540 éve született Fráter György, a fehér barát

Horvátországban, a Krka folyó menti Kamicak várában született Juraj Utjesinovity néven, elmagyarosodó köznemesi családban (velencei származású édesanyja eltorzított neve után a magyar történelemben Martinuzzi Györgyként is ismert). A György barát, avagy Fráter György elnevezést a pálos szerzetesrendbe való belépését követően kezdte használni.

Fiatalon, nyolcéves kora körül került Mátyás király törvénytelen fia, Corvin János udvarába, s bár apródként megtanult fegyverrel bánni, oktatására nem jutott sok figyelem. Corvin halála után Szapolyai István nádor özvegyét szolgálta, de képzetlensége miatt csak alantasabb munkákat végezhetett. A becsvágyó fiatalember mielőbb pótolni akarta hiányosságait, ezért belépett a magyar alapítású pálos rendbe, fehér öltözete után nevezték aztán Fehér Barátnak is. Rövid idő alatt az egyik legtudósabb szerzetes lett, aki betölthette a híres lengyelországi czestochowai kolostor perjeli méltóságát is.

György barát a sajóládi monostor perjeleként 1528-ban került újra kapcsolatba a Szapolyai családdal, amikor a mohácsi csata után királlyá választott, egy vesztes csata után menekülő Szapolyai János az ő monostorában szállt meg. Martinuzzi végül a királlyal tartott Lengyelországba, ahonnan rendszeresen járt Magyarországra, hogy támogatókat szerezzen számára Habsburg Ferdinánddal szemben. Az erős akaratú és kiváló diplomáciai érzékű szerzetes hamar a király legbizalmasabb tanácsadójává vált, 1534-ben váradi püspökké nevezték ki, így tovább nőtt befolyása.

Fráter György legfőbb politikai célja a mohácsi vészt követően szétszakadt ország egyesítése volt, de ennek érdekében politikai kötéltáncot kellett járnia a két világhatalom, a német-római császárság és az Oszmán Birodalom között. Tevékeny részt vállalt az 1538-as váradi béke megkötésében, amely szerint János király halála után a Habsburgok öröklik a magyar koronát. A szerződés így biztosította volna az ország területi egységét és Erdély függetlenségét is, amelyet György barát mentsvárnak tekintett a viszályoktól sújtott ország számára. A titkos szerződés híre nyomban eljutott a Portára is, de a szultán akkor még nem tett semmit.

A törékeny politikai helyzet alapjaiban változott meg, amikor az öregedő Szapolyainak 1540 júliusában, halála előtt két héttel fia született, akit a váradi békét felrúgva utódjának jelölt ki. Miután hívei szeptemberben királlyá kiáltották ki a csecsemő János Zsigmondot, a szultán a politikai játszmákat megelégelve Buda felé indult. A nehéz helyzetbe került György barát dolgát tovább nehezítette, hogy Izabella özvegy királyné a maga elképzelése szerint kívánta az országot kormányozni, és nem tartott igényt Martinuzzi tanácsaira. Vitájuk odáig fajult, hogy Izabella felkínálta Ferdinándnak az országot, akinek csapatai 1541 májusában körülzárták Budát. A barát ezen a válságon még úrrá lett, bezáratta Izabellát és kivégeztette a vár átadásán munkálkodó összeesküvőket. Szulejmán szultán augusztusban jelent meg a vár falainál, hogy úgymond megvédje János Zsigmond érdekeit. Ezt azonban saját szája íze szerint tette: csellel elfoglalta Budát, és megígérte, hogy gyámfia nagykorúságáig „megőrzi” azt.

Fráter György politikai tervei ezzel veszni látszottak, az egyedüli lehetőség az maradt számára, hogy a János Zsigmond tartózkodási helyéül kijelölt Erdélyből próbálja helyreállítani az ország egységét, itteni szervezőmunkájával lényegében az önálló erdélyi fejedelemséget készítette elő. Ferdinánd támogatását azzal akarta megnyerni, hogy a császár lányát, Johanna főhercegnőt szemelte ki János Zsigmond menyasszonyául, de ellentétei állandósultak Izabellával. 1549-ben titkos megállapodást kötött Ferdinánddal, amely szerint Izabella és fia a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségek fejében lemondanak Erdélyről, amelynek kormányzója a barát marad. Az özvegy királyné az erőszaknak engedve 1551-ben aláírta lemondását és fiával Lengyelországba távozott. Ferdinánd jutalmul erdélyi vajdának, esztergomi érseknek nevezte ki Fráter Györgyöt és kijárta neki a bíborosi kalapot, de igazán soha nem bízott meg benne.

A barát addig is, amíg a Habsburgok elegendő számú csapatot küldenek Magyarországra, hintapolitikát folytatott és gesztusokat tett a törököknek. Tárgyalásai révén sikerült elkerülnie a szultán haragját, noha Konstantinápolyban már várták „az áruló barát fejét”. Ezzel azonban csak erősítette Ferdinánd gyanakvását, amit tovább táplált a barát javaira éhes Castoldo, a császári hadak főparancsnoka. „A barát természetének és jellemének kiismerésére az emberinél mélyebb értelem sem elegendő. Ugyanazon pillanatban nevet és sír, ígér és tagad, szent szándékot és ördögi cselekményeket nyilvánít. Egyik órában gyanút kelt, a másikban mindent igazol. Inkább töröknek, mint kereszténynek, inkább Lucifernek, mint Jánosnak hiszem őt” – írta Bécsbe Castoldo 1551. november végén, s azt a választ kapta: ha a hűtlenség gyanúja felmerül, cselekedjék belátása szerint.

Castoldo nem habozott sokáig. 1551. december 17-én az alvinci kastélyába visszatérő Fráter György után küldte katonáit, akik végeztek a baráttal. Teste hetven napig maradt temetetlenül, végül a gyulafehérvári káptalan papjai helyezték örök nyugalomra. „Omnibus moriendum est” – írták sírja fölé: Mindenkinek meg kell halnia. A gyilkosságot követően évekig tartó egyházi vizsgálat indult, amelynek végén a bűnbánatot gyakorló Ferdinándot nem közösítették ki.

Borítókép: Magyar Elektronikus Könyvtár / mek.niif.hu