Rendhagyó kiállítás

2023.03.19. 10:00

Hónap végén nyílik a Sisi és a népművészet a csipke vonzásában című kiállítás

A Hagyományok Háza Corvin téri székházában március 30-án nyíló kiállítás Wittelsbach Erzsébet (Sisi) magyar királynénak a magyar népművészet iránt tanúsított érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva a látogatók elé – közölték a szervezők.

Erzsébet magyar királyné, becenevén Sisi viaszszobra a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében 2017. július 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Sisi magyar népművészet iránti rajongása ma még kevésbé ismert, mint ahogy az is, hogy érdeklődése, sok más kortársával közösen milyen hatást gyakorolt a későbbi háziipari szövetkezetek létrejöttére. 

A mostani kiállításban megidézik Sisi kalotaszegi bútorokkal és varrottasokkal berendezett magyar szobáját, láthatók lesznek magyaros öltözékei, különös tekintettel a hímzésekre és csipkedíszítésekre, és bemutatják a magyar háziiparra gyakorolt hatását, valamint kapcsolatát Gyarmathy Zsigánéval és Izabella főhercegnével is.

Sisi királyné nemcsak a századfordulón gyakorolt hatást a népművészetre és annak továbbélésére, hanem mind a mai napig hat arra, ahogyan az újragondolt népművészetet szemléljük.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum raktáraiban az egykori Háziipari Szövetkezet anyagai is megtalálhatók. A polcok között tallózva olyan kincsekre bukkanhatunk, amik a nagyközönség előtt eddig még rejtve voltak. Ezek egy részét használtuk fel legújabb bemutatónkhoz. a kiállítás összeállításával azt szerettem volna demonstrálni, hogy a főúri, arisztokrata hölgyeknek milyen fontos szerep jutott a népművészet újra felfedezésében 

– mondta a rendhagyó tárlatról  dr. Czingel Szilvia néprajzkutatót, az Intézmény Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának vezetője. 

Sisi rajongott a népművészetért
Fotós: Szilárd Katalin / Forrás: Hagyományos Háza

A szakember arról mesélt, hogy Erzsébet magyar királyné, Sisi 1881-ben az Országos Nőipari Kiállításon látott először kalotaszegi bokályokat, varrottasokat, 

s ez olyan élményt jelentett számára, hogy megkérte felolvasónőjét, s egyben bizalmasát, Ferenczy Idát, hogy a Hofburgban egy magyaros szobát rendezzenek be.

Hozzátette: Ferenczy kapcsolatba lépett Gyarmati Zsigánéval, Kalotaszeg nagyasszonyával, s megkérte a bánffyhunyadi nemes hölgyet, hogy viseleteket, lepedőket, varrottasokat gyűjtsön a magyaros szobába, s ugyancsak állítson össze kelengyéket Sisi leányainak.

 Sisi királyné nemcsak a századfordulón gyakorolt hatást a népművészetre és annak továbbélésére, hanem mind a mai napig hat arra, ahogyan az újragondolt népművészetet szemléljük. A kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és más gyűjtemények anyagából táplálkozott. Egy csipkerészt is kiállítunk, ami a tárlat elnevezésében is megjelenik, hiszen Sisinek is gyönyörű csipkéi voltak, s azt is be tudjuk mutatni, hogy a főúri csipkékből hogyan kerül át a díszítés a népi iparművészetbe

 – közölte a néprajzkutató. 
Azt is elárulta, hogy a látogatók a csipkék mellett matyó, kalotaszegi textileket is megtekinthetnek, amelyeket a Háziipari Szövetkezet az eredeti minták alapján készített el, és lesz például zenei installáció és a Nemzeti Filmarchívum felvételei is segítenek majd a korabeli hangulat megidézésében. 

A nemzetközi érdeklődésre is számot tartó kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum eddig be nem mutatott gyűjteményéből, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Gödöllői Királyi Kastély, a Néprajzi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Túri Fazekas Múzeum, a Kiskunhalasi Csipke- és a Postamúzeum, illetve Hercig Marianna magángyűjtő anyagából válogatva helyezi a műtárgyakat egyedi kontextusba – olvasható a Hagyományok Háza honlapján.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!