Felháborító

2022.09.24. 08:30

„Megnyomorították a gyerekünk lelkét" - kiakadt fia tanárára a népszerű magyar énekes

Olyat csinált egy pedagógus Polyák Lilla és Homonnay Zsolt fiával, hogy ki kellett venni az iskolából.

Forrás: Origo

Fotó: Hirling Bálint

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt évekkel ezelőtt eldöntötte, nem fogják újságban mutogatni a gyermekeiket. A korábbi házaspár azért határozott így, mert az kellemetlen pillanatokat okozhat fiaiknak az iskolában - írja a Bors.

"Például, ha valami nem úgy sikerül, nem azt mondja a tanár, hogy ezt javítsd ki. El is kellett hoznunk Bulcsút egy iskolából, mert tarthatatlan szinten működtek a dolgok" - mondta a színész.

Hozzátette, egyszer azt mondta a tanár a fiuknak: „Azt gondolod, te mindent megengedhetsz magadnak, mert a szüleid színészek?!”

"Kifejezetten pellengérre állította, volt olyan, hogy azt mondta, «gyere ki, és énekelj! A te szüleid énekesek»"– emlékezett vissza Homonnay Zsolt, aki utána is járt: amíg inzultus, abúzus, testi fenyítés nem éri a gyereket, addig tulajdonképpen a szülő tehetetlen az iskolai megalázással szemben.

"Annyit lehet tenni, hogy vedd ki, vidd el másik iskolába. Ezt mi is megtettük, mert egyszerűen megnyomorították a lelkét a gyereknek"– fogalmazott az édesapa, aki azt is felelevenítette, fiát egyszer nem engedték be a saját farsangjára

Forrás: Shutterstock

„Azt mondták, hogy ő nem kaphat karszalagot. Ha el akar jönni, akkor fizessen, vegyen belépőt. Mert akkor az osztályfőnökének már nagyon a bögyében volt. Nem úgy viselkedett, mint egy olyan gyerekkel, akire hatni kell vagy meg kell vele beszélni a dolgokat…” – fogalmazott Homonnay Zsolt.

Amikor pedig bement az iskolába, hogy a gyereke zokog otthon, nem szeret iskolába menni, megszégyenítik, a tanári kar összezárt. "Mondtam, hogy ezt hagyjuk. Én  nem szeretném, hogy ha holnap ide bejönne, mert nem akarom, hogy roncs legyen lelkileg"– emlékezett vissza a színész.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!