Varga Miklós elhatárolódik az elhatárolódóktól

Varga Miklós énekest, színművészt az István, a királyból, a Jézus Krisztus szupersztárból vagy a Honfoglalás című történelmi játékfilmből mindenki ismeri, azt viszont kevesen tudják, hogy mindkét gyermeke a nyomdokaiba lépett a színpadon, hisz a szólásszabadságban, és markáns véleményét a közéleti kérdésekről sem rejti véka alá, ezeken kívül mesélt a gyerekkori lámpalázáról és a szüleiről is a Vasárnap reggel legfrissebb számában.

A napokban jelent meg egy interjúja, amiben nyíltan vállalja a véleményét Európáról, az unióról és a Sargentini-jelentésről is. Ez a nyílt szerepvállalás nem megosztó a művészvilágon belül?

Remélem, hogy nem. Bízom benne, hogy értelmes zenészek, képzőművészek, színészek dolgoznak együtt, és átlátják, hogy mindannyian emberek vagyunk, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, ugyanazokat a jelenségeket tapasztaljuk meg. De valóban néha nekem szegezik a kérdést, hogy miért kell nekem politikai, közéleti dolgokban állást foglalnom, de erre egyszerű a válaszom: egyrészt azért, mert kérdeznek, arra pedig illik válaszolni, másrészt véleményszabadság van. Gondoljunk csak Amerikára, ott a kérdés sem merülne fel, hogy miért vállalja egy színész vagy egy énekes az ideológiai hovatartozását.

Egy ismert ember szava viszont közvéleményformáló is lehet.

Ez valóban így van, de senkinek sem kötelező elfogadni, amit mondok. A zenei munkásságomban sincs véka alá rejtve, hogy mit gondolok Európáról, a hagyománytiszteletről. De öncélúan sosem szólaltam meg politikai kérdésekben és a jövőben sem szeretnék.

Az egyik közéleti napilapban zajlik egy vitasorozat részben pont a művészvilág és közélet kapcsolatáról. Van, aki meri vállalni a véleményét, van, aki szeretne kimaradni.

Ismerem ezt a publicisztikasorozatot, de elég szomorúnak tartom, ha bátorság kell a véleményszabadsághoz. Egy minapi interjúm kapcsán persze beleolvastam a kommentekbe, bár ne tettem volna. Alpári stílusban szóltak hozzá a cikkhez, az évtizedes munkásságomat is becsmérelve. Ez számomra érthetetlen, ez nem vitakultúra, ahogy elvárom a véleményem tiszteletben tartását, úgy én is elfogadom a másét, az ellenérveket pedig illik kulturáltan elmondani. Nem vagyok hajlandó ezen a színvonalon vitatkozni senkivel.

Tehát megértem, ha a művészkollégák közül nem mindenki vállalja a nézeteit, tart attól, hogy kaphat érte hideget-meleget, ezért elhatárolódik a közélettől, de én meg az elhatárolódóktól határolódom el. Szerintem korrektebb, ha azt mondja valaki, hogy ugyan van véleményem, de nem szeretném nyilvánosan megosztani, mint a kihátrálás. Ebben a bizonyos kultúrharc publicisztikasorozatban a szerző tényeket tett közzé. Utánajárt a valóságtartalmuknak. Tényekkel meg nem érdemes vitatkozni. A tényekből levont következtetéseiről persze lehet polemizálni.

A közeljövőben hol láthatják a nézők?

Jövő szombaton lesz Pákozdon egy történelmi előadás, amit Koltay Gábor rendezett. A csata 170. évfordulójának a tiszteletére készült a színmű. Az egy órás darab felvonultat számtalan lovast, néptáncost, igazán nagyszabású előadás lesz. Fél egykor lesz a bemutató, óramű pontossággal akkor, amikor a történészek szerint a valóságban is lezajlott 170 évvel ezelőtt.

De ezután a bemutató után is számos fellépésem lesz, a Varga Miklós Banddel is muzsikálunk élőben, szóval szerencsére nem unatkozom. Pedig nem vagyok celeb, nem veszek részt a kereskedelmi tévék efféle műsoraiban sem. Színházi szerepeim is vannak, részese vagyok egy mesemusicalnek is, a Rigócsőr királyfiban a lányom mellett játszom.

A lánya és a fia is szerepelt a Sztárban sztár + egy kicsi című műsorban. Meg is nyerték a versenyt. Magától értetődő volt, hogy mindkét gyereke a színpadot választja?

Büszke vagyok rájuk, arra különösen, hogy a saját tehetségükkel lettek sikeresek. Sosem kellett ajtókat nyitogatnom nekik. Most ebben a pákozdi emlékműsorban is részt fognak venni, aminek nagyon örülök.

Szeretnek egy színpadon állni?

Én szeretnék, de ők próbálják ritkítani, éppen azért, hogy ne érhesse őket az a vád, hogy azért állnak ott, mert az édesapjuk vagyok. Talán túlzottan is ügyelnek erre.

Nagyon önérzetesek.

Igen, és ezt jónak is tartom. Bár megszokott, hogy egy szülő próbálja tolni a gyereke szekerét, és meg is lehet érteni, ez természetes dolog. De ha tehetséges a gyerek, akkor erre semmi szükség.

Hatott a gyerekek pályaválasztásra, hogy a szüleik is művészek?

Hogyne, nagyon sokszor vittük őket magunkkal a fellépésekre. A legtöbbször csak kényszerűségből, mert csak így tudtuk megoldani a felügyeletüket. Kiskoruktól szívták magukba a színpadot.

Korábban mesélte, hogy ön lámpalázas volt az első fellépésein, akkor a gyerekei hamar rutint szereztek?

Igen, kisgyereknek nagyon szégyellős voltam, még az első zenekari koncertemen is alig mertem felnézni a közönségre, de a negyvenévnyi szereplés adott egy kis rutint. A gyereknek viszont sosem volt kameralázuk, nagyon magabiztosak a színpadon és a képernyőn is.

Maradnak is a művészi pályán a gyerekek?

Egyelőre nagyon eltökéltek, de mivel most érettségiznek, ezért valami polgári végzettséget is szeretnének szerezni. Felelősségteljesen gondolkodnak, mi szülőkként pedig mindenben támogatjuk őket Később pedig az sem kizárt, hogy egyikük vagy mindkettőjük elvégzi a színművészetit is.

Ön nagycsaládból származik, öten testvérek. Ezt a vállalt hagyománytiszteletet onnan hozza magával vagy az életútja során alakult ki?

Az utóbbi. A szülői hátterem vegyes, mivel édesapám az elmúlt rendszerben hivatásos katonatiszt volt, és meggyőződéses kommunista is. Aztán a rendszerváltás után átment a damaszkuszi úton, és szembesült azzal, hogy milyen rendszert szolgált. Számára ez nehéz lehetett, hiszen a teljes addigi életét kellett felülbírálnia, de megtette. Nagyon büszke vagyok rá, mert magasrangú katonatisztként sosem élt vissza a hatalmával. Akár rózsadombi villát is kaphatott volna, de nem kérte, egy kétszobás lakásban nőttünk fel a testvéreimmel együtt. Apám nagyon becsületes ember volt.

Borítókép: Varga Miklós énekes, színművész, rockzenész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a művész munkásságát idézték meg a meghívott vendégek.

MTVA Fotó: Zih Zsolt