Több, mint múzsa

2019.01.14. 14:23

Boncza Berta és Szendrey Júlia: beskatulyázott költőfeleségek

Vastag Andrea hiánypótló köteteiben új szempontból közelíti meg Petőfi, illetve Ady feleségének életét.

Szakács Árpád

Raffay-Vastag Andrea, történész, irodalomtörténész. foto: Kallus György

A nagy írók, költők szerelmei sokszor kiemelten fontos helyet foglalnak el az irodalomban, hiszen múzsaként fontos szerepük lehet az adott alkotás létrejöttében is. De vajon hogyan élték meg a nagy költőfeleségek ezt a helyzetet, miként tekintettek rájuk a kortár­saik férjeik halála után? Vastagh Andreával a Vasárnap Reggel készített interjút.

Ady Endrének sok szerelme volt, miért éppen Boncza Bertát, pontosabban Csinszkát választotta első könyve témájának?

Ady Endrének sok „szerelme” volt, azonban felesége csak egy, és őt Boncza Bertának hívták. Mégis, mind a kortársak, mind az utókor éppen vele bánt/bánik mind a mai napig a legméltatlanabbul, annak ellenére, hogy

Ady Csinszkához írt szerelmes versei a világ költészetének legnagyobbjai közé tartoznak.

Könyvét elsősorban a nagyközönségnek vagy az irodalomtörténészi szakmának szánta?

Mindenkinek – korosztálytól függetlenül –, akit az eddig megszokott kultikus elragadtatás, hagyományos elhallgatás és elfogódottság, vagy éppen hamis kegyelet helyett a valódi igazság érdekel.

A téma nem ismeretlen, többen is foglalkoztak vele. Miben próbált eltérni a már megjelent kutatásoktól?

Egyrészt Csinszkáról átfogó életrajzi nagymonográfia eddig nem született, ezt a hiányt igyekeztem pótolni.

Továbbá a korábbi Csinszka-­ábrázolások egyedül csupán a legfontosabbat hagyták figyelmen kívül: magát az emberi lelket.

Kötetemben Csinszka személyét az emberi lélek szemszögéből vizsgálom, ennek köszönhetően Ady Endre egykori feleségét teljesen másképpen láthatjuk, mint korábban láttuk őt a legtöbbször szándékos ferdítések hatására. Fontos itt megemlítenem második kötetemet, mely Csinszka összes versét tartalmazza, azok kézirataival, valamint összes képzőművészeti alkotásával együtt, s melyet hat elemző tanulmánnyal láttam el. Jelentősége abban áll, hogy Boncza Berta összes verseinek közlése e kötetet megelőzően korábban sehol nem történt meg.

Szendrey is és Csinszka is jóval többek voltak annál, mintsem hogy csupán „múzsaként” tekintsünk rájuk – mondja Raffay-Vastag Andrea, történész, irodalomtörténész. Fotó: Kallus György

Azt is mondta korábban, hogy megpróbálta a „valódi igazságot megírni és bemutatni” Boncza Berta életéről. Netán a szőnyeg alá söpörtek bizonyos témákat a kérdésben? Ha igen, miért?

Ezzel a kérdéssel rátapintottunk a lényegre.

Az Ady-kultusz mögött különböző, általában politikai érdekek húzódnak meg.

Ebből következik, hogy a gyakran nemtelen eszközökkel dolgozó Ady-kultusz a manapság is dübörgő kulturális és véleményterror része, és fordítva. Ráadásul Csinszka-könyveimet nem Adyról, hanem a feleségéről írtam.

Aztán jött Petőfi felesége, Szendrey Júlia. Miért éppen ő?

