A Sárköz népművészetét mutatja be a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

A kiállítást Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató nyitotta meg. Köszöntője szerint a magyar kultúra, népművészet kis falucsoportonként különbözik egymástól, és annak minőségében is nagy eltérések vannak. Mint mondta, vannak vidékek, mint ahogy a Sárköz is, ahol kimagasló kultúra virágzott. Az ott élő emberek sajátossága, tette hozzá , hogy „mézös” beszédűek, azaz törekednek arra, hogy szépen beszéljenek. Ez az igényesség a művészetben is megnyilvánul. Példaként említette a környékről származó hímes tányérokat, a köcsögszerű edényeket és a festett ládákat.

A professzor szerint azonban valami megváltozott: már nem az a fontos, hogy szép legyen, hanem „bámulatos”, „irigyrésre méltónak kell lennie”. A kiegyensúlyozott szép ruhák helyett olyan viseletek jöttek, amelyek négy ökör árába kerülnek. Mint mondta, a kiállítás azt mutatja be, milyen volt, amikor az egész nemzetre ható sárközi népművészet még virágzott, példa volt, amikor erre büszke volt az egész ország.

Fülemile Ágnes tudományos főmunkatárs ismertetése szerint az ártéri rendezésnek köszönhetően a Sárköz hihetetlen módon meggazdagodott, ennek hatására a sárközi viselet az ország egyik legpompásabb viseletévé vált. A jólétet mutatja, hogy az asszonyoknak nem ritkán hatvan főkötője, 300 darab gazdagon hímzett abrosza is volt.

A tolnai Sárköz öt Szekszárd közeli református faluból áll (Decs, Alsónyék, Báta, Őcsény és Sárpilis). Hagyományosan halászatból, pákászatból éltek.

A december 2-ig megtekinthető kiállítás anyagában a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának, a tájházaknak és a helyi alkotóknak a munkái láthatóak.

(Borítókép: MTI / Ujvári Sándor)