Visszaadni az irodalmat az olvasóknak

Demeter Szilárdot december 17-én nevezte ki az emberi erőforrások minisztere a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott főigazgatójává. Az író szabadidejében zenészként, főállásban a Századvégnél dolgozott. Azt mondja: nem ő kereste a kihívást, de áll elébe. Célja megemelni az intézmény dolgozóinak fizetését, és azt már most elérte, hogy az OSZMI Budapesten maradjon. A kultura.hu interjúja, melyet változtatás nélkül közlünk.

Miként lett a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott főigazgatója?

Ez nem az én óhajom volt. A Századvég munkatársaként kaptam a feladatot, hogy gondoljam újra a Petőfi Irodalmi Múzeum helyzetét a kortárs irodalmi szcénában; egy agytrösztnek ez a feladata, tehát sok hasonló munkát végeztünk. Tekintve, hogy íróként már volt kötődésem az irodalomhoz, nekem jutott ez a megtisztelő feladat.

Leadtam a koncepciót a megadott határidőre, és nagy meglepetésemre egy hónappal később behívtak a döntéshozók, hogy olvasták az anyagomat, nagyon tetszik nekik, és míg el nem válik, hogy ki lesz az intézmény végleges főigazgatója, addig vállaljam el ezt a feladatot, én pedig igent mondtam.

Meddig tart az ideiglenes kinevezése?

Január 17-ig kell beadni a pályázatot, és további két hónap áll a miniszter úr rendelkezésére, hogy döntsön.

Megpályázza a posztot?

Természetesen.

Pályázata a korábban századvégesként kidolgozott koncepciójára épül?

Alapvetően igen. De az elképzelésről még nem beszélhetek részletesen, mert úgy tudom, a múzeumból belső pályázó is lesz, így én abban egyeztem meg a kollégákkal, hogy csak akkor hozom nyilvánosságra az anyagot, amikor benyújtottam a pályázatot, hogy ne befolyásoljuk egymást. Addig az a feladatom, hogy konszolidáljam az intézmény helyzetét.

Mi a gond a PIM helyzetével?

Felhalmozott adósságokat görget maga előtt. Azt próbáltam elérni az elmúlt alig több mint egy hétben, hogy ezt az adósságállományt valahogyan ledolgozzuk, és a 2019-es évet „mínusz nulláról” kezdjük. Azért mínusz nulláról, mert a közgyűjteményekben rendkívül alacsony bérekért dolgoznak, úgyhogy a következő lépésben szeretném, hogyha valamilyen úton-módon rendezhetnénk a béreket, és csak utána fognánk bármilyen fejlesztésbe.

De a közgyűjteményi dolgozók bérét központi szabályozás határozza meg.

Van ebben mozgástere egy főigazgatónak, tehát én most azt szeretném elérni, hogy a kormány megemelje a PIM bázisköltségvetését, hogy végrehajthassuk a béremelést.

Mekkora jelenleg a PIM éves költségvetése?

900 millió forint körül van, de ne feledje, hogy ebben már a tagintézményeink büdzséje is benne van.

Ráadásul régóta esedékes az otthonukként szolgáló Károlyi-palota újabb felújítása.

Ez a következő lépés. A múzeumi kollégák – többéves munkával – elkészítették az ingatlanfejlesztési koncepciót, ezt most átnézzük, és igyekszünk ütemezve megvalósítani. Több milliárd forintos beruházásról van szó, ám a felújítás azt is jelenti, hogy csökkennek a működési költségek.

Karácsony előtt jelent meg a kormányhatározat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vidékre költöztetéséről. Mi lesz a PIM tagintézményeként működő OSZMI-val?

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a jelenlegi épületeiben marad. A kormányhatározat megjelenése után azonnal felvettem a kapcsolatot Fekete Péter kulturális államtitkár úrral, és többkörös tárgyalás után a vidékre költöztetés lekerült a napirendről. Az intézmény jelenlegi igazgatója, Ács Piroska eléri a nyugdíjkorhatárt, így január elején – mint főigazgató – pályázatot írok ki az OSZMI vezetésére.

Egy korábbi interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a magyar irodalmi életről, és nem volt hízelgő a kép.

Nekem az a bajom az elmúlt évtizedek irodalompolitikájával vagy – ha úgy tetszik – irodalmi életével, hogy a legfontosabb komponens, az olvasó hiányzik belőle. Az írócentrikus irodalomfelfogás helyett az olvasóközpontú irodalomfelfogást részesítem előnyben. Szerintem az a legfontosabb, hogy minél több olvasója legyen a kortárs magyar irodalomnak.

Nem az az elsődleges, hogy az írók milyen ösztöndíjat kapnak, vagy hányféle érdekvédelmi szervezetbe tömörülve hangoztathatják a véleményüket, hanem hogy a megszülető remekművek eljussanak az olvasókhoz.

Ezzel azt mondja, hogy ami nagy példányszámban fogy, az automatikusan jó is?

Ez így nem igaz, de azt sem állítanám, hogy ami ötszáz példányban fogy el, az feltétlen kiváló szépirodalom. Nehéz ebben a mennyiségi–minőségi összehasonlításban bármit is általánosan kijelenteni, de azt egyáltalán nem tartom áldásosnak, hogy úgy finanszírozzunk a könyvkiadást, hogy a kiadó a pályázati pénz jóvoltából legalább nullszaldósra jön ki, tehát nincs rákényszerítve arra, hogy el is adja a műveket. Ma háromezer példány fölött már nyereséges lehet egy kötet, ami azért nem képtelenül nagy mennyiség. Szerintem egy verseskötetet is el lehet adni ennyi példányban, csak ki kell menni a Nagykörúton kívülre is.

Miként lehet megszólítani az olvasókat?

Ennek több módja van. Például azt találtam ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó égisze alatt, hogy a regionális napilapokhoz csatoljunk egy irodalmi mellékletet, amely így 260 ezer családhoz jut el. Azért fontos ez, mert a vidéki olvasókról lényegében lemondtak. Budapest jól szervezett kulturális életet tudhat magáénak, de el kell mennünk vidékre, kistelepülésekre is, hogy az ott élőket megszólítsuk irodalmi esttel, beszélgetéssel.

Ez fáradságos dolog, mégis elengedhetetlen. A legkisebb baranyai faluban is akad néhány olvasó, akiket meg lehet nyerni az irodalomnak, s ez feltétlen megéri.