Tisztújítás

2022.11.19. 13:06

Madaras Norbert a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke

A kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert lett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke. A szervezet szombaton, a Duna Arénában tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen előre tervezett napirendi pontja volt az új elnök megválasztása – közölte az MTI.

Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) újonnan megválasztott elnöke a szervezet rendkívüli közgyűlése után a Duna Arénában 2022. november 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

A 42 éves Madarast

 egyetlen jelöltként nyílt szavazással, egy tartózkodás mellett 2024. október 22-ig bízta meg a tagság a szövetség vezetésével. 

Madaras Norbert a közgyűlésen kifejtette, nagyon motiváltnak érzi magát, és mivel évtizedek óta a sportágban él, úgy érzi, rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek alkalmassá teszik az elnöki feladatra. Hangsúlyozta, hogy szeretne néhány dolgot megváltoztatni, de mivel a váltás a szezon közben történt meg, ezek nem lesznek radikális módosítások. 

A fő céljának a vízilabda eredményességének megtartása mellett azt tartja, hogy alkossák meg a szövetség hosszú távú stratégiáját, amelyben megfogalmazzák, hogy hol tartanak most és hová szeretnének eljutni.

Fontosnak nevezte még, hogy a szövetség hatékonyan, a 21. századi követelményeknek megfelelően működjön, a sportágnak biztosítsa a sportszakmai hátteret, a megfelelő versenyeztetést, valamint egy objektív, motiváló rendszert dolgozzanak ki. Végül arról is beszélt, hogy szeretné, ha a vízilabda nézettségben és népszerűségben is felzárkózna más csapatsportágakhoz.

VÁRI Attila; MADARAS Norbert
Vári Attila, a szövetség korábbi elnöke (b) és Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) újonnan megválasztott elnöke (j) a szervezet rendkívüli közgyűlésén a Duna Arénában 2022. november 19-én
Fotós: Kovács Anikó / Forrás: MTI

Vári Attila, az MVLSZ eddigi elnöke október 14-én, az M1 aktuális csatornán jelentette be, hogy egyéb feladataira tekintettel lemond tisztségéről. A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.

A leköszönő elnök a közgyűlésen tartott beszédében kiemelte: büszke az elmúlt négy évre, hiszen az utánpótlás területén számos sikert értek el, 2018 óta rekordszámú nemzetközi eseményt rendeztek, valamint új létesítményeket adtak át, illetve régieket újítottak meg. Szerinte a szövetség gazdasági helyzete stabil, és a működése 2024-ig akkor is biztosított, ha addig semmiféle új bevétel nem érkezik.

Madaras Norbert játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Sportvezetőként is sikeres a pályafutása, 2018-tól vezette a Ferencváros vízilabda-szakosztályát, a csapattal a magyar bajnoki címek és kupagyőzelmek mellett BL-sikernek is örülhetett. Évek óta a szövetség és a liga alelnökeként dolgozott és tagja volt az MVLSZ utánpótlás bizottságának.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában