12 éve hunyt el Zenthe Ferenc

A Nemzet Színésze 2006. július 30-án, tizenkét esztendeje lépett be a „halhatatlanok társulatába”. A Hirado.hu összeállítással emlékezik meg a Tenkes kapitányáról.

Felidézik: Zenthe Ferenccel könnyű volt beszélgetni. Noha gyakran mondogatta, nem érti, miért keresik még az újságírók, miért lehet ő izgalmas bárki számára. Mert semmi mást nem tesz, mint ami a dolga.

Tisztességgel játszik. Hát hol van erre kereslet?

– kérdezte félszeg mosollyal. Aztán csak belekezdett a mesébe, százszor elmesélt történeteit újra és újra élte, hiszen megígérte, hogy interjút ad. Az adott szó pedig…

A cikk rámutat arra is, hogy Zenthe Ferenc azon színészek közül való volt, aki soha nem dimenzionálta túl a munkásságát. Jókedvűen, alázattal és precízen dolgozott – ezt közvetlen kollégái, a vele dolgozó rendezők állították.

Dühösnek talán soha senki nem látta, nem engedte meg magának a luxust, hogy vélt vagy valós sérelem a munka rovására menjen.

Egyszerű,végtelenül kedves ember volt, bárki büszke lehetett a barátságára, vagy épp csak arra, hogy egyszer az életben személyesen is találkozhatott vele.

Mint írják, Zenthe valójában közgazdásznak készült, ám a negyedik szemeszter alatt végül úgy döntött, a játék, a színészet jobban érdekli. Átiratkozott a Színművészeti Akadémiára – 1941-et írtunk akkor. A második világháború közbeszólt, a tanulmányok végül félbeszakadtak. Négy évvel később már Pécsre szerződött, majd Győrbe és Debrecenbe. Végül 1952-ben lehorgonyzott: a budapesti Madách Színház társulatának tagja lett.

Közben pedig jöttek a filmek: az akkori legnagyobb magyar rendezőkkel dolgozott együtt, rövid időn belül az egyik legnépszerűbb magyar színész lett. Olyan vígjátékokban tűnt fel, mint a 2×2 néha 5 (Ferrari Violetta, Makláry Zoltán, Kiss Manyi, Mednyánszky Ági mellett) vagy a Mese a 12 találatról című filmben.

1964-ben kapta meg a Tenkes kapitánya című tévésorozat főszerepét – ettől kezdve talán csak a csecsemők nem ismerték az igazságos, mindig győzni tudó figurát Zenthe megszemélyesítésében. A hatvanas-hetvenes években klasszikus magyar történelmi filmekben tűnt fel: az Egri csillagokban, a Fekete városban, A koppányi aga testamentumában és a feledhetetlen Tüskevárban. De a nyolcvanas években sem feledkeztek el róla a rendezők: A névtelen vár, a Jób lázadása, a Különös házasság szerepei vártak rá. Végül 1987-ben a mára ugyancsak tévés klasszikusnak mondható Szomszédok teleregény Taki bácsija lett, a kedves nyugdíjas taxisofőr.

Utolsó filmes munkája a 2004-ben készült Magyar vándor című filmhez köti.

Zenthe sok rajzfilmhez adta a hangját:

a Vuk, a Szaffi, Az erdő kapitánya, vagy a Süsü, a sárkány című bábfilmben hallhattuk.

Csakúgy, mint hosszú évtizedekig a Kossuth Rádió A Szabó család című hangjátékban, Szabó Zoltán szerepében.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, szülővárosa, Salgótarján 2003-ban díszpolgárrá választotta. 2005-ben a Magyar Örökség díjjal tüntették ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.

2006. július 30-án hunyt el tüdőgyulladásban, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a Nemzet Színészét. 2012. március 25-én, a Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóján adták át a nemzet színészeit ábrázoló falképet (graffiti) a Rákóczi híd pesti hídfőjénél.

Borítókép: MTI / Keleti Éva