Szász Júlia számára felszabadító érzés a színészi játék

A színésznőt szerepeiről, pályája elejéről és jövőbeli terveiről is kérdezte a Vasárnap Reggel.

Eseményekkel teli időszakot tudhat maga mögött, sorra megtalálják a nagyobb szerepek a színházban és a képernyőn is. Jut ideje azért pihenésre is?

Az elmúlt hat év végigdolgozott nyarai után idén volt pár hét szabadságom, amit kicsit nehezen éltem meg. Olyan intenzív volt az elmúlt időszak, hogy nem tudtam egyik pillanatról a másikra kikapcsolódni és elengedni magam. Ürességet éreztem, mint amikor gyerekként hazajövünk egy nagyon jó táborból, ahol rengeteg élmény és inger ért. Augusztus elsejétől viszont folytatódott a munka, a Nemzeti Színházban a Vadászat című előadást próbáljuk Vidnyánszky Attila rendezésében.

A fiatalok tenni akarása

Ősszel pedig ismét játsszák majd a Rómeó és Júliát. Mit szólt hozzá, amikor felkérték Júlia szerepére?

Hatalmas dolognak és megtisztelőnek éreztem, hogy diplomaszerzés után egyből ezzel a feladattal kezdhettem a nemzetis pályafutásomat. Nagyon örültem neki, izgatottan vártam a próbákat, ugyanakkor tartottam is tőle, hiszen ez nagy felelősség. Nem tudtam, képes vagyok-e megbirkózni ezzel a mindenki számára ismert, összetett és nehéz szereppel, de hálás vagyok azért, hogy újra és újra megpróbálhatom.

Milyen volt elkezdeni a próbákat a járvány árnyékában?

Megnehezítette a dolgunkat, hogy rögtön el is akadtak a próbák októberben, miután több kolléga is elkapta a vírust. Aztán jöttek a korlátozások, többször le kellett állnunk, úgyhogy nagyon nehéz volt beosztani az energiánkat és motivációt találni. Csak lassan tudtuk építgetni az előadást és a szerepeinket.

Hogyan tudta mégis motiválni magát?

Igyekeztem úgy hozzáállni, hogy bár maszkban és szűk korlátok között, de legalább próbálhatunk. Arra gondoltam közben, hogy nem tarthat örökké ez az állapot, egyszer véget kell érjen, és akkor egy igazán szép és maradandó előadással állhatunk majd színpadra.

Így is lett, nagyon jó kritikákat kapott az előadás. Mit gondol, mitől időtlen ez a színdarab?

Nem véletlenül a legtöbbet játszott Shakespeare-dráma a Rómeó és Júlia, rengeteg része kiemelhető, amely a ma emberét is érinti. Engem például leginkább az fogott meg benne, hogyan befolyásolhatja a fiatalok szerelme, szenvedélye vagy tenni akarása az idősebb nemzedék évszázadok óta becsontosodott gyűlöletét. Vajon fel lehet ezt oldani, meg lehet változtatni?

Ön szerint?

Mai viszonylatban? Nagyon remélem, hogy igen. Lehet, hogy naiv vagyok, de úgy érzem, a mi generációnk tele van tehetséges, szenvedélyes fiatalokkal, akik szeretnének ezen változtatni. Nem lehet úgy alkotni, hogy ennyire nagy a kettéosztottság, hogy ennyire átszövi és megmérgezi a politika az életünket.

Ebben hasonlít Shakespeare Júliájára, ő is hitt a változásban. Milyen volt a bőrébe bújni?

Ez eléggé összetett szerep, mert bár adott egy megírt karakter, de ahány rendező, annyi koncepció és annyiféleképpen adható elő a darab. Tulajdonképpen nem Júlia bőrébe bújtam, hanem meg akartam találni vele a közös kapcsolódási pontokat, és a saját szűrőmön keresztül megformálni, miközben követtem Vidnyánszky tanár úr instrukcióit az általa megálmodott világban. Eléggé speciális az előadás rendszere, amiben sokszor nehéz volt felépítenem ezt a szerepet.

Petra és Anna kisasszony

Közben a tévésorozatokban egészen eltérő karaktereket alakít. Melyik szerepet érezte a legközelebbinek magához, és hogyan élte meg a forgatásokat?