Első könyvem címe: Csinszka – a „Halálraszánt, kivételes virág”. Maga Csinszka szólította így Szendrey Júliát 1930. június 15-én megírt, Üzenet Júliának című versében, mely annak a szellemi és sorsközösségnek egyik lenyomata, amit Boncza Berta a másik, hasonlóan tragikus sorsú költőfeleséggel, Szendrey Júliá­val vállalt. Szendrey Júlia összes verseit tartalmazó kötetemnek címe: „Megérdemelve vagy ártatlanul…” – Szendrey Júlia összes költeményei elemző tanulmányokkal. A címben szereplő idézet Szendrey Attila fiam című versének első sora és refrénje. A címválasztás mindkét esetben tudatos volt részemről: mindkét kötet címe és gondolatmenete a Csinszka– Szendrey-párhuzamra épül; ennek a két nőnek a több ponton hasonlóságot mutató, tragikus életútjára – Csinszka mindössze 40, Szendrey 39 évet élt –, valamint

annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy valóban „megérdemelve”, vagy éppen ellenkezőleg, „ártatlanul” kapták-e életükben és kapják haláluk után az ellenük irányuló módszeres gyalázkodásokat.

Szendrey Júlia összes verseit az eddig közöletlen versekkel és verstöredékekkel együtt eddig senki nem adta ki. A két nő összes költeményének sajtó alá rendezésével arra próbáltam rávilágítani, hogy Szendrey Júlia is és Csinszka is jóval többek voltak annál, mintsem hogy csupán „múzsaként” tekintsünk rájuk. Mindezt már 2016-ban, első Csinszka-kötetem kapcsán kijelentettem, azóta ez át is ment az irodalmi köztudatba; igaz, nevem említése nélkül. Mint kezdő kutató, a szakmai féltékenység kapcsán érdekes jelenségeket tapasztaltam.

Csinszka és Júlia is a versírás felé fordult, mi lehetett ennek az oka?

Én úgy fogalmaznék, hogy a versírás felé fordultak, már amennyire azt hagyták nekik. Ezzel a női szerzők, költőfeleségek mindenkori megítélésére gondolok. Bizonyos körök valamiért mind a mai napig nagyon fontosnak tartják annak a gondolatnak a közvéleményre erőltetését, hogy Csinszka és Szendrey Júlia költő férjeikhez minden tekintetben méltatlanok voltak. Gondolok itt például Robotos Imre könyvére és Dénes Zsófia egyes írásaira Csinszkáról.

Pedig miért olyan hihetetlen, miért jelent akkora problémát, hogy ezek a nők férjükhöz hasonlóan maguk is írtak verseket?

Miért jelent gondot, hogy nekik is ugyanúgy volt tehetségük és joguk ahhoz, hogy írjanak, alkossanak? Boncza Berta például már akkor is írt verseket, mikor Ady Endrével még első találkozásuk is messze volt – első versét az Adyval való első levélváltások előtt, 1909-ben, Pesten írta, mikor az Erzsébet nőiskola növendéke volt –, addig Szendrey Júlia csak 1854-ben, jóval Petőfi eltűnése után, már Horvát Árpád történész feleségeként kezdett verseket írni.

Mi az, ami meglepte az életpályák kutatása során?

Önmagukban a megismert tények nem okoztak számomra különösebb meglepetést, azonban az a gyűlölet és likvidálási szándék, amit Csinszka és Szendrey Júlia – valamint az, aki az igazságot meg meri róluk írni – manapság is kap, megdöbbentő. Ahogyan az is, hogy egyes kutatási intézményekben jelenleg szintén ez a fajta szemlélet uralkodik.

Mennyire voltak segítőkészek azok az intézmények, ahol kutatott a témában?

Eddigi három könyvemmel kapcsolatos kutatásaim során a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárához, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumhoz, az OSZK Kézirattárához, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz fordultam kézirat- és képanyagért. Említett intézmények egy kivételével általában segítőkészek voltak, azonban a Petőfi Irodalmi Múzeum több alkalommal megtagadta tőlem a közlési engedélyt. Ez a tudományos kutatás szabadságának megsértése. Harmadik, Szendrey Júlia összes költeményeit tartalmazó kötetemhez írtam hat elemző tanulmányt, valamint egy hetediket, melyben éppen annak történetét írom le, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum hogyan akadályozta munkámat és azzal együtt könyveim megjelenését.

