Poór Péter: úgy tűnik, most megint divatba jöttem

A múlt évben szinte minden hétvégén fellépett. Tele van az idei naptár is?

Szépen telnek be az időpontok, de vannak még szabad helyek. Úgy tűnik, hogy ismét divatba jöttem, tavaly közel kétszáz fellépésem volt. Csak azt sajnálom, hogy szép lassan eltűnnek mellőlem a kollégák, akikkel évtizedekig együtt énekeltünk.

Lassan négy éve, hogy nincs közöttünk Harangozó Teri, akivel legendás barátok voltak.

Elválaszthatatlanok voltunk. Együtt kezdtük a szakmát, és fél évszázadon keresztül párhuzamosan haladt a pályánk.

Ebből szövődhetett volna szerelem?

Nem, a legjobb barátom volt a szó nemes értelmében. Minden problémánkat egymással beszéltünk meg. Csodát tett a színpadon. Nagyon hiányzik. (Sóhajt.)

Ha ennyire elfoglalt, az unokái­ra mennyi ideje marad?

Sajnos kevés. Időnként megpróbálunk összejönni a családi fészekben, de nem mindig sikerül. A második feleségemmel együtt öt gyerekünk, tizenkét unokánk, két dédunokánk van. A gyerekeim közül egyedül a lányom hivatásos zenész, kitűnő zongoraművész lett.

Valamit örökölt akkor a felmenőitől.

A családunkban sokan zenéltek. Mivel nem volt televízió, az estéink nagy részét azzal töltöttük, hogy a szüleimmel összejöttünk a nagyszobában és zenéltünk. A család nő tagjai remekül zongoráztak és énekeltek, apám kiválóan hegedült. Autodidakta módon fejlesztette magát.

Valahol azt olvastam, hogy felvidéki gyökerei is vannak. Ez igaz?

Valóban, anyai ágon a nagyapám felvidéki nemesember volt, akit később földönfutóvá tettek. Szerencsére egy kis pénzt át tudott menteni Budapestre, amiből vett egy cukorkagyárat. Nem sokáig tartott a jó élet, mert a kommunisták rövidesen ezt is elvették tőle.

Apám Kiskunfélegyházán nőtt fel, de az egyetemet már Franciaországban, illetve Németországban végezte, a második világháború előtt. Egy baráti eseményen ismerkedett meg édesanyámmal, majd egy hét múlva elvette feleségül.

Nem gondolkoztak sokáig.

Annyira nem, hogy 1944. szeptember 20-án, a szövetségesek bombázása alatt világra jöttem. Sokan azt mondják, ez látszik is rajtam. (Nevet.) Óriási szerencsém volt, mert ha akkor anyámmal nem menekítenek át minket egy óvóhelyre, akkor a porig bombázott Margit körúti kórházban haltunk volna meg.

Ettől kezdve mindig a tenyerén hordozta a sors?

Az életemben történtek nagyon szerencsés és szerencsétlen dolgok is, de egy biztos, tízszeresen megdolgoztam a sikerért.

Mikor derült ki, hogy jó hangja van?

Gyerekkoromban, akár egy pacsirta, állandóan énekeltem. Ötévesen a Kék nefelejcs című népdalt adtam elő a családnak, a nagyapám pedig irtó büszke volt rám. Olyannyira, hogy amikor a barátai eljöttek hozzánk, előttük is produkálnom kellett magam. Teltek az évek, az iskolában mindig én voltam az előénekes. Tanáraim mindig mondogatták is, hogy mennyire büszkék rám. Közben a nővéremtől én is kedvet kaptam a zongorázáshoz.

Egy ujjtörés miatt viszont abba kellett hagynia a zongorázást.

Tévedés! A nővérem törte el az ujját, én elég szépen haladtam a zongorázással. De időközben a tanárnőm meghalt. Édesanyám egy állami zeneiskolába íratott minket, ahol egy idegbeteg tanárnő tanított. Valahogy nem tudtam vele kijönni, elment a kedvem az egésztől. Ekkor kezdtem el ismerkedni a csellóval, aztán a hegedűvel, de valahogy mindig az énekesi pálya vonzott. Édesapám azt akarta, hogy legyen egy rendes szakmám is, emiatt elvégeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát. 1961-ben már felléptem különböző helyeken, köztük az óbudai Lajos utcai tánciskola rendezvényein. Ebből a gázsiból fizettem az énekóráimat.

Hogyan került egyre feljebb és feljebb a pályán?

A hatvanas évek elején rengeteget jártunk szórakozni az Ifjúsági Parkba, ahol az ott zenélő Bergendy István új hangokat keresett. Azonnal jelentkeztem a felhívásra. A meghallgatáson két férfihangot választottak ki rajtam kívül, Máté Pétert és Kozák Pétert.

Innen indult a barátságuk?

Igen, itt ismerkedtünk meg.

Máté Péter nagyszerű művész volt, egy igazi mókamester. Mellette nem lehetett unatkozni. Megelőzte a korát, a közízlés ugyanis még nem tartott ott, ahol ő. Modern stílusban énekelt és felejthetetlen dalokat írt.

Lovas Róbert és S. Nagy István Pókháló az ablakon című számát valójában Aradszky Lászlónak szánta, mégis ön énekelte először. Ezt később megbeszélték?

Lacival jóban voltunk, sikerült ezt a kis problémát áthidalni. A történet úgy kezdődött, hogy Subik István, a Magyar Televízió zenei szerkesztője fiatal tehetségeket keresett a Halló fiúk, halló lányok! című műsorához. Balassa P. Tamás, a Magyar Rádió Tánczenei Stúdió vezetője akkor engem ajánlott. Rohantam Lovas Robihoz egy új számot kérni, a lakásán éppen ott volt S. Nagy István, és ezt a dalt adták oda azzal, hogy ezt ugyan Aradszky Lászlónak ígérték, de nyugodtan énekeljem el a televízióban. Délelőtt lement az adás, és olyan sikere lett, hogy az esti előadáson már követelte tőlem a közönség. Később a dalt az eredeti tervnek megfelelően Laci énekelte lemezre, így mindkettőnk nevéhez fűződött. Egyébként rengeteget utaztunk együtt Szécsi Pállal és Aradszky Lászlóval. Én nem ittam, ezért én voltam a sofőr. Ők bepótolták helyettem is.

Szécsi Pállal is sokat mókáztak.

Főleg mikor vidéken turnéztunk, kettőnket mindig egy szobába szállásoltak el. Rengeteg közös kalandunk volt…

Egyszer majdnem szétszedték a nők a buszt.

Nem a buszt, a ruhát rángatták le rólunk. Egyszerűen nekünk estek. Fotókat és lemezeket hoztak oda a koncert végén, hogy írjuk alá, de helyette letépték rólunk az inget. Mi meg ott álltunk egy szál gatyában.

Szécsi Pál valóban zárkózott ember volt?

Dehogyis! Rengeteg legenda kering róla, aminek a fele sem igaz. Barátságos és kedves ember volt, tele élettel.

Sikeres, elismert énekesként miért jelentkezett közben színésznek?

Érdekelt a színházi világ is. A Színművészeti Főiskolán Vámos László operett-musical osztályába jártam.

Latabár Kálmánnal is találkozott?

Fiatal énekesként sokszor léptem fel olyan műsorban, ahol ő volt a sztár. Nagyon tiszteltem őt, ő is kedvelt engem, és sok mindenre megtanított.

A szakmában ki az, akivel nem jött ki?

Nincs olyan, esetleg egy, akinek nem értettem a viselkedését. A mai napig úgy érzem, hogy B. Tóth László nem nagyon szimpatizált velem. Az évtizedek alatt ugyanis egyetlen számomat sem szerkesztette be a műsoraiba. Amikor személyesen találkoztunk, akkor tagadta ezt, de a dalaimmal mindig falakba ütköztem nála. A mai napig nem tudom, miért alakult így a kapcsolatunk. Én viszont mindig kedveltem a műsorait.

Úgy tudom, hogy tanít. Mióta?

Nagyjából tizenkét éve, kortól és nemtől függetlenül bárkit, akiben fantáziát látok. Sokan járnak hozzám énekelni.

A fiatal énekesek közül kit emelne ki, akire a jövőben is érdemes lenne odafigyelni?

A szakma tele van tehetséges fiatalokkal. Nagyon szeretem László Attilát is, aki kiváló zenész. Egyik tanítványom Rózsás Viktória, aki olyan rohamosan fejlődött, hogy ma már partnernőm a színpadon.

A legenda szerint Zámbó Jimmyt is ön fedezte fel.

Akkoriban négy helyen léptem fel esténként, nappal ugyanis még a Színművészetire jártam. A Tavasz bárban mindig fantasztikus hangulat volt.

Egyik este, amikor vége lett a műsornak, megütötte a fülemet egy csodás hang. Megkérdeztem a jegyszedőtől, hogy ki ez? Erre azt válaszolta, hogy a főpincér Zámbó Tihamér öccse, Imre. Kiderült, hogy próbálkozott sok helyen, a televízióban, a lemezkiadónál, de szóba se álltak vele.

Nagyon el volt keseredve. Szóltam a műsoraim rendezőjének, Halmi Gábornak, hogy felfedeztem egy kitűnő fiatal énekest. Ő bízott az ítéletemben, meg sem hallgatta a fiút, úgy szerződtette. Ezzel indult Zámbó Jimmy karrierje. A többi már történelem.