Megjelent Révayné naplója, a bolsevizmus hiteles kordokumentuma

Az asszimilálódott, budapesti zsidó nagypolgárság egyik képviselőjeként Révay Mór Jánosné meg merte fogalmazni és le merte írni a véleményét az 1918-1919-es magyarországi eseményekről, és mindez 1936-ban még napvilágot is látott – írja a Magyar Nemzet.

Ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy 1945 után elfeledjék – mondta Nagy Gyöngyi, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze, aki a szerzőnő újonnan megjelent A bolsevizmus napjai – Naplójegyzetek 1918-1919 című könyv bevezető tanulmányát írta.

Mindenki ismeri Révay Mór János lexikonját, a családi könyvtárak része volt, és talán ma is az. Nehéz volt a feleségéről összegyűjteni az információkat?

Révay Mór Jánosné Györgyei Irén egy tősgyökeres zsidó családból származott, édesapja, Tafler Antal, 1881-ben változtatta a nevét Györgyeire. 1871-ben Budapesten született, majd 1890-ben a szintén zsidó származású Révay Mór János könyvkiadó felesége lett.

Nem egyműves szerző, ugyanis tanulmányai befejezése után több cikke jelent meg különféle lapokban Andor Mária álnév alatt. Ezt a nevet használta első, 1918-ban megjelenő műve kapcsán is (Bébike memoárjai – Egy kis kutya önéletrajza). Ebben már megcsillogtatta írói képességeit, és nem mellesleg olyan társadalomkritikát fogalmazott meg, amely arról árulkodott, hogy a bár egyéni életpályát, hivatást magának nem választó budapesti nagypolgár-feleség észlelte a körülötte zajló változásokat, és igénye volt arra, hogy ha burkolt formában is, de a véleményét elmondja.

Az első világháborús összeomlás kapcsán ismét tollat ragadott, és indokait is megnevezte az írásra: „…ha most hallgatunk, ezzel azt a látszatot keltjük, mintha beleegyeznénk mindabba, ami az országban, az intéző körök révén történik.”

Nem volt veszélyes akkor tollat ragadni?

1918 őszétől szinte napról-napra feljegyezte az országban történő legfontosabb eseményeket, ami nem volt egyedi, mert aki ekkoriban csak egy kicsit is tovább látott mindazon, ami Magyarországon valójában történt, az ugyancsak íróasztalhoz ült. Így tett egyébként Révay Mór Jánosné férje, vagy az erről leginkább ismert Tormay Cécile írónő is.

Révayné egyébként ebben az időszakban több egyesületnek is a tagja volt, járt a világháború utolsó éveiben létrejött Károlyi Mihályné által vezetett Magyar Nők Klubjába, amely azonban elég vegyes összetételű volt, és így csakhamar az 1918 őszén kibontakozó Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének tagja lett, amelynek a légköre sokkal jobban megfelelt az ő hazafias lelkületének. Az 1918-1919-ben írott naplója csak 1936-ban jelent meg a nyilvánosság előtt.

Történészek is alig ismerik. Hogyhogy azóta kiadatlan maradt egy ilyen fontos forráskönyv?

Révayné naplója a magyarországi bolsevizmus egyik hiteles kordokumentuma, ami éppen ezért nem került 1936 óta újból a nyilvánosság elé, és ez az oka annak is, hogy Révayné 1945 utáni életéről is alig lehet tudni valamit. Egyébként én is teljesen véletlenül bukkantam rá az interneten, de amikor először elolvastam, teljesen világos volt előttem, hogy miért csak az online térben kering, és miért nem lehet könyvújdonságként a könyvesboltokban látni.

Ez a munka nemcsak azért jelentős, mert egy sor ugyanebben az időszakban megszületett memoárban leírtakat támasztja alá (Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-1919-ben – a szerk.), hanem azért is, mert – ha még szubjektív formában is – de elsődleges forrásul szolgál ennek a korszaknak a megértéséhez, illetve nagyon fontos forrása a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége megalakulásának is.

Másrészt különleges azért is, mert ezt egy nő írta, éspedig pont abban az időszakban, amikor a nők egyre nagyobb teret kaptak a közéletben való megjelenésre.

A könyvet sokan Tormay Cécile Bujdosó könyvéhez hasonlítják.

Tormay Cécile Bujdosó könyvével már a megjelenését követően összehasonlították, és okkal. Szerkezeti szinten teljesen ugyanúgy épülnek fel, kísértetiesen hasonló módon ragadták meg az 1918-1919-es összeomlás lényegét, és ugyanazokkal az érzésekkel jutottak el oda, hogy a változás érdekében az asszonyoknak is tenni kell valamit, ha mást nem, hát azt, hogy a háttérből támogatni kell a hitüket vesztett férfiakat.

1918-ban ez vezetett el a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége megalakulásához, amely negyedszázadon keresztül igyekezett képviselni egy olyan Magyarországot, amely a polgári-nemzeti mentalitást, a hazaszeretetet, a kereszténység valódi megélését és a társadalom legfontosabb megtartó egységét, a családot emelte ki.

És miben más?

A két munka közötti különbséget abban ragadhatjuk meg, hogy az íróik teljesen eltérő környezetből és pozícióból jutottak ugyanazokra a következtetésekre. Tormay Cécile műveltsége német-francia-magyar keresztény polgár gyökerekből táplálkozott, és családja a 20. század elejére teljesen magyarrá vált, ezzel szemben Révay Mór Jánosné egy asszimilálódott budapesti nagypolgári zsidó család leszármazottja volt, ugyanilyen családba is házasodott be.

Ki lehet mondani tehát, hogy amiért Tormay Cécile-t még ma is olyan sokszor kárhoztatják – a Bujdosó könyvben kíméletlenül lerántja a leplet a magyarországi tanácsköztársaság vezető alakjainak zsidó származásáról, és a magyar nemzet elleni hazaárulásukról – az a jobbérzésű, művelt, a magyar nemzeti életbe betagolódott zsidó gyökerű nagypolgárok számára is elfogadható volt, mert ez volt a valóság. Révayné naplóját olvasva pedig talán még kíméletlenebb társadalomkritikával találkozunk.

Melyek a legfontosabb megállapításai?

Révayné naplójának minden sora igazolja Tormay Cécile igazságát: a nemzetellenes erők ellen, akármilyen származásúak, minden egyes embernek erkölcsi kötelessége küzdeni.

Amikor már nem a tények igazságáról vagy hamisságáról fogunk vitatkozni a magyar közéletben, hanem arról, hogy ezek közül a naplóíró asszonyok közül ki mit tett le a nemzet asztalára, akkor talán eljutunk egy olyan szintre, hogy a valódi teljesítmény lesz minden cselekedetünk fokmérője, és így fogjuk megítélni nagyjainkat is.

Milyen tanulságokat szűrhetünk le a naplójából a mindenkori történelemre, akár jelenkorunkra is nézve?

Révayné naplójának megismerése ma mindennél aktuálisabb, hiszen arra ösztönöz bennünket, hogy ne felejtsük el felhívni a fiatalabb nemzedékek figyelmét arra, hogy milyen is volt a kommunizmus. Szerintem ez mai világunkban, amikor az éppen most öntudatukra ébredő fiatalok körében egyre több az érdeklődés a különböző liberális, ultrabalos politikai alternatívák iránt, nagyon fontos.

Csak ilyen példákkal lehet megértetni, hogy bármennyire is nem ebbe az irányba halad a világunk, a maradandó értékek minden korban ugyanazok, a nemzetnek pedig akkor lehetünk hasznos tagjai, ha a modernizáció mellett a hagyományainkat is tiszteljük.

1945 után hogyan alakult a sorsa? Érte bármilyen retorzió a könyve miatt?

Révay Mór Jánosné, az asszimilálódott, budapesti zsidó nagypolgárság egyik képviselőjeként meg merte fogalmazni és le merte írni a véleményét az 1918-1919-es magyarországi eseményekről, és mindez 1936-ban még napvilágot is látott. Ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy 1945 után elfeledjék, és ez nem egyedüli, hiszen az ugyanezt a korszakot feldolgozó, és lényegében ugyanúgy bemutató memoárok ugyanerre a sorsra jutottak.

Ebben a vezető szerepet kétségtelenül Tormay Cécile Bujdosó könyve kapta, ami talán az elsők között volt, amelyet írójával együtt 1945 után indexre tettek. De a sort lehetne folytatni.

A bolsevizmus napjai. Szerző: Révay Mór Jánosné. Szerkesztette, lábjegyzetekkel ellátta: Szakács Árpád. Kiadó: Kárpátia Stúdió

Borítókép: fortepan / adományozó: Erky-Nagy Tibor