Közgyűlés

2024.09.07. 17:09

Gyulai Zsolt marad a MOB élén

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tisztújító közgyűlését. Az esemény a szavazatok alapján eldőlt, hogy további négy évig Gyulay Zsolt marad a szervezet elnöke. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető egyedüli jelöltként 92 igen és egy nem szavazatot kapott. A két alelnök 79 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett újra Deutsch Tamás, valamint 83 igen, 3 nem vokssal és 2 tartózkodás mellett ismét Wladár Sándor lett. Ők is ellenjelölt nélkül indultak; mindkét esetben három szavazat érvénytelen volt.

MW

Gyulay Zsolt, a szervezet újraválasztott elnöke éves beszámolóját tartja a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén a Pesti Vigadóban 2024. szeptember 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A közgyűlés elején Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kapott szót, aki beszédében kiemelte: jó döntés volt, hogy minél több olimpiai kvalifikációs versenyt hoztak Magyarországra, hiszen a versenyzőknek és a csapatoknak nagy segítséget jelentett, hogy hazai közönség előtt szerepelhettek, az ország pedig „olimpiai lázban égett”.

Az államtitkár elmondta, 

mivel a verseny az olimpián egyre élesedik, ezért elégedettnek kell lenni azzal, hogy Magyarország az eredmények alapján a régióban az első, Európában pedig a hatodik lett.

Schmidt Ádám, Magyar Olimpiai Bizottság, MOB, elnök
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédet mond a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén a Pesti Vigadóban 2024. szeptember 7-én
Fotó: Lakatos Péter / Forrás:  MTI

Schmidt Ádám emlékeztetett: a 2023 elején a sportirányítás által elindított Nemzeti Versenysport Fejlesztési Program szerint is mindenekelőtt a szövetségek vállalásai és az ezekhez kapcsolódó eredményesség határozza meg, hogy egy-egy szakszövetség mekkora támogatásban részesül. Az államtitkárság szeptember 15-ig várja a szövetségek saját értékelését, majd ezek után valamennyi szervezet vezetőivel, valamint a MOB és a Magyar Paralimpiai Bizottság képviselőivel leülnek egy-egy személyes találkozóra. Összevetik az elért eredményeket a szövetségek vállalásaival, és ezek után dönt az államtitkárság a 2025-ös támogatások mértékéről.

Rekordokat döntött a párizsi olimpia

Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja először Thomas Bach elnök jókívánságait tolmácsolta, aki gratulált a magyar csapat párizsi szerepléséhez, majd néhány adatot osztott meg a nyári olimpiáról.

Elmondta többek között, hogy

az ötkarikás játékok történetében először fordult elő, hogy a 10 500 sportoló fele nő volt, a versenyeken 206 nemzeti olimpiai bizottság és a menekültek csapata vett részt, 32 volt a semleges sportolók száma, 9 millió jegyet értékesítettek, a tévé képernyői előtt pedig 3,2 milliárdan követték a játékok eseményeit.

Azt is bejelentette, hogy a NOB párizsi bevételeinek 90 százalékát a nemzeti olimpiai bizottságok között osztja majd szét.

Gyulay Zsolt: Magyarország az élvonalban van

Elnöki beszámolójában Gyulay Zsolt hangsúlyozta: a párizsi olimpia szakmai értékelése a következő közgyűlés feladata lesz. Hozzátette: 

a megnyert 19 érem, valamint a nemzetek rangsorában elért 14. hely azt bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is ott van a világ élmezőnyében.

Az előző közgyűlés óta eltelt időszakból a városi sportok budapesti olimpiai kvalifikációs állomásának sikerességét emelte ki, amelyre négy nap alatt 60 ezren látogattak ki, és az eseményeket 128 országban közvetítették.

Megemlítette még a Kettős Karrier Program elindítását, valamint az elhunyt olimpiai bajnokok emlékművének átadását. Bejelentette, hogy a MOB egy-másfél hónapon belül új székházba, a TF-re költözik, amivel mintegy 100 millió forintot takarítanak meg.

Mindig máshogy kell csinálni, mert mindig fejlődni és dolgozni kell azon, hogy egyrészt tartsuk a világgal a tempót, másrészt azért, hogy fejlesszük azokat a területeket, amelyeken még nem vagyunk elég jók. Teljesen egyértelmű, hogy mindennap meg kell újulni, ráadásul másfél év múlva Milánó és Cortina d'Ampezzóban téli olimpia, és 2026-ban először a történelemben Afrikában, Dakarban lesz az ifjúsági olimpia, majd Los Angeles is nagyon gyorsan el fog jönni. Az új sportágak belépése egy óriási dinamizmus az olimpiai mozgalomban, úgyhogy szerintem lesz feladat bőven

– mondta az M1 aktuális csatornának Gyulay Zsolt a következő évek feladatairól.

Új tagok az elnökségben

Az elnökségbe bekerült Berki Krisztián (81 szavazat), Kovács Antal (78), Imre Géza (72), Bacsa Péter (65), Pálinger Katalin (61), Kolbenheyer Zsuzsanna (58) és Szász Emese (57). Mivel egyéb pozíciójuknak köszönhetően, hivatalból négyen – Baji Balázs, Fürjes Balázs, Kamuti Jenő és Schmitt Pál – állandó tagjai az elnökségnek, az így 15 fős testületben hat olimpiai bajnok, illetve három nő kapott helyet.

Bejelentették azt is, hogy a MOB médiadíjat idén Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora, valamint L. Pap István, a Nemzeti Sport és a Nemzeti Sportrádió szerkesztője érdemelte ki. Előbbi szombat este a német–magyar Nemzetek Ligája labdarúgó-mérkőzést közvetíti, ezért nem tudott jelen lenni, és később veszi át az elismerést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában