Egyedül együtt jobb – húszéves a Napút folyóirat

Az est ugyanis " target="_blank" rel="noopener">a Napút indulójának lejátszásával, a lap tételmondata – a Szondi György főszerkesztő alkotta „Egyedül együtt jobb” szlogen – az Ostinato együttes megzenésítette verziójával indult, s ez az élmény máris mindenkit bevont a folyóirat derűtől ragyogó, napsütéstől fénylő erőterébe.

Hogy milyen az a lap, amihez a tisztelői (Suhai Pál és Kopeczky Péter) még dalt is írnak? A Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtök este tartott irodalmi est vendégei Liptay Katalin műsorvezetésével erre a kérdésre keresték a választ: s ezenközben számos adattal, de még több érzéssel lehettek gazdagabbak.

Az adatokat minden vendég ott találta a székén egy a Napút történetét megidéző kisebb füzetnyi nyomtatott lap egyik oldalán. Ezek szerint a Napút 1999 januárjától évente tízszer megjelenő tematikus számait mostanra egy 200 lapszámot kitevő, bravúros sorozatnak lehet tekinteni – amit már az idei évre hátralévő két újabb tematikus számmal, a belarusz kultúrát és a Hamvas-életművet bemutató két újabb Napúttal együtt kell érteni.

A rockzenei hatásokat idéző Napút-induló már csak azért is helyénvaló, mert ez a műhely nem akármilyen sereget mozgat, s nem akármilyen irodalmi hadtesteket állít békés és derűs csatasorba.

Az estre készült összegzés szerint a lapban szereplő alkotók száma a 8500-at közelíti, amiben már 800 képzőművész is benne van. Megemlítendő még a lap Káva Téka elnevezésű mellékletében debütáló 300 író és kutató – valamint az a mintegy 500 haikuszerző, akiket a Napút azzal szólított magához, hogy ennek a különleges távol-keleti versműfajnak az egyik hazai propagátorává vált.

Sokakat megérintett és megszólított már a lap különleges tematikus száma, az évről évre megjelenő, Hetvenesek címmel publikált korosztályszemle, amiben eddig 1800 jeles közéleti személyiség vallott már saját életútjáról.

A Napút szerkesztői nem elefántcsonttoronyba zárkózó, magányos művészek, sem pedig szobatudósok, hanem igazi világvándorok: ennek markáns jele az is, hogy a Napút-estek száma 230, s ebből 35 olyat is számon lehet tartani, amit az országhatáron kívül, jobbára magyarok lakta területeken rendeztek meg.

A szellem inspirációját jelenti az is, hogy

a lap több mint ötven különböző pályázatot írt ki, amit ugyan le sem tudtak volna tagadni, hiszen az irodalmi est vendégei a Napút Rejtő Jenő emlékének szentelt legfrissebb, a XX. évfolyam 8. számaként megjelenő produkciójába is belelapozhattak, s abban a Na Mi újság, Rejtő Úr? címmel jegyzett pályázat díjnyertes alkotóinak és képzőművészeinek munkáit is láthatták.

A pályázat eredménye természetesen nemcsak a nyomtatott lapszámban, hanem a Napút online kiadásában is nyomon követhető, s ez azért is fontos, mert a főszerkesztő hangsúlyosan szólt arról is, mennyire a lap megmaradásának eszközét látja a Napút Online virtuális térbe költözésében. Az online megjelenés érdemei között említette meg a harmadik éve naponta frissülő internetes jelenlétet, s a naputonline.hu 28 rovatát, amelyek a nyomtatott lap 19 rovata mellett egészen parádés kitekintést nyújtanak a művészetek világának teremtő nyüzsgésébe.

Az est főhőse mindazonáltal a nyomtatott lapszám volt,

amelynek húsz évfolyama eddig mintegy 26 ezer 500 oldalból áll, amiben 1600 színes képzőművészeti oldal is benne foglaltatik, s amihez a laphoz csatlakozó Káva Téka című melléklet 5 ezer oldala is hozzátartozik.

De ami ennél is fontosabb: a lap családias közösségét ezzel együtt más hozzátartozók, maguk a szerkesztők és a lap neves konzulensei adják, akikre Szondi György főszerkesztő többször is büszkén utalt, mondván, nélkülük a Napút nem az a szellemi műhely lenne, mint aminek ma számít.

Külön szép gesztus volt, ahogyan az ebből az illusztris társaságból már eltávozott, néhai kollégáit méltatta a főszerkesztő: őket – Prágai Tamás néhai prózarovat-vezetőt és Gosztola Gábort, a lap tipográfia tervének elkészítőjét – „örökös szerkesztőknek” nevezte.

A Dóka Andrea és Erdélyi György előadóművészek felolvasásaival kiegészülő est vendégei is sokat tettek azért, hogy jelét adják: ez a lap valóban szellemi műhely, amely képes arra, hogy megmozgassa, intellektuális munkára serkentse holdudvarának minden tagját.

Ennek a szellemi munkának volt szép példája Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész előadása is, aki a Napút folyóiratnak nevet adó fogalom, a napút jelentéstartalmát és irodalmi jelenlétét kutatva arra jutott, hogy

a napút, vagyis az ekliptika leírását elsősorban Fazekas Mihálynak köszönhetjük, aki szerint „a szélességet az ég derekán keresztűl méltán nevezhetjük tehát Napútnak.”

A debreceni költő idézett, a folyóiratban is egyfajta emblematikus citátumként megjelenített mondata az 1826. évi Debreceni Magyar Kalendáriomból való, de a jeles irodalomtörténész nem állt meg ennél az egy szöveghelynél, hanem Berzsenyi Dánielt, Petőfi Sándort és Arany Jánost is segítségül hívva bemutatta, hogy a napút fogalma valójában háromféle jelentést is magában hordoz.

Először a nap mindennapos útját, amelyet a mitológiában a Nap kocsijával és Phaëthon történetével jelenítettek meg. Másodszor a Nap 12 hónapon át tartó éves útját az állatövben, amely az asztrológiával állt és áll ma is szoros kapcsolatban. Harmadszor pedig a Nap 25 920 esztendős tavaszponti vándorútját, amely tizenkétszer 2160 évig tartó periódusaival, a belátható történelem során az Ikrek, a Bika, a Kos, a Halak, és manapság a Vízöntő csillagképet érintve, különböző vallási kultuszok és ezoterikus képzetek alapja lett.

Mindezeket a jelentéseket egybevetve ezek után kellő alappal állapíthatta meg, hogy a Napút folyóirat elnevezése tehát a tudományosságot és a képzelet színes birodalmát egyaránt magában foglaló, széles, többszörösen összetett jelentéstartalmat hordoz.

Ezen a szellemi nyomvonalon haladt tovább a másik jeles irodalomtörténész, Bertha Zoltán is, aki arról beszélt, hogy a Napút folyóirat autentikus tájékozódás a világegyetemben; a magyar nemzeti és a nagyvilág nemzetközi kulturális folyamataiban; az irodalom, a művészetek, a közélet, a társadalom, az egyetemes szellem legszélesebb köreiben.

És mindez – hangsúlyozta Bertha Zoltán –

Szondi Györgynek, a kiváló írónak, költőnek, tudósnak, műfordítónak, kultúrtörténésznek és kultúraszervezőnek, intézményalapítónak, folyóirat- és könyvszerkesztőnek köszönhető, aki szerinte nem más, mint egyfajta „szellemi és jószolgálati mindenes” a magyar kultúrában.

Olyan szerkesztő, akit ő személy szerint csak a szintén legendás Ilia Mihályhoz tud hasonlítani, ha már Szondi György mellé méltó szellemi társat keresve maga is hű akar maradni a folyóirat híres jelmondatához, mely szerint egyedül együtt jobb.

S ha már egyedül együtt jobb, akkor ezt csak úgy érdemes megélni, hogy Tamási Áron szavaival élve valahol otthon legyünk a világban: „a szabad ég alatt és a megtartó föld felett, a ragyogó Nap megvilágításában és annak fenséges útja nyomában”. S miközben a csillagok, a Nap járását figyeljük és számon tarjuk, ismét Németh Lászlót idézhetjük, hiszen ilyenkor – emelte ki Bertha Zoltán –

„a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part s a csillagok vezetnek.”

A messzire tekintő távlatok felfedezését segítette végül az est egy újabb jeles vendége, Szakolczay Lajos irodalomtörténész is, aki köszöntő szavai után egy díszes dobozban egy darab szépen feliratozott, köszöntő szavakkal ékes ablaküveget adott át a Napútnak és Szondi Györgynek is minden szépet és jót kívánva, s azt is megjegyezve, hogy az a darab üveg ha másra nem is, de „szúnyog ellen biztosan jó lesz”.

Volt aki, a poénokat csapta le a Napút irodalmi estjén, s volt, aki a ritmust diktálta:

így vastapsot váltott ki a fellépők közül Horváth Kornél és Orosz Zoltán ütőhangszeres-harmonikás, varázslatosan lírai és szenvedélyes duettje, valamint az est zenei végkicsengését megalkotó, egyszerre magyaros és paganinis Kathy-Horváth Lajos-improvizáció is.

Így aztán talán nem volt túlzás az sem, hogy Bertha Zoltán zárásképpen szó szerint „himnikus fényben” szerette volna a lapot és főszerkesztőjét, Szondi Györgyöt köszönteni, azt kívánva folyóiratának húszéves évfordulóján, hogy Isten éltesse sokáig.

És – tette hozzá a Himnusz mellett Szondi György egyik sokak által ismert, kedves szólását is megidézve – mindnyájunkat is vele együtt: „jókedvvel, bőséggel és igen, mindig áldásos derűvel”.

Borítókép:

Szondi György a magasba emelve mutatja meg a közönségnek az ajándékot, Szakolczay Lajos irodalomtörténész a Napút folyóiratot és főszerkesztőjét köszöntő ablaküvegdarabját 2018. november 9-én, a Napút folyóirat húszéves fennállását ünneplő rendezvényen a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Forrás: Mediaworks