Csinszka és Júlia hogyan élte meg azt, hogy nagyon híres emberek múzsái?

Fontos tisztázni: azzal, hogy nagy költőkhöz mentek feleségül, nem az volt a céljuk, hogy múzsává váljanak. Persze, költő férjeiket nyilván gyakran megihlették, de az, hogy Csinszkát és Szendreyt gyakran csupán „múzsaként” volt szokás számontartani, valójában mindenkori lebecsülésükként, emberi és szakmai hitelrontásuk részeként fogható fel.

A minden korban jelen lévő emberi féltékenység, irigység és rosszindulat folytán kezdettől fogva támadások kereszttüzében álltak mindketten, s ez elsősorban abból adódott, hogy kiknek voltak az asszonyai.

Kortársaik és az akkori közvélemény nagy előszeretettel vádolta mindkettőjüket karrierizmussal, illette lebecsülő hangnemmel és jelzőkkel, hogy értéktelenek, tehetségtelenek, nem többek egy semmihez nem értő kis múzsánál, mi több, erkölcstelen feleségek, vagyis hogy férjeikhez minden tekintetben méltatlanok. Még feminizmussal is megvádolták mindkettejüket, minden alap nélkül. Negatív megítélésüket bizonyos körök sajnos most, a 21. században is módszeresen igyekeznek fenntartani. Sorsukat, hogy ismert és nagy költők feleségei legyenek, ők maguk választották, és ezt a választott sorsot, mely inkább boldogtalanságot tartogatott, mint boldogságot, vállalták is, annak minden bánatával, fájdalmával együtt.

Hogyan dolgozták fel párjuk halálát?

Szendrey Júlia hirtelen maradt egyedül 1849-ben, ráadásul nem is tudhatta biztosan, hogy férje valóban meghalt-e, vagy csak eltűnt. Csinszka első férje hosszú betegség után halt meg, 1919. január 27-én, s a költő halálával sajnos egy nem is túl jó házasság ért véget. Bizonyára mindez erősen hozzájárult ahhoz, hogy Szendrey hosszú ideig még kétségbeesetten kereste Petőfit, aki azonban már soha nem tért vissza hozzá, Csinszka pedig már 1919 februárjában megírta első levelét Babits Mihálynak. Az, hogy mindketten újra férjhez mentek – Szendrey Júlia 1850-ben Horvát Árpád történészhez, Boncza Berta 1920-ban Márffy Ödön festőművészhez –, eleve negatív társadalmi megítélésüket sajnos megint csak negatív irányba növelte.

Raffay-Vastag Andrea, történész, irodalomtörténész. Fotó: Kallus György

Milyen volt velük szemben a korabeli irodalmi és társadalmi légkör?

Ahogyan manapság, Szendrey Júlia és Csinszka idejében is rendíthetetlenül tartotta magát az a nézet, hogy egy nő, egy költőfeleség, írófeleség nem lehet költő, de még önállóan alkotó ember sem. Ennek a lebecsülő légkörnek köszönhetően sajnos a végén maga Szendrey és maga Boncza Berta is félig-meddig elhitte magáról, hogy ők nem lehetnek sem írók, sem költők. Sajnos, akit valamilyen oknál fogva „vállalhatatlannak” kiáltanak ki, az nagyon nehezen tud megszabadulni az őt ért beskatulyázó jelzőktől. Ugyanez történt Szendrey Júliával és Csinszkával is.

Mik a jövőbeli tervei, kiről szeretne írni?

Jelenleg Szendrey Júliáról szóló életrajzi nagymonográfiámon dolgozom.

Bízom benne, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum új vezetése nem gátolja a kutatásaimat. Annyi biztos, hogy a jövőben is női szerzőkkel szeretnék foglalkozni. Ahogyan a Biblia mondja: ami nem öl meg, az megerősít. Törhetetlen szenvedéllyel és elszántsággal dolgozom a továbbiakban is.

Borítókép: Raffay-Vastag Andrea történész, irodalomtörténész. Fotó: Kallus György

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!