2018.12.16. 11:33
A lólengés legendáját a század legkeményebb trénere edzette
Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász szerint mindig kell valaki, aki rátalál a tehetségre, kicsit meglöki, utána pedig az már gurul tovább.
Budapest, 2018. december 7. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, a Magyar Torna Szövetség elnöke, miután átvette a magyar sport kategória Prima Primissima Díját a fõvárosi Müpában rendezett díjkiosztó gálaesten 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Forrás: MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt
Magyar Zoltán csütörtökön ünnepelte a 65. születésnapját, egy héttel korábban pedig Prima Primissima Díjat vett át a Művészetek Palotájában. A lólengés és a tornasport kiemelkedő alakjával, a Nemzet Sportolójával és a Magyar Tornaszövetség elnökével a Magyar Idők készített interjút.
A Prima Primissima Díj kapcsán a legendás tornász úgy fogalmazott: a nagy öröm és elérzékenyülés mellett volt egy kis rossz érzés is benne, ugyanis olyasvalaki előtt végzett az élen, akit maga is nagyra tart.
„Tudniillik azt a Kozák Danutát előztem meg, akire felnézek, számomra is példakép az eddigi öt olimpiai aranyán túlmenőleg a szerénységével, az emberi nagyságával.
Drukkolok neki, hogy szárnyalja túl Gerevich Aladár hét aranyérmét is, és ha Tokió után is folytatná, szerintem kilenc vagy tíz arany is összejöhet neki” – mondta sportolótársával kapcsolatban Magyar.
A kétszeres olimpiai bajnokról egy anekdota is kering, miszerint elhagyta a legelső aranyát, amelyet az 1973-as grenoble-i Európa-bajnokságon szerzett. Magyar Zoltán így pontosította a történetet: „Az Eb után több versenyzővel együtt elutaztam egy brazíliai bemutató körútra, a csomagjainkra ráragasztottak egy számot, és hozták-vitték őket. Ám amikor véget ért a turné, és már indultunk volna vissza Európába, az én egyik táskám, amelybe az aranyamat is tettem, elkeveredett. Azt mondták, hogy majd a következő járattal jön utánam.
Ehhez képest fél év múlva kaptam meg úgy, hogy a brazil vízilabda-válogatott Belgrádban játszott, és ott odaadták a mieinknek.
A Franciaországban vásárolt parfümjeimnek nyoma veszett, helyettük valahogy belekerült pár koszos brazil melegítő, de az aranyérmem benne volt.”
A lólengés-specialista 27 évesen vonult vissza az élsporttól, melyet így indokolt: „A döntő tényező azonban az én esetemben az volt, hogy elhasználódtam. Az olimpiai bajnoki címhez többféle út vezet. A későbbi generációból Borkai Zsolt, ha edzeni akart, akkor kőkeményen edzett, de ha nem volt kedve hozzá, akkor kérhette volna a római pápa is, akkor se csinált volna semmit. Ő a maga ura volt. Csollány Szilveszter sokszor innen-onnan esett be az edzésekre.
Mi egy brutálisan nehéz utat választottuk az edzőmmel, Vigh Lászlóval, aki jó értelemben véve félőrült volt. Ma már ő is úgy látja, hogy a megkívánt munkának a sokszorosát végeztette el velem, és rengeteg zsákutcába is bementünk.”
Vigh Lászlóval kapcsolatban azt is felidézte, hogy a saját korát megelőző, elhivatott és a végletekig szigorú tréner volt. „Azt szoktam mondani, hogy a tehetségfaktorok közül az egyik a tűrőképesség, és ebben én rettentően jó voltam, mert kibírtam Vigh Lászlót is. Ezt nem sokan mondhatják el. Annak idején általános iskolásként tizenheten kezdtünk a csoportjában, és Sivadó Janival ketten maradtunk, de húszévesen ő is kiszállt. A moszkvai döntő után pedig én is szétvágtam a tenyérvédőmet, nehogy meggondoljam magam, és esetleg mégis folytassam. Vigh László olyan szinten hitt a kőkemény munkában, hogy az mai ésszel felfoghatatlan. Azt persze hozzá kell tenni, hogy amilyen őrült volt, olyan zseni is, messze megelőzte a korát” – méltatta mesterét Magyar.
Sportpályafutása kezdetei kapcsán egy másik fontos szereplőt is felidézett a beszélgetésben: iskolai testnevelő tanára volt ugyanis Harmath József, aki történetesen a Fradi tornaszakosztályának a vezetőedzője volt, aki kiszúrta Magyar Zoltán tehetségét a tornához.
„Abszolút szerencse volt, hogy így alakult az életem. Azt szoktam mondani, hogy mindig kell valaki, aki rátalál a tehetségre, kicsit meglöki, utána pedig az már gurul tovább. Velem is így történt.”
A támogató, mégis szigorú közeg családi körben is „rendelkezésére állt” a sportolónak. Mint mesélte: „Otthonról is megkaptam az ösztönzést, anyám olyan fülest lehúzott, hogy csöngött a fülem, ha nem jelentem meg az edzésen, és volt egy gumírozott vasalózsinórja is… Az edzéseken is nagy volt a szigor, de nem arról volt szó, hogy agyonvertek volna bennünket, csak a helyes irányba tereltek.”
A teljes beszélgetés a Magyar Idők oldalán olvasható.
Borítókép: Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, a Magyar Torna Szövetség elnöke, miután átvette a magyar sport kategória Prima Primissima Díját a fővárosi Müpában rendezett díjkiosztó gálaesten 2018. december 7-én.
MTI/Szigetváry Zsolt