Bulvár-celeb

2023.01.26. 11:56

Lövik a védett hódokat és pörköltet főznek belőle Tiszaalpáron

Van aki azon háborog, hogy egyre nagyobb kárt okoznak a hódok, van aki azon, hogy emiatt engedélyt adtak a kilövésükre.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anna in Sweden

Kidöntött, megrágott fák sora jelenti a hódok jelenlétét a két holtág, valamint a kedvelt horgászati hely, a lakiteleki Tőzegbánya területén - írja a baon.hu. 
Mind a három helyen lehet olyan területet találni, ami veszélyezteti a horgászást. A hódok nem kímélik a part menti fákat, függetlenül attól, hogy milyen vastagságúak, és megrágják a törzsüket. Harminc, negyven centiméter átmérőjű fákat is képesek kidönteni, az ennél vastagabbaknak pedig megrágják a kérgüket, ami egy idő után kiszárad. A hódoknak a metszőfogaik növekedése miatt van szükség a rágásra.

Fotós: Szentirmay Tamás / Forrás: baon.hu

A tiszaalpári horgászok szerint hatalmas károkat jelent a rágcsálók jelenléte. A fiatalabb fákat kidöntik, az idősebbek kérgét megrágják, ami által elpusztulnak. 

Némelyik fa állapota már életveszélyes is lehet, ha éppen a közelben horgászik valaki. 

Ugyan ez vonatkozik a Szikrai holtágra és a Tőzegbányára is. Talán a legkritikusabb helyzet a Tőzegbányánál van, ahol a hódok, egyes helyeken már szinte minden fát megrágtak.

A Szikrai Holt-Tisza kis részének tulajdonosa Kalócz Antal. Ott is azt tapasztalják, hogy a part közelében lévő fák közül sem a vékonyabbakat, sem a vastagabbakat nem kímélik. 

Annak elkerülése érdekében, hogy még nagyobb kárt okozzanak, a még meg nem rágott fákat dróttal vették körül, így elhárították azok megrágást. Ezt a módszert egyébként Tiszaalpáron is alkalmazzák. 

Ott a Holt-Tisza partján a hódok által kidöntött fákat már több helyszínen is eltávolították, hogy ne okozzanak balesetet. 

Fotós: Szentirmay Tamás / Forrás: baon.hu

A keletkezett károk miatt, a tiszaalpári önkormányzat kérelmet nyújtott be a hódok gyérítésére.

A Kiskunsági Nemzeti Park véleményét is megkérdezte erről a portál. Azt válaszolták, hogy hogy az önkormányzat által megjelölt egyik terület országos jelentőségű védett természeti területnek minősül. Amennyiben pedig természetvédelmi érdeket nem sért és más célravezető megoldás nincs – az eurázsiai hód (Castor fiber) riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető,  de 

mindez csak számos kikötés betartása mellett valósulhat meg. Így a gyérítés kizárólag szaporodási időszakon kívül, 2023. március 15.-ig végezhető, kizárólag az az egyed lőhető ki, amely az élettevékenységével a kérelmező dokumentált adatai szerint akadályozza, illetve veszélyezteti a természetvédelmi érdeket,

 a tervezett elejtés előtt legalább két nappal egyeztetni kell az illetékes természetvédelmi őrrel és minden esetben különös figyelmet kell fordítani arra, hogy más védett, fokozottan védett állat (például vidra) elejtésére ne kerüljön sor.

Az engedélyt a tiszaalpári önkormányzat megkapta, így tízzel tudják csökkenteni az Alpári Holt-Tisza hód állományát. 

A feladatot a helyi vadász egyesület kapta meg. A tízből eddig négyet lőttek ki. A vadászok 11 hódvárat számoltak össze eddig és azt is megfigyelték, hogy az állatok sötétedés után bújnak elő rejtekhelyükről, ezért szinte csak éjszaka lehet vadászni rájuk. 

Fotós: Szentirmay Tamás / Forrás: baon.hu

Tiszaalpáron az először kilőtt hódból pörköltet készítettek. Aki evett belőle azt mondta, hogy a húsa hasonlít a borjú, vagy a bárányéhoz. 

Vancsura István polgármester, aki maga is vadász javasolta, hogy a kilőtt állatokat a vadász egyesület főzze meg, és aki enni akar belőle az kóstolja meg. Az állatok egyébként húsz harminc kiló súlyúak. 

A településvezető elmondása szerint Magyarországon az 1600-as években lőttek utoljára hódot, ami a 19. század közepére teljesen kipusztult. Hazánkban 1996 és 2008 között zajlott a visszatelepítése. 

A hódok ma Magyarország minden folyóján és számos térségben az alkalmas vízfolyások döntő többségén is jelen vannak. Mivel nincsenek természetes ellenségeik, kivétel az aranysakál, így gyorsan elszaporodtak. Ez viszont komoly károkat okoz.

A tiszaalpáriak elérték azt, hogy a hódok száma csökkenjen. Ezzel minden valószínűség szerint az általuk okozott kár is változni fog. Elmondásuk szerint, ha az elkövetkezendő évben sem csökken a hódok állománya, akkor ismét gyérítési engedélyt fognak kérni rájuk. 

Az országos sajtóban is híre ment a kárelhárító vadászatnak, amiről az állatvédők másként gondolkodnak és felháborítónak tartják, hogy lelövik és megeszik a hódokat.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!