A színpad célja nagy és szent

2022.08.28. 12:00

Szente Vajk rendezi a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház évadnyitó darabját (videó)

Öt nagyszínházi és hat kisszínházi premierrel, köztük egy önálló táncszínházi bemutatóval, valamint két gyermekdarabbal készülnek a 2022/2023-as évadra.

Szente Vajk a társulati megbeszélésen

Forrás: Facebook/@kecskemetinemzeti

Az új évad mottója a Petőfi-emlékév kapcsán "A színpad célja nagy, a színpad célja szent" idézet lesz a költő Az első dal című verséből, amelyet vándorszínészként írt 1843-ban Kecskeméten − áll a színház közleményében.

"Szép, ünnepi évadot zártunk néhány hónapja, s most nem más a feladatunk, minthogy egy hasonlóan magas színvonalú, szakmai és közönségsikerekben bővelkedő újabb évadnak vágjunk neki" − hangsúlyozta Sipos Imre, a prózai tagozat vezetője.

Az évad első nagyszínházi bemutatója október 7-én egy Jókai Mór regénye alapján készült musical lesz, a Kőszívű, amelyet a teátrum főrendezője, Szente Vajk rendez.

Az új évad a Kőszívű musicallel indul, amely kiváló folytatása lesz az Elisabeth-nek, mert bár merőben más típusú mű, amely sokkal erősebb magyar vonatkozással rendelkezik, a kor, amelyben játszódik, nagyon is hasonlít. Az Elisabeth-tel felvett fordulatszámot, fantáziavilágot tehát ilyen értelemben tovább tudjuk vinni, emocionális erejében pedig a Kőszívű talán fölé is emelkedik majd

− jelentette ki Szente Vajk.

Majd október 19-én mutatják be a Török Sándor meseregényéből készült Kököjszi és Bobojszát, amelyet Jankovics Anna visz színre. Az évet Ray Cooney nagysikerű darabja, A miniszter félrelép szilveszteri előbemutatója zárja december 31-én. A vígjátékot Besenczi Árpád állítja színpadra.

GALAMBOS Attila; SZENTE Vajk; JÓKAI Mór; JUHÁSZ Levente; FEHÉR Tibor

Kőszívű - A Baradlay-legenda című musical próbáján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 
Fotós: Mohai Balázs / Forrás: MTI

Csukás István Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékát Sipos Imre, a Kecskeméti Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője rendezésében 2023. február 15-én mutatják be, majd egy dupla operabemutató következik február 17-én. Puccini egyetlen vígoperáját, a Gianni Schicchit és Menotti egyfelvonásos vígoperáját, A telefont egyaránt a teátrum igazgatója, Cseke Péter állítja színpadra.

A nagyszínházi premierek sorát március 24-én a Luxemburg grófja című bemutató zárja. Lehár Ferenc ismert operettjét Szente Vajk főrendező viszi színre.

A Kelemen László Kamaraszínházban október 21-én Cseke Péter rendezésében Jean de Létraz Tombol az erény című vígjátékát mutatják be, majd november 25-én Turgenyev Egy hónap falun című színművét Mészáros Tibor állítja színpadra. A kamaraszínház ad otthont a tizedik évadát kezdő Kecskemét City Balett önálló táncszínházi darabjának is. A Csajkovszki inspirálta Hattyú című balettelőadást Barta Dóra rendezésében 2023. január 13-án láthatja először a közönség.

Kisvideót tekinthetnek meg az Elisabeth című előadásról: 

A Ruszt József Stúdiószínház első bemutatója december 2-án Moliere Tartuffe-je lesz. 

A darabot Pataki András viszi színre, aki művészeti tanácsadóból művészeti vezetővé és általános igazgatóhelyettessé lép elő az új évadban. A népszerű vígjátékot Shakespeare királygyilkosságról szóló drámája, a Macbeth követi Kovács Lehel rendezésében, 2023. február 10-én.

A Kecskeméti Törvényszéken mutatják be Reginald Rose híres művét, a Tizenkét dühös embert 2023. március 31-én. A tárgyalótermi drámát Pataki András rendezésében láthatják az érdeklődők.

Az új évadban társulati tag lett Kovács Gyopár, de számos kiváló vendégművész is érkezik Kecskemétre: Polyák Lilla, Hűvösvölgyi Ildikó, Szerednyey Béla, Csernák János, Ruszina Szabolcs, Varga Zoltán, Juhász Levente, valamint Mechle Krisztián.

Továbbra is műsoron marad az Elisabeth, a Cirkuszhercegnő, a Terror, A mi kis városunk és az 1x3 néha 4 című darab.

További információért kattintson ide.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!