Törőcsik Mari: néha játszottam jól is

Mint arról portálunk is beszámolt, a Nemzeti Színház társulata Vidnyánszky Attila igazgató vezetésével Törőcsik Mari 83. születésnapján ünnepi látogatáson járt a színésznő velemi otthonában. A színház honlapján – ígéretükhöz híven – részletes beszámolót tettek közzé a nem mindennapi vendégségről, melyben történetek, vallomások, díjak, színházak és híres kérők is szerepet kaptak.

„Nálunk az öltözőkulcsának ezüstbe öntött mása, rajta a felirat: Törőcsik Mari öltözője, Nemzeti Színház, 1212. Egy levél az ügyelőtől, színművészektől, egy fotó a társulattól, egy album a szerepeiből, és persze az elmaradhatatlan sárga rózsákból álló virágcsokor” – áll az ajándékok lajstroma a beszámoló elején.

„Életem egyik meghatározó élménye volt a 80. születésnapja, és a vele töltött délután. Interjúk sorjáztak egymás után, és ő csak mesélt és mesélt, türelemmel.

Ő úgy tudja mondani, hogy nem lehet rá nem figyelni.

Jelenléte van. Mari sosem késett. A nagy színész sosem késik. Ritka ma már ez az alázat, mélázom el” – idézi fel az eseményeket Bánfalvi Laura, a beszámoló szerzője.

A beszámoló sorai kedvesen fölemlegetik, hogy Törőcsik Mari nem szereti, ha fotózzák.

„Nem tartom magam szépnek! Csak a szerepfotókat szeretem” – mondogatja mindig.

„A Mari. Legyen akár a Nemzeti Színpadán, Beregszászban, szobaszínházban, filmvásznon vagy Velemben: jelenség” – engedi meg az összefoglaló.

„Mindenki meg van illetődve, beérünk a házba, Attila köszönti Marit a 83. születésnapján, gyönyörű fotók készülnek” – folytatódik a személyes hangvételű írás. „Istenem, de jól néz ki! – gondolom magamban, és megnyugszom. Szépen felöltözött, az elmaradhatatlan szemüvege van rajta – ez öltöztet! – szokta mondani.”

A Nemzet Színésze azért még nincs teljesen ereje teljében. „Jelen pillanatban nem tudok innen felállni. Ha nem fognak, és elengednek, akkor zuhanok. Az orvosok megtiltották, hogy bemenjek a Nemzeti Színházba, mert egyensúlyzavaraim vannak. Nem léphetek színpadra” – kezdi, majd rögtön felteszi a kérdést. „Ha megszűnik a „zuhanás”, akkor tisztelt igazgató úr, visszavesz a Nemzeti Színházba? Ha jobban leszek, és felhívom magát telefonon azzal, hogy: Mehetek? S ha azt mondja, hogy „Jöhet!”, az lesz egy szép nap, ha megélem!”

A beszámoló hírt ad arról is, ahogy „az ünnepelt mesélt az udvarlóiról, a cannes-i hódolójáról, Tordy Gézáról, aki az elmúlt egy évben háromszor kérte meg a kezét, a híres rendező barátról, Anatolij Vasziljevről és persze imádott férjéről, Maár Gyuláról. „Tudja, sokszor rám tör a magány, legutóbb Maár Gyula miatt, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy meghalt a férjem. Nagyon hiányzik nekem!

És a színház is hiányzik. A film nem, csak a színház: hogy rohangáljak a folyosókon, és az emberek! Én soha nem tudtam irigykedni, s úgy gondoltam, ezért a tulajdonságomért mindenki szeretett. Azok a folyosók! Szeretek rosszalkodni!

A szívem szakad meg magukért!” – teszi hozzá, majd dedikálja egy rajongó könyvét. Hihetetlen ereje van, hiába bénult a keze, lerajzolja a T betűt és végül egy aláírás is kerekedik. Nézi a fotókat, a társulatot, látszik, hogy boldog, s attól, hogy ott vagyunk, egyre inkább felderül az arca.”

A teljes beszámoló a Nemzeti Színház honlapján olvasható.

Borítókép: Vidnyánszky Attila és Törőcsik Mari. Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt