Olvasóink szerint a Forma-1 árnyéka önmagának

Elmúltak azok az idők, amikor a Schumis sapka ráizzadt a homlokunkra, s éjjelente kockás zászlóval takaróztunk. Amikor hónapokig spóroltunk a Hungaroring-belépőnkre. Amikor egy ország őrült meg, de örömében, ha csupa piros lámpa villant fel előtte. Amikor egy felbőszített kengurut megszégyenítő lendülettel ugrottunk fel a fotelból egy-egy bravúros előzés vagy rossz taktika miatt elbukott futamgyőzelem miatt. Amikor a szezon vége előtt néhány héttel hirtelen mindenki akadémikussá képezte magát matematikából, hogy számolgathassa az esélyeket.

Amikor Palik Lászlóval együtt ordítottuk, hogy „Uramisten!”, amikor a Ferrari még Ferrari volt, a pilóták – közül többen – pedig nem a gépek szolgái, hanem a technika mesterei (is).

Amikor lányok, hölgyek, asszonyok olvadtak el Mika Häkkinen ölelni valóan kerek feje, vagy David Coulthard szögletes állcsontjai között felvillanó mosolya láttán. Amikor már szombaton kikönyörögtük a tévéidőt szüleinktől-házastársunktól-testvéreinktől-ivócimboráunktól, mert MUSZÁJ volt nézni már az időmérőt is. Amikor egy kerékcsere úgy megdobta a pulzusunkat, mint római gladiétorokét a még el nem fordított császári hüvelykujj. Amikor a legközelebbi tévétől több száz kilométerre eszmélve is tüstént kocsiba vágtuk magunkat, hogy a rajtra hazaérjünk – pedig jól tudtuk, hogy a tizenhetedik körnél már rég húzni fogjuk a lóbőrt.

Az autósport csúcsának idei szezonja az ausztrál nagydíjjal indult, melynek láttán kibukott belőlünk, hogy így múlik el a világ dicsősége... A Mercedes-istállónak az utóbbi években már-már unalmassá váló fölénye, a sportágat a szemfényvesztés felé terelő üzleti érdekek, a technika emberi faktorának eltűnése és a már legfeljebb a tetoválásaik és fülbevalóik miatt karakteres pilóták jelensége nyomán sok régi F1-rajongó úgy érezheti, ez a sport már csupán egy ízét vesztett rágógumi, pedig régen maga volt az Erős Pista: megízesített mindent, amihez köze volt.

Sírva vigad és írva sirat a magyar, de mi – beismerjük – Valtteri Bottas és a Mercedes legutóbbi győzelme, valamint a Ferrari újabb látványos lebőgése nyomán nem bírtuk tovább ezt a nagy magányos kesergést, ezért megkérdeztük olvasóinkat, keseregnének-e velünk egy keveset.

Verseny nélküli versenyt hozott a Forma-1. Megéri még nézni? – kérdeztük, s bizony azzal szembesültünk, hogy nem mindenki olyan jó a fanyalgásban, mint mi. Sőt, optimista olvasóink tábora igen népes! A szavazatot leadók 10%-a a praktikum felől közelítette meg a kérdést. Na ne már, ez a Forma-1: az ő fejlesztéseik húzzák az autóipart – ez az icipicit méltatlankodós, ámde teljes joggal méltatlankodós észrevétel minket is arra sarkall, hogy a múltba révedés mellett azért igyekezzünk meglátni a jelenünk kínálta értékeket is. A voksolók egy másik 8%-a pedig nem hogy pilótát,

de egyenesen a sportág élő legendáját vélte felfedezni Lewis Hamiltonban,

azt állítva róla, hogy ő a Forma-1 Messije. Azzal egy percig sem vitatkozunk, hogy ha valaki bármiben is Messi-kategóriának minősít valakit, minden bizonnyal gyönyörűséggel és rajongással követi tevékenységét.

Olvasóink elsöprő többsége azonban egy emberként érzett rá a bánatunkra, s rendelkezésükre álló eszközükkel, vagyis szavazatukkal tüstént jelezték: nem vagytok egyedül! A valahol a rezignáció és a mélabú között félúton bóklászó szavazók csoportja (9%) így sóhajtott fel: Már csak bombázó csajok és elszúrt kerékcserék hoznak lázba. 40% már túl van a szomorkodó fázison, ők jelenleg a lemondó legyintésekkel teletűzdelt ösvényen haladnak a fanyartól a totális közöny felé: úgy nyilatkoztak, hogy számukra A Mercedes egyeduralma uncsi, a pilóták celebek. Ciki. Véleményük ily markáns megvallása pedig egyfajta vigaszt jelentett nekünk, hiszen mi is ezen álláspont felé hajlunk – bár a szívünk legbelső zugában a következő csoporttal is nagyon mélyen együttérzünk. Hiszen olvasóink 33%-ából az a keserves kiáltás tört elő lávaképp, melyet egy ország nevében fogalmazott meg annak idején Palik László: Hová tűnt Damon Hill? Így faggatjuk ma is a sorsot szüntelen – miközben mind tudjuk, hogy szegény Damon Hillnél valami sokkal többet hiányolunk.

9%, 40% és 33% – összesen 82% tehát, olvasóink több mint négyötöde gondolja úgy, hogy valami nagyon nem stimmel a Forma-1-gyel.

És ők azok, akikkel, ha egyszer – adja Isten – találkozunk, csak összenézünk jelentőségteljes, egyszersmind fátyolos tekintettel, majd lassú bólintással poharat emelünk egymás felé, és áhítattal PROST-ot mondunk proszit helyett, hogy aztán az egyetértéstől (és mástól) megrészegülve zengjük együtt a sportág LAUDAcióját. HiSENNA, mégis csak ez a Forma-1.

Borítókép: Michael Schumacher Mika Hakkinen és Rubens Barrichello előtt, 2001. május 27-én a monacói versenypályán.