Miért váltott ki ekkora indulatokat Suhajda Szilárd tragédiája?

Az Origo arra kereste a választ, vajon miért és hogyan vált az egyik eset szinte kötelező beszédtémává, míg a másik „egy a sokból” gyászhírré? Drágább a hegyen elvesztett élet annál, mint amelyik a motokrosszpályán ér véget? 

Erőss Zsolt 2002 májusában első magyar hegymászóként jutott fel a Mount Everestre. Nyolc évvel később a Magas-Tátrában elsodorta egy lavina, emiatt amputálni kellett a lábát. A baleset után sem mondott le a hegymászásról, több nyolcezrest is megmászott lábprotézisével, majd 2013 májusában, a Kancsendzönga megmászása után a lefelé vezető úton eltűnt. Tíz év múlva egy másik magyar hegymászó, Suhajda Szilárd járt szerencsétlenül a Himaláján, miközben oxigénpalack és serpák segítsége nélkül szerette volna elérni a világ legmagasabb pontját. Az továbbra sem tisztázott, talán soha nem is derül ki, hogy végül elérte-e a csúcsot és visszafelé veszett nyoma, vagy az odaúton történt a tragédia.

A két magyar hegymászó halála között eltelt tíz évben csak néhány halálos kimenetelű baleset történt a magyar autó-motor sportban. 2020-ban Tóth Zsolt navigátor vesztette életét az Ózd Rally egyik gyorsaságiján, tavaly decemberben Kaposi László a Szilveszter Rallye előfutamán vesztette életét a célba érkezés után, szívroham végzett vele, ahogyan szintén tavaly, a Budapest-Bamako Rallyn részt vevő Pétery Szabolccsal is – utóbbi kettő nem tipikus versenybaleset. Szvoboda Bence, a mindössze 31 éves motokrosszversenyző idén június 11-én, vasárnap szenvedett halálos balesetet verseny közben. A többszörös magyar és osztrák bajnok sportoló Csehországban indult, amikor a rajt után nem sokkal elesett, és helyszíni beszámolók szerint több versenyzőtársa is áthajtott a fején, mert nem tudták kikerülni. Szinte azonnal beállt az agyhalál, de néhány napig még küzdött a szervezete az életben maradásért, végül hivatalosan június 14-én, szerdán jelentették be a halálhírét.

„Ha egy közgazdászt kérdezne meg arról, hogy ez miért történt, akkor azt felelné, hogy a Mount Everest csúcsának palack nélküli elérésére 24,5 százalék az esély. Ezt egy barátom pontosan kiszámolta, megnézve, hogy hányan mentek föl és hányan tértek vissza. Aki erre vállalkozik, az pontosan tudja, hogy mekkora az esélye, és azt is gondolhatja, hogy a 25 százalékba tartozik majd. Ugyanakkor józan ésszel a hegymászóközeg pontosan tudja, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy az illető meghal” – magyarázza Zsolt Péter szociálpszichológus.

A motorversenyzésnél pedig – szakágtól függetlenül – fordítva van. Balesetveszélyes ugyan, még sincs szó arról, hogy rajthoz áll valaki, és akár meg is halhat. A közgazdász azt mondja, hogy ezek kézzelfogható adatok, ez a racionalitás, így gondolkodnak az emberek – egészítette ki a szakértő.

„Szociálpszichológusként viszont azt mondom, az emberek nem esélyekben gondolkodnak, és ez a különbség sokkal inkább azért van, mert elindul egy spontán folyamat a médiában és a közösségi oldalakon az eseménnyel kapcsolatban, a pró és kontra vélemények egyre vadabbá válnak, és már nemcsak az ezzel foglalkozó emberek fókuszálnak erre, hanem a kívülállók is. A két konkrét esetet tekintve a motorsport most nem került ilyen fókuszba, de ott is felbukkanhat egy hasonló jelenség.”

„Nem a magyar ember ilyen, minden embert a végletek témája vonz. Ijeszti is meg vonzza is. Az élet-halál kérdése, a kockázatvállalás, valamiben a legnagyobb teljesítmény sokkal érdekesebb, mint például a motorsportban sikereket elérni. Hiába ugyanúgy megvannak ott is a szükséges adottságok, a fegyelmezettség, a lelkierő, a »kihívom a halált« dolog, mint a hegymászónál, az átlagember szemszögéből nézve mégsem akkora teljesítmény megnyerni egy motorversenyt, mint első magyarként felérni a csúcsra oxigénpalack nélkül. Emiatt aztán maga a felkészülés is nagyobb figyelmet kapott Suhajda Szilárd esetében, az pedig, hogy végül megszakadt vele a kapcsolat, az mindent letarolt, onnantól kezdve a nyilvánosság nyomása mindenkit elért.”

Zsolt Péter szerint az, hogy szinte soha nem látott indulatokat korbácsolt Suhajda Szilárd tragédiája, az arra is visszavezethető, hogy a nyilvánosság meglehetősen rossz állapotban van szerte a világban.

– hangsúlyozza a szociálpszichológus.

A nyilvánosság kettős mércéje a kommentáradatokban és azok hangnemében jól megfigyelhető: míg Suhajda Szilárd esetében a véleményezők egyik fele azt kérte számon az immáron meghalt hegymászón, hogy árván hagyta kisfiát, addig Szvoboda Bence esetében a kegyeletet tiszteletben tartva, egyhangú fájdalommal emlékeztek a szurkolók a fiatal sportolóra, akit szülei gyászolnak. Ami Suhajda Szilárd esetében bíráló komment formájában, az Szvoboda Bencénél korai részvétnyilvánításként hatolt mélyre a hozzátartozóknál. Annyira, hogy Bence édesapja maga kérte, hogy a lélegeztetőgépen lévő gyermekét ne temessék. 

Az autó-motor sportokat közelről ismerő Szalay Balázs arról beszélt, hogy mennyire más tudatállapotban van versenyzés közben a pilóta. Az Opel Dakar Team pilótája és tulajdonosa, az első olyan magyar autóversenyző, aki sikerrel teljesítette a Dakar-rali távját, azt mondja, sokszor találkozott a halállal.

A tapasztalt versenyző személyesen is ismerte Suhajda Szilárdot, három éven át volt a hegymászó menedzsere, amikor még Klein Dáviddal járták a hegyeket.

– zárta Szalay Balázs.

A teljes cikket az Origón olvashatja el.