Krimi

2024.07.23. 08:42

Nagyszabású akció keretében bukkant rá a rendőrség egy eltűnt emberre

A rendőrség 51 embert fogott el egy körözési akció során.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Krisztina Kajtar

Körözési akciót tartott a rendőrség, amelyben 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés miatt keresett férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy havonta szerveznek körözési akciót, hogy megtalálják azokat, akiket elfogatóparancs vagy eltűnés miatt keresnek.

Ezúttal a XV., XVI. és XXII. kerületi rendőrkapitányságokkal elemeztek 482 körözési eljárást, majd július 1. és 15. között 51 embert fogtak el, akiket többek között rablás, súlyos testi sértés, kábítószer birtoklása, csalás, ittas és bódult vezetés, illetve meg nem kezdett szabadságvesztés letöltése miatt kerestek. 

Ezenkívül egy eltűntként bejelentett embert is megtaláltak – tették hozzá.

Az egyik 62 éves férfit emberölés miatt keresték, mert a megalapozott gyanú szerint még 2021. november 13-án a főváros XV. kerületében olyan súlyosan bántalmazta lakótársát, hogy az belehalt sérüléseibe. A gyanúsítottat a IV. kerületben, a Szabadság parkban fogták el.

A IX. kerületben, egy buszon fogták el azt a férfit, aki ellen hét elfogatóparancsot adtak ki öt év meg nem kezdett szabadságvesztés, lopás, kábítószer birtoklása, új pszichoaktív anyaggal  visszaélés és csalás miatt.

Egy hivatalos személy elleni erőszak miatt körözött 49 éves nő tartózkodási helyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével derítették ki, majd a VIII. kerületben fogták el – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!