Böröndi Tamás: ha szakmai alázat van, nincs olyan, hogy lehetetlen

A színművész vallja: ideje átadni a stafétát a fiataloknak a színpadon is. Böröndi úgy véli, a jelenlegi színészgeneráció készen áll a feladatra, bár a szakmai alázat terén szerinte még akadnak kívánnivalók. A színházigazgatóval a Vasárnap Reggel újságírója, Takács Eszter beszélgetett.

Korábban érkeztem pár perccel, és láttam, hogy hosszasan telefonál a másik asztalnál. Beindult az évad?

Éppen a műszaki kollégákkal egyeztettem. Nem vagyok egy ideges típus, ha kell, szívesen fúrok, festek, pakolok, de jelenleg annyira szét van szedve a színház, a raktár, a díszletek, hogy kisebb csoda lesz ha évadkezdésre minden elkészül. Nyáron elázott a kelléktár is, nagyon sok a tennivaló. Nemsokára, 21-én itt a Színházak Éjszakája. Ráadásul eddig sosem kezdtünk szeptemberben, de most korábban, már e hónap végén indul az évad. Persze nagyon örülök, hogy előre jött az évadkezdés, és annak is, hogy később is zártunk. Évek óta májusban játszottunk utoljára, az idén pedig még júniusban is telt házzal mentünk. Ettől boldog igazán egy színházigazgató szíve.

Mivel készülnek az új évadra?

Próbálunk fiatalítani, itt az ideje, hogy már ne csak mi legyünk a színpadon. A nyolcvanas években, akkor még pályakezdőként, Straub Dezsővel elhatároztuk, hogy mi fiatalok összejövünk, és csinálunk valami őrületet. Az lett a címe, hogy „Most mi jövünk”. Ezt szeretnénk most megújítani, de mi már idősebb generációként jelenünk meg a színen. Átadjuk a fiataloknak a stafétát.

A Színházak Éjszakája már itt lesz a teátrumban.

Igen, először egy interaktív gyerekelőadást mutatunk be, aztán ugyanezt a „Most mi jövünk” című darabot adjuk elő egy hosszabb, teljesebb verzióban. Mindkét rendezvény fontos, remek lehetőség, hogy ismertebbé tegyük a színházat. 2013 óta nincsen közönségszervezésünk, ami elég kockázatos. Szerencsére a nézőink az előadások, a színészgárda és a jó hírünk miatt jönnek be, illetve vissza. A színházunk saját magát adja el. Vidámságra, nevetésre minden politikai oldalon szükség van, így szívesen látnak minket bármelyik tévében. De nem csak a tévében, a riportokban dobjuk fel a hangulatot, itt bent a színházban is vidáman folyik a munka. Tehetséges, de sztárallűrmentes csapat jött össze. Nincsenek intrikák, fúrások a társulatban, azt nem engedem. Itt csak én lehetek feszült. Tizenkét darabunk fut, ezek nagyon népszerűek, a Család ellen nincs orvosság címűre rendre egy-két hét alatt elfogynak a jegyek. De nem lehet megállni, a nézőktől tudom, hogy várják az új darabokat. A mostani évadban az egyik új darabunk a Becsapott villám lesz, ami a pályázati pénzek sajátságos felhasználásról szól, rendkívül mulatságosan.

Honnan kapja a visszajelzést?

Van egy kis statisztikai lapunk, amit kérünk a nézőktől, hogy töltsenek ki. Sosem szabad teljesen megelégedni és hátradőlni. A nézőkért vagyunk, nagyon fontos a véleményük.

Hogy telt a nyara?

Az idén öt napra jutottunk el Albániába Annával (Götz Anna, színésznő). Az otthonunkat újítottuk fel. Már régóta esedékes volt, hogy ne a múlt, a korábbi életünk falai közt éljünk. Ez rengeteg energiánkat vitte el, nagyon nehéz volt szakembert szerezni. A mostani csapatra, aki végül felújította a házat majdnem két évet vártam. De szerencsére családi házban lakunk, egy szép kis erdő a közelében, igazából ki sem kell mozdulnunk, hogy jól érezzük magunkat.

Említette, hogy nem áll távol Öntől, akár saját kezűleg is belevágni a fúrásba-faragásba. A színházban is több díszletet tervezett.

Ez kreatív munka, és nagyon élvezem. Operaházi gyerek voltam, anyukám ott énekelt, és már akkor imádtam a díszleteket. Amikor pedig rendezvényszervezőként a díszletet is nekem kellett beszerezni, rögtön tudtam, mit honnan kérek kölcsön.

Régebben sokat szinkronizált, tavaly volt hatvan éves a Hupikék törpikék című mese. Vállalna újra szinkronszerepet?

Mostanra annyira felgyorsult a szinkron, nem találkoznak egymással a partnerek, hogy ma már nem tudnám csinálni. De anno élveztem, igen, a mesében Törpingálót szinkronizáltam. Nagyon vidám munka volt, élveztük Józsa Imrével, Szerednyei Bélával, Cseke Péterrel együtt. A legnagyobb sikerélmény mégis egy Denzel Washington film szinkronfeladata volt, ahol Tony Shalhoubnak kölcsönöztem a hangomat, és egy jelenetben, arabul kellett beszélnem. Az nagyon nehéz feladatnak tűnt, a ritmikája miatt egy tolmácsot is hívtak, hogy segítsen, de oda sem ért, amire megcsináltam a szinkront.

Azt mondja, hogy szívesen adja át a stafétát a fiataloknak, van számukra tanácsa? Hogyan lehet sikeres ma egy ifjú színész?

Ez nehéz. A főiskola egy helyzet, de a szakmát csakis a nagy öregektől lehet megtanulni. A mai fiatalok viszont nem is ismerik a korábbi színészgenerációkat, sokaknak egy Csákányi László, Márkus, Mensáros, Körmendi János neve nem mond semmit, a másik, ennél sokkal nagyobb gond, hogy sajnos kevesekben van színházi alázat. Sőt, általában alázat. Ismerek olyan fiatal kollégát, aki egy vidéki vendégjátékot hagyott ott, mert derogáltak neki a körülmények. Mi Kovács Zsuzsival és Benkóczy Zolival a Mágnás Miskát anno egy kétszer két méteres dobogón is megcsináltuk a közönség örömére. Ha szakmai alázat van, nincs olyan, hogy lehetetlen.