Kraszkó Zita életében a legkomolyabb dolog a játék

Kraszkó Zita akkor érzi jól magát, ha adhat. Színészként, trénerként és műsorvezetőként is fontosnak tartja, milyen értékeket közvetít. A Duna Televízió képernyőjén, a Balatoni nyár műsorvezetőjeként önmaga lehet: spontán és játékos, szerinte aki ezt tudja, boldogabb lehet, ezért igyekszik minél több emberen azzal segíteni, hogy megtanítja játszani.

Már második éve, hogy az egész nyarat munkával tölti a Balatonon, mit jelent a magyar tenger?

Mindent, ami jó. Sok szeretetet és egy életre meghatározó, nagy élményeket. Már az első születésnapomon is Balaton­akarattyán készült rólam fénykép, és éppen akkor, amikor lezárult ez a családi korszak az életünkben, mert eladtuk a nyaralót, jött a lehetőség, hogy a Balatoni nyár műsorvezetője lehettem. Ajándékként és nagy szerencsének élem meg.

Tulajdonképpen valóban csak a szerencsén múlott, nem?

De igen, ha nem megyek el Goda Krisztina sorozatának a castingjára, nem történt volna meg velem. A válogatáson kiderült, hogy nagyjából már megvan a csapat, de mondták, hogy a szomszédban van egy műsorvezetői casting, ha már itt vagyok, oda is menjek be. Tét nélkül mentem be, játéknak tekintettem, és mivel siettem, gyorsan túl is akartam lenni rajta. Ebből pedig kisült egy olyan laza, hirtelen és természetes viszonyulás, amiről azt mondták, hogy pont ezt keresik, én meg rájöttem azóta, hogy pont ez kell nekem is.

Azért, mert az élő adás nagyon hasonlít egy improvizációs színházhoz?

Igen, az élő műsor vezetése tulajdonképpen az improvizációs színészet televíziós megfelelője. Nagyon szeretem, úgy, ahogy van. Azt, hogy minden élőben történik, hogy váratlan, spontán és változatos helyzetek vannak, sokféle vendég követi egymást – ez mind nagyon hasonlít egy improvizációs előadáshoz.

Jól ismeri a Balatont, de munka közben felfedezett azért valami újdonságot is?

Itt hétről hétre van valami felfedeznivaló. Sokféle értelemben, kulturális szempontból is főszezon van. Révfülöpön egy Pegazus nevű hely most a favoritom, ahol zseniális kiállítások, koncertek vannak, esténként a fák között, nagy párnákról lehet nézni a legújabb mozifilmeket. A másik kedvencem pedig a vízi taxi.

A legjobb helyeken indult a színészi pályája. Miért hagyta ott a kőszínházat?

Valóban így van, a Kréta­kör is egy megvalósult álom volt az életemben, és máshol is jókat játszottam, ilyen volt az Equus, a Dühöngő ifjúság vagy a Macskajáték, amiben Pásztor Erzsi, Schubert Éva és Tordai Teri partnere lehettem. Gyönyörűség és kín volt egyszerre ekkora színésznőkkel egy színpadon lenni, hozzájuk felnőni. Aztán egy idő után úgy éreztem, mintha magamat ismételném, nem motivált már. Rá kellett jönnöm, hogy másként szeretném megélni a színészetet.

A játékot sokszor említi, a jó játék mit jelent önnek?

Önfeledtséget, őszinteséget, humort. Egy olyan fiziológiai állapotot, amiben egy ember eredeti és kreatív tud lenni anélkül, hogy félne.

Ön sosem félt?

A legtöbb probléma éppen abból adódott az életemben, hogy szinte lázadtam a félelem ellen, és „én dafke nem félek” attitűddel egészen szélsőséges helyzetekbe is belementem. Az a félelem viszont, ami a legkomolyabban korlátozott, önbizalomhiányból fakadt, és előadóként éltem át.

Mi az, amit az improvizáció által tanult meg?

Gyorsan reagálni és alkalmazkodni. Improvizáció közben benne élek egy szituá­cióban, odafigyelek a másikra, és ezekhez alakítom a saját kommunikációmat. Érzéssel, ösztönösen, érzékenyen. Amióta ezt így élem meg, rájöttem, hogy az élet mindig jobb és izgalmasabb helyzeteket teremt, mint amit az ember előre megtervezett volna. Azóta már saját magamat nem, csak azt veszem komolyan, amit csinálok. Felszabadultabb és boldogabb vagyok így.

A Vasárnap Reggelből azt is megtudhatja, milyen volt Kraszkó Zita kapcsolata Schubert Évával, és hogyan fogadta a főként orvosokból és gyógyszerészekből álló család, hogy ő bizony művész lesz. Keresse az újságárusoknál!