– A parancsnok az asztal mögött ült, négy fegyveres beosztottja a fal mellett állt. És megkezdődött életem legszörnyűbb - nem is tudom hány - perce, órája. Valamikor közben elájultam. Később tudtam csak meg, hogy szőnyegbe csavartak, hogy ne látszódjanak az ütések és rúgások. Nem sikerült – idézte fel a sokkoló történteket Tvrtko. Mint írta, korábban, háborúban már védte páncélmellény, mégis úgy érezte, hogy abban a szobában állt a legközelebb a halálhoz. 

Tvrtko csak mások elmeséléséből tudja, ezek után hogy került Magyarországra, kórházba.
– A milícia, és annak tagjai által elkövetett brutális erőszak, a belső vérzés, a megannyi sérülés hosszú kórházi kezelésre ítélt. Az intenzív kezelés közben tudatosult bennem, hogy élek, és élni is akarok. Megfogadtam, ha nem halok meg – emlékezett vissza a riporter, aki hálás, hogy Zoltán kollégájának nem lett nagyobb baja és hálás, hogy ő maga is túlélte. Mint írta, ha már Isten így akarta, akkor megtanult élni. Megfogadta, hogy elhagyja a panaszkodást és saját békés eszközeivel mindig küzdeni fog az erőszak ellen. 

– Azok után velem már semmi rossz nem történhet. Nem is fog. És amíg élek, küzdök az elesettekért, a rászorulókért, küzdök a békességért. Harcolok a háború ellen, harcolok az erőszak ellen, most éppen - mindenki mással közösen - egy vírus ellen, miközben a legnagyobb alázattal igyekszem segíteni mindazokat, akik hisznek bennem, akik rászorulnak, akik megérdemlik – fejtette ki Vujity Tvrtko, majd hozzátette, milyen érdekes a sors. Jó lenne visszapörgetni, olykor meg nem történté tenni. Természetesen mindez lehetetlen, így elfogadta a történteket. Túlélte a poklot és ennek köszönhetően megtanult élni.