Íme, a korszakváltó kombi

„Ez az új A8-as kombi?”

– kérdezte az álmélkodó benzinkutas Volvo V90-es tesztautó láttán a Vitorlázás Magazin munkatársát. Fotót is készített róla, és hamarosan kisebb turistacsoportnak megfelelő létszámú közönség bámulta az autót. Mindez jól mutatja, hogy a svéd márka most már biztosan megérkezett oda, ahová tartott.

Az új V90-es biztosan jelzi, hogy prémiumgyártók elit klubtagsága elvitathatatlanul jár neki. Persze tudom, hogy ez már régen nem kérdés. Csak abból a talán kissé különleges és talán már maradinak számító nézőpontból, amelyből én nézem a márkát – és ezt az autót. 2000-ben ott voltam ugyanis a Volvo mostani imidzsét megalapozó, első „nem kocka” sorozatot megtestesítő V70-es bemutatóján, amellyel a márka letette a névjegyét az említett klubtagságot igénylők közé. (Aztán 8 évig használtam is egy ilyet.) A svédek akkor és azzal a típussal kezdték az emberre tervezett, ergonomikus és biztonságos (de kissé szögletes) imidzset fiatalosabbá, modernebbé és esztétikusabbá formálni.

Az új V90-es talán pont annyira korszakváltást jelző modell, mint a maga korában a J. D. Power vásárlói elégedettségi indexet a maga kategóriájában utcahosszal vezető V70-es volt. És talán annak egyfajta reinkarnációjaként is tekinthető. De ahogyan a Karma szerint annak történnie kell, nem azonos, hanem eggyel magasabb szintű újjászületést testesít meg. Hiszen a Volvo nagy kombiját látva nem az a kérdés, hogy biztosan a prémiumkategóriába tartozik-e az autó, hanem inkább az, hogy annak szürke szereplője, vagy egyenesen meghatározó modellje-e.

A méretes kombi ügyes formaterve egyszerre láttatja impozánsan nagynak, ugyanakkor praktikusan és kezelhetően kicsinek az autót. Ezt alighanem a hátrafelé kis szögben lejtő, ebből kifolyólag egyszersmind dinamikus megjelenést is kölcsönző D-oszlopának és tetővonalának köszönheti az autó. Ugyanakkor ezt a lendületes formát remekül ötvözték a márka legújabb arculatát tükröző, bőkezűen krómozott és hangsúlyosan elegáns hűtőmaszkkal jellemzett orr-résszel. A végeredmény az lett, hogy az autó egyszerre praktikus, nagy, de kezelhető méretű, sportos és elegáns lett – ki mit akar látni benne. Ügyes.

Akkor is szabadon engedték a fantáziájukat a formatervezők, amikor az autó belsejének formavilágát rajzolgatták, hiszen sikerült elérniük ugyanazt a hatást, mint amit a külső dizájnnal. A beltér ugyanis szintén egyszerre fiatalos, mégis elegáns. Akár a sötétszürke bőrbelsővel és lakkozott felületekkel, akár a világos árnyalatú és természetes tapintású fa díszítésekkel kombinált színvilágot nézzük, határozottan körülölel bennünket a megnyugtató biztonság mellett a minőség-érzet is. Az elhelyezés is példás: továbbra is a Volvo gyártja az autóipar talán legkényelmesebb üléseit. És ez elől-hátul egyaránt igaz.

Könnyű persze egy ekkora autóban tágas helyet biztosítani az utasoknak – de ezt a V90-es esetében úgy sikerült megoldani, hogy a csomagtartó mérete is hatalmas maradt. Bármilyen furcsa, a V90-es páratlan formaterve ellenére nem minősíthető életmód-kombinak, hiszen ledöntött hátsó üléstámlákkal méretes és praktikus klasszikus hordárként is funkcionál.

„Bármilyen furcsa, a V90-es páratlan formaterve ellenére nem minősíthető életmód-kombinak, hiszen ledöntött hátsó üléstámlákkal méretes és praktikus klasszikus hordárként is funkcionál”

A műszerfal természetesen már nem analóg, de a klasszikus óra-sémák remekül láthatók, és a kijelzőn rengeteg információ jeleníthető meg a fedélzeti komputer adatitól a navigációs térképig. Persze van állítható magasságú head-up display is, hogy ne kelljen levennünk a szemünket az útról, amely a sebességen kívül a táblajelzésekről is tájékoztat. A középső, hatalmas, álló formátumú infotainment-kijelző is látványos, ugyanakkor a rendszer könnyen is használható, kezelése egyértelmű.

Nem takarékoskodtak a biztonsági extrákkal sem – e téren a Volvo számára presztízskérdés, hogy mindig örök éllovas legyen. A sávtartó segédlettől a hátsó keresztforgalomra figyelmeztető rendszerig a holttér-figyelőn át a felülnézeti képet modellező (vagy akár helyettünk be is álló) parkolási asszisztensig és az adaptív tempomatig minden létező extrával ellátták az autót. Furcsa, de kétség kívül megnyugtató érzés, hogy miközben a hifirendszerrel babrálva száguldunk az autópályán, addig kamerák és szenzorok serege vigyáz ránk, és baj esetén óvón közbe is avatkozik a védelmünkben. A menetkomfortot szolgálja a még ebben a kategóriában is páratlannak minősülő színvonalú hangszigetelés és a kényelmes hangolású, mégis kellően feszes futómű. Bár egy ilyen nehéz és előre terhelt autó kanyargós úton csak azért nem végtelenül alulkormányzott, mert az ügyes elektronika besegít a neutrális kezelhetőség biztosításában is – jó példát mutatva arra, hogy a sok kütyü nem mindig veszi el a vezetés élményét, sokszor bizony képes fokozni azt.

A 235 lóerős 2,5 literes D5-ös dízelmotor alig 7,8 literes fogyasztást produkált vegyes és nem mindig kímélő használat mellett, ami remek érték a jármű tekintélyes súlyához és a remek menetdinamikához képest. A nyolcfokozatú automataváltó talán nem a leggyorsabb, de az egyik legkisebb terhelésváltási reakciókkal, vagyis legészrevehetetlenebbül dolgozó egység még ebben a kategóriában is.

Klasszikusok öröksége

Az első V90-es sorozat a régi 900-as széria ráncfelvarráson átesett és az új kódrendszernek megfelelően átnevezett képviselője volt. Bár a prémium-szegmensbe pozícionálták, sokkal inkább praktikus, biztonságos és strapabíró jellegéért kedvelték a használói, mint sem a korabeli elit-márkák kihívójaként tekintettek rá.

A 2000-ben bemutatott V70-es kisebb volt ugyan a 90-es sorozatnál, de annak 1999-es törlése után mostanáig ez volt a Volvo legnagyobb kombija. Az S80-as széles, domború öv-vonalát hűen lekövető V70-es volt a márka történetének első „nem kocka” kombija, amely nem csak átvezette a gyártó termékkörét az attraktív formatervű, fiatalos autók korszakába és a prémium kategóriába, hanem az elégedettségi indexeket is uralta a maga osztályában.