Amikor A Tanár című sorozatot kezdtük forgatni, még csak másodéves voltam az egyetemen, keveset tudtam mindenről, főleg a filmezésről. Nagy kihívás volt megtanulni a kamerák előtti létezést, mert teljesen más, mint a színpadi jelenlét. A sorozatban megformált karakter, Petra a lehető legtöbb dologban különbözött tőlem, kicsit sarkítva: egy tipikus jó csaj, aki keresztbetesz mindenkinek. Szóval nagy feladat volt, de pont ezért szerettem. A Bátrak földje című sorozatban viszont nagyon közelállónak éreztem Anna karakterét, csak az volt nehéz, hogy fél évig tartott a forgatás és rettentően intenzív volt. Sokszor napi tizennégy-tizenöt hosszabb jelenetet is felvettünk, feszített tempóban, ami nagyon fárasztó volt. A csapat és a hangulat viszont mindenért kárpótolt. Aztán nemrég végeztünk a Besúgó című, magyar gyártású HBO-sorozat forgatásával, ami szintén összetett, izgalmas anyag. Nagy kihívás volt, de szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen jó stábbal dolgozhattam. Hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, úgy érzem, mindegyik által fejlődtem. Annak pedig külön örülök, hogy teljesen más karaktereket kellett alakítanom, különböző műfajokban.

Hirtelen került a rivaldafénybe. Hogyan viseli az ismertséget?

Gyökeresen nem változtatta meg az életemet, de tényleg sokan felismernek, elsősorban a Bátrak földjéből. Eleinte nagyon zavarba ejtő volt, de egyre rutinosabban kezelem ezeket a helyzeteket. Jólesik, hogy ennyire szerették a sorozatot és Anna kisasszonyt. Fontosak ezek a visszajelzések. Sokan ezért a színházi előadásokban is megnéznek, aminek külön nagyon örülök.

Színház vagy mozgókép?

Teljesen más a két világ, szerintem nem lehet összehasonlítani, és éppen ezért nem is tudnék választani. Mindkettőt más miatt szeretem.

Picit beszéljünk a kezdetekről is! Gyermekkori álma volt, hogy színésznő legyen?

Nem volt ilyen gyermekkori álmom, alapvetően sosem készültem színésznőnek. Még érettségi előtt sem tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mert rengeteg dolog érdekelt. Például a pszichológia, a művészettörténet és a képzőművészet, sokat festettem és rajzoltam. Végül a bölcsészkarra jelentkeztem, bekerültem, de nem kezdtem el. Aztán megpróbáltam a felvételit a Kaposvári Egyetem színművész szakára, és elsőre felvettek Cserhalmi György osztályába.

Hogy jött képbe a színészkedés?

Valamennyire mindig képben volt, csak sosem gondoltam komolyan, nem volt elég önbizalmam hozzá. Kiskoromtól kezdve felléptem az iskolai ünnepségeken, rengeteg vers- és prózamondó versenyre jártam. Később színjátszókörös voltam a gimiben, és a közeg nagyon nagy hatással volt rám, hétvégente próbáltunk, és rendesen nézők előtt játszottunk. Akkor tapasztaltam meg először, mennyire felszabadító érzés lehet a játék: sokkal könnyebben feloldódtam a színpadon, mint a civil életben. Egyfajta terápiaként éltem meg, ami a mai napig így van.

Napi rutin a jóga és a séta

Hogyan került a Nemzeti Színházhoz?

Úgy alakult, hogy harmadévben felkerült az osztályunk Budapestre. A Nemzeti Színházban voltak az óráink, biztosítottak nekünk próbatermet, és bekerültünk egy-egy előadásba is. Az egész osztályunk szerepelt a János vitézben és a Bánk bánban. Az évad végén Vidnyánszky Attila megkért, hogy ugorjak be a Körhinta című előadásba, és játsszam én Marit. Egyre fontosabb szerepeket kaptam, ötödévre már éreztem, hogy számítanak rám. Tavaly óta pedig hivatalosan is társulati tag lettem.

Próbák, előadások, forgatások: rengeteg szerep és megtanulandó szöveg. Miből merít energiát mindehhez?

Az elmúlt egy évben, a járvány pozitív hozadékaként, napi rutinommá vált a jóga és az intenzív, hosszú séta, ami teljesen kikapcsol és feltölt. Sokszor csak elindulok cél nélkül, és közben zenét hallgatok. Ilyen még a naplóírás, az olvasás vagy a főzés is.

Már így is büszke lehet arra, mennyi mindent elért. Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Szerencsés vagyok, mert mindig megtalálnak a feladatok, nincs sok időm azon gondolkodni, mit akarok csinálni. Forgatni viszont nagyon szeretek, megtisztelő lenne, ha egy nagyjátékfilmben is kipróbálhatnám magam.