A páva motívum a népművészetben

A hindu templomok táján sok helyt félvadon seregesen tanyáznak, gondozásuk a papok kötelessége. El is érték a jó bánásmódot, s oltalmuk tudatában a hindukkal szemben csaknem oly bizalmasak, mint a mi házi páváink. Hume szerint Radzsputánában az öreg tojók csibéiket jól elrejtik, s csak akkor hozzák a nyilvánosság elé az utakra és templomokhoz, mikor már jól megnőttek – írja a Kagylókürt Magazin.

Hogy az első pávák mikor kerültek Európába, nem tudjuk pontosan. Nagy Sándor még nem ismerte, s először indiai hadjáratai alkalmával csodálta meg. A hagyomány szerint annyira megnyerte a tetszését, hogy szelídítetteket magával hozott Európába.

Ennek ellenére nyugaton már régen el volt terjedve.

Periklész idejében állítólag annyira ritka volt Görögországban, hogy az emberek hosszú utakat is megtettek, hogy megbámulhassák.

A páva Indiában napjainkban is szent állatként tisztelt madár, a madarak királya. Mint ilyen, nagy megbecsülésnek örvend, 1963. január 31-től hivatalosan is India nemzeti madara lett.

Története természetesen régebbi, őshazája Kelet-India és innen terjedt el. Túl magas területekre nem megy föl, de 1000-1500 méteren még megtalálhatjuk a hegyekben is. Hangja meglehetősen kellemetlen, repülni nem igazán tud, de szívesen köszönti a napfelkeltét a háztetőről. Sok szép madarat találhatunk a természetben, de a páva valóban nagyon különleges, aki látta, nem felejtheti el. Talán ebből adódik, hogy mindig megihlette a művészeket.

A legősibb emlékek a népművészetben maradtak ránk, úgy Indiában, mint hazánkban. Az irodalomban a szépség, a tánc ritmusa, a virág szépsége, a tökéletes harmónia, az ideális szerető szimbólumaiként jelenik meg. Szikkimben úgy tartják, létezik a Pávák országa, s ezt a madarat Isten Ati-aryak kérésére és védelmére teremtette.

A démonok elleni harcában a páva segítette különleges képességeivel.

A páva varázslatos táncával megbabonázta az ellenséget, s így győzte le őket Ati-aryak (szikkimi nemzeti hős).

A pávát mindig az emberek segítőjeként látjuk, sok különleges, misztikus képességgel bír. Gyakorta találkozhatunk velük népmesékben és népdalokban Indiában is, a páva-táncok ezeket a történeteket mesélik el.

Az indiai irodalomban a legrégibb írásos emlékek a Rg-védából maradtak fenn. Ott Indra haját a páva tollához hasonlítják. Trónja pávatollból készült. Emellett Szaraszvatínak, a tudás istennőjének hátasállata. A Rámájanában többször is szerepel: egy pávacsapatot Ráma kísérői közt említenek, mikor száműzetésbe kényszerül. Szítának is a kedvenc madara volt.

A pávát gyakran asszociálják a Rágával és a Ráginível, azaz a férfias és nőies dallam motívumokkal. A madár és egyes lantszerű hangszerek hasonlósága sem véletlen. A hangszernek ugyanis nemcsak alakja, hanem rezgése is fontos, hiszen a vínát és a szitár különféle rokon hangszereit éppen ez a rezonancia teszi különlegessé.

A páva és a zene rokonítása nem hangjának, hanem mozgásának szól,

násztánca közben mozdulatait sajátságos belső ritmus vezényeli, mely különleges eleganciát ad lépteinek.

Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Muruga, a monszun esőjének ura szívesen látja, ha hívei páva-tánccal kedveskednek neki. Ez a felajánlás mindig boldogsággal tölti el szívét, és így az esőzést a megfelelő időben küldi a megfelelő helyre, tartják a helyiek.

A páva Európai jelenlétének ideje nehezen határozható meg. Azt tudjuk, hogy húsát régen fogyasztották. Az ókori elképzelés szerint nem romlandó, ezért az örök élet szimbóluma.

A páva-motívum a görög mitológiát is át meg átszövi. Argusz, Zeusz és Niobé fia győzte le az arkadiai bikát, Satyruszt. Héra istennő, a tehénné változtatott Io őrizetét bízta Arguszra, akinek nagyon sok szeme volt. Hermészt azért küldték, hogy lopja el a tehenet, s Hermész megölte Arguszt. Szemeivel Héra a páva tollait díszítette fel, tehát Argusz vigyázó szemeit látjuk a páva farkán.

Jézus alakjához is kapcsolódik a páva, mint a hatalom szimbóluma. A középkori ábrázolásokban lélekmadárként szerepel, majd később megváltozott értelmezése, s így lassan a gőg és a hiúság jelképévé lett.

A magyar nép művészetében jelentős helyet foglal el a páva. Mindannyiunk emlékezetében ott él a hímzéseken, a dalokban és a szólásokban is. Nehéz lenne a történelmi pillanatot meghatározni, amikor őseink ezzel a madárral találkoztak, a jelentése alapján keleti gyökerekre gondolhatunk. A Jelképtár szerint a teljesség és a hatalmasság jelképe. Farka az univerzum szimbóluma, kitárulkozása a lélek kitárulkozásával azonos.

Népköltészetünkben az örök szerelem jelképe, a csábítás madara, akárcsak Indiában.

A népművészet díszítő elemei hosszú időn át őrzik meg azokat a motívumokat, melyek egy adott kor jellemzői voltak. Olyan képi szimbólumok vannak jelen, amik értelmezése a mai felfogásunk szerint nehezen követhető, mint például az életfa felfogások, ráolvasási szimbólumok, stb. A díszítő elemek olyan szokásokat és hagyományokat őriznek meg, aminek a kiinduló pontja homályba vész. Ilyen jel a székely kapuk egy csoportjánál például a szekér boltívét megőrző illesztések.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a divatnak a népművészetre is volt hatása, természetesen ez nem olyan gyors változás, mint napjaink divatirányzatai, de mindig voltak felkapottabb minták, motívumok.

A páva-motívum számtalan helyen és módon jelenik meg, a legismertebbek a textíliákon látható minták. A népi szőtteseken gyakori a páros páva; az úri hímzésnél, de az úgynevezett pécsi hímzésnél is így jelenik meg. A fafaragásokon, apró használati edényeken – például sótartókon vagy tükrösökön – talán jobban megőrződtek az emlékek Ezek a motívumok kétségtelenül pávákat ábrázolnak. Gyakori minta a lepedővégeken és a párnahuzatokon, ami nem véletlen, hiszen a magyar mitológiában is a szerelem szimbóluma.

A szűrhímzéseknél találkozhatunk a legősibb díszítő elemekkel. Ezt a formát nehéz pontosan meghatározni, de kétségtelenül emlékeztet a páva alakjára.

A honfoglalás kori arany függőn jól látható a páva ábrázolása.

Egy-egy ilyen apró tárgyban nagyon sok olyan jelet fedezhetünk fel, amit ma már nehezen értünk. Itt nem véletlenszerű díszítésről van szó, hanem szimbolikus jelentésről, a hét gömb, a sarló forma, a páva, a szív mind-mind információt hordoz.

A páva mindig, mindenütt a tisztaság, a szeretet, a szerelem szimbóluma volt. Farkának mintázatát sokszor szemnek tekintették (százszemű), ami kicsit félelmetessé tette. Az emberrel valóságosan is igen jó a kapcsolata, megvédi a házat még a kígyóktól, csúszómászóktól is. És mint látjuk, Európában sok helyen tudtak róla, de mindenhol mint távoli országból származó kuriózumot említik. A magyar hagyománynak azonban szerves része, nem külsődleges eleme. Mint látjuk, élt szelídített és vad formája is, ma a szelídet ismerjük csak. Mintái sokszor, sok helyen láthatóak.

Napjainkra kialakult egy másik jelentése is,

úgy tartják, lányos házban nem jó pávát tartani, mert a leány nem talál férjet magának.

Sok helyen kifejezetten szerencsétlenség hozóként említik, de ezek jelentésmódosulások, melynek talán valamiféle hiedelmi, vallási vagy babonás alapja lehet.

Felelőtlenség volna komoly történelmi következtetéseket levonni a páva indiai és magyar közkedveltségéből vagy a pávamotívumok előfordulásaiból, de kétségtelenül fennáll a kapcsolat valamely foka, hiszen a pávamotívum mélyen gyökerezik úgy a magyar, mint az indiai népművészetben. A közvetítő vonal talán a szasszanida-korszak lehetett.

A szasszanida nép Perzsia területén élt, a párthusok legyőzése után került hatalomra (i.sz. 226-651). Később jelentős hódítások nyomán a Római Birodalommal rivalizáló hatalmas birodalmat hoztak létre.

Történelmük során folyamatos kapcsolatban voltak a hun törzsekkel,

melynek a megtalált leletekben is van nyoma.

A szasszanida rokonság egyik alapja a kapu, a székely kapu, mely ilyen formán csak az indiai sziklatemplomoknál maradt fenn. Ott ezt a turániak készítették az indo-szkíta (szittya?) Kaneruk idejében. A szasszanida történelem igen érdekes, és kapcsolata az ősi magyarsággal nehezen vitatható. Ez talán újabb támpont lehet a magyarság és a Kelet rokonságának vizsgálatában.

Borítókép: pxhere