World Urban Games

2024.06.22. 13:15

Városi sportágak olimpiai selejtezője: most Budapest tanítja a világot

Fürjes Balázs szombaton arról tartott előadást a városi sportágak olimpiai selejtezőjének második, budapesti állomásán, hogyan lehet ezekben a sportágakban versenyeket szervezni.

MW

Az ausztrál Jaie Toohey a férfi BMX freestyle park versenyének selejtezőjében, a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második állomásán, a budapesti Orczy-kertben

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Fürjes Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott prezentációját azzal kezdte, hogy a magyar szervezőknek már van tapasztalatuk az utcai sportágakat felvonultató multisportesemény szervezésében, mivel 2019-ben Budapest adott otthont a World Urban Gamesnek, erről pedig egy kisfilmet is bemutatott az érdeklődőknek.

Nálunk jóval nagyobb nemzetek képviselői érkeztek Budapestre, akik Sanghajban viszont nem voltak ott, hogy megtanulják tőlünk azt, hogyan kell ilyen utcai sporteseményt rendezni. A szombati nap fele pedig azzal fog telni, hogy nekik szemináriumot tartunk és megosztjuk velük az ismereteket. Ez szerintem a teljesítmény elismerése és hálásak vagyunk érte

– mondta az MTI-nek Fürjes Balázs.

Hozzátette, ez a rendezvény egyszerre egy sportesemény, amelyen a világ élmezőnye versenyez, emellett pedig családi és zenei fesztivál is egyben. Kiemelte, az öt évvel ezelőtti World Urban Gamesen több volt a babakocsi-kerék, mint a bicikli, mert rengeteg család látogatott ki az eseményre.

Korábban Pierre Fratter-Bardy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) stratégiai és fejlesztési társigazgatója ismertette, hogy a sanghaji állomáson a szurkolók harminc százaléka 18 éven aluli volt, nyolcvan százalékuk pedig 45 éven aluli, éppen ezért a rendezvény a fiatalokat és a családokat célozza.

„Minden sportágat ki lehet próbálni, a mászófal tele van a 3-4 éves kisgyerekektől a tinédzserekig, ezen felül a 3x3-as kosárlabda, a roller, a görkorcsolya és még sok más is elérhető a legkisebbeknek és a legnagyobbaknak, valamint a kezdőknek és haladóknak egyaránt” – mondta. Hozzátette, hogy instruktorok segítenek az érdeklődőknek és minden eszközt, felszerelést a szervezők biztosítanak, a belépés pedig teljesen ingyenes. Arra is kitért, hogy más-más erősségei vannak a sanghaji, illetve a budapesti állomásnak, utóbbi abban különbözik, hogy egy parkban, zöld környezetben zajlik.

Úgy fogalmazott, hogy bár a magyarok még nem tartoznak ezekben a sportágakban a világ élmezőnyéhez, a szurkolók mégis nagyon lelkesen követik a versenyeket.

„Ez a fiatalabb közönség ugyanazt a lelkesedést és megértést mutatja az utcai sportágak iránt, mint az idősebbek mutattak tavaly az atlétika iránt a világbajnokságon. A magyarok lelkesedése a sport iránt, függetlenül attól, hogy éppen abban a sportágban mennyire vagyunk erősek, nagyon átjön itt a Ludovika Campuson is.”

A magyarok nyitottak a feltörekvő sportágak felé

Fürjes Balázs szerint az egyik tanulsága ennek a rendezvénynek, hogy miközben meg kell őrizni az eredményességet a hagyományos magyar sikersportágakban, mindezt ki kell egészíteni azzal, hogy a magyarok nyitnak az olimpia programján feltörekvő sportágak felé. Erősíteni kell a megbecsülésüket, a támogatásukat, több lehetőséget kell kapniuk és ki kell építeni ezekben a sportágakban is a nemzetközi versenyzéshez szükséges szabadtéri és fedett infrastruktúrát. Ez egy olyan adósság, amit a következő években rendezni kell.

Óriási lehetőség a magyar versenyzőknek, hogy részt vehettek a sanghaji és a budapesti állomáson is, mivel megízlelték az olimpia és a nemzetközi élmezőny ízét, hogy milyen velük versenyezni és mennyivel vannak még esetleg előttük, valamint ez egy óriási inspiráció a magyar sportági közösségeknek és fiatal versenyzőinek. Meglátjuk, hogy sikerül-e nekik Párizs, de Szarvák Csenge és Tusnády Nimród az életkorukból adódóan akár a következő olimpiákon is ott lehetnek

– mondta Fürjes Balázs, aki előadását a versenyre berendezett Ludovika Campusról készített drónfelvétel bemutatásával zárta.

Szombaton három magyar is megméreti magát, Kempf Zoltán a BMX freestyle 12 fős döntőjében vesz részt, majd a breaktáncosoknál Szarvák Csenge (B-girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) is bemutatkozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában