Odadobták az angolszászok Magyarországot a náciknak?

A Mandiner szerzője, Demkó Attila Borhi László történész kedden publikált, az internetes hírportálokon nagy visszhangot kiváltó elemzésére reagálva fejti ki, hogy az újabb kutatásokból kisugárzódó kép egyfelől beleillik az eddig ismert tényekbe és teljesen logikus is, másfelől

jó alapos ébresztő mindenkinek, akinek még voltak illúziói, hogyan is működik a világ, a nagyhatalmi politika.

Teljesen téves persze a mai, egyébként rendkívül naiv közgondolkodással megközelíteni és megítélni mindazt, ami 1939-1945 között történt. Akár azt, amit a magyar politikai vezetés tett; akár azt, amit az angolszász szövetségesek – hangsúlyozza a Mandiner írása.

1942. augusztus 18-án a britek próbatámadást indítottak az észak-franciaországi Dieppe kikötőjénél a németek ellen.

Több ezer embert vesztettek és levonták a logikus következtetést: ha a Wehrmacht erős, a partraszállás reménytelen. Mit lehet akkor tenni a németek gyengítése érdekében?

Sok mindent: lehet például a kommunista partizánokat támogatni Jugoszláviában. Amikor kiderült, hogy Tito erői hatékonyabban harcolnak a németek ellen, a britek ejtették korábbi szerb szövetségeseiket és a kommunisták mellé álltak.

Érdekelte őket az iszonyú ár, amit a délszláv népek fizettek Tito taktikájáért? Nem. Volt egy nagyobb cél: Németország legyőzése. Magyarország is egy eszköz volt ehhez, 1944. március 19. pedig stratégiai szempontból egy nyugati siker.

Magyarország nem lelkesen lépett be a háborúba, nem akart Németország oldalán háborúzni.

Horthy maga sokkal inkább az angolszászokkal szimpatizált, mint a németekkel. Ezt, amikor baloldalon Horthy-rezsimeznek, el szokták felejteni.

Borhi László összefoglalója Demkó Attila szerint kiválóan leírja, hogyan vezették meg a balkáni szövetséges partraszállásban reménykedő Budapestet az angolszászok.

Brit és amerikai szempontból logikus volt a dolog: egyszerűen mindenkinek többet ér a saját katonája élete, mint egy vele egyébként hadiállapotban lévő ország lakóinak élete. A magyar zsidóság potenciális teljes megsemmisítése a partraszállás esetleges kudarcával összevetve nem volt elég súlyos érv.

A Horthy-korszak képe tehát jóval bonyolultabb a szocializmus alatt és sokak által azután is sulykoltnál.

Nem utolsó csatlósok voltunk, hanem vonakodó kényszerszövetségesek.

Kerestük a kiutat, a jó megoldást, csak éppen ilyen nem létezett. Ha Magyarország az elejétől fogva ellenáll a németeknek, legkésőbb 1941 tavaszán, a Jugoszlávia elleni támadáskor megszállják.

A magyar-jugoszláv közeledés 1940-ben egyébként pont arról szólt, hogy legyen valami ellenpólus a német nyomással szemben, Horthy és Teleki a jogos magyar revíziós igényekről is hajlandó volt lemondani ennek érdekében.

A magyar-jugoszláv kísérlet végét jelentő belgrádi puccs sem egy külső befolyástól mentes esemény egyébként. Minden valószínűség szerint a brit hírszerzés benne volt, pedig remény sem volt arra, hogy a szövetségesek megvédjék Jugoszláviát.

Mint ahogy ma sincs remény például arra, hogy a NATO megvédje Ukrajnát.

Nagyon fontos tehát: egyszerűen

nem igaz az a baloldali toposz, hogy a revízió vitte Magyarországot a háborúba, és a magyar holokauszt felelőssége is sokkal, de sokkal bonyolultabb kérdés, aminek a megértését az ideológiai motiváltság nem segíti.

Be kellene már látni, hogy ha Magyarország nem áll ellen, nem „választja” az elkerülhetetlen német megszállást, előbb vagy utóbb mindenképpen a német oldalon kell a háborúba lépnie. Köztes megoldás nem volt.

A kemény kényszerpályán nem voltak jó vágányok, csak rosszak és rosszabbak.

1941 júniusában mai szemmel nézve hiba volt hadat üzenni a Szovjetuniónak, de ne gondoljuk azt, hogy elkerülhető lett volna. A háború logikája miatt legkésőbb 1944-ben harctérré vált volna az ország.

Borhi László kutatása tehát nagyon fontos, hogy végre reálisan értékeljük történelmünket és a világot.

Persze ha realisták akarunk lenni, nem csak a világháború, hanem napjaink eseményeit is téves azzal a naiv szemüveggel nézni, amihez a fősodorbeli média az elmúlt évtizedekben hozzászoktatta a közvéleményt. Mindenhol Nyugaton, így Magyarországon is.

Ha egyszer majd megnyílnak a levéltárak, jó eséllyel látszani fog, hogy az általánosan elfogadott nyugati narratívák nem teljesen fedik a valóságot.

Valószínűleg sem a délszláv háborúk számos eseménye, sem Líbia, sem Ukrajna nem pontosan úgy történt, ahogy most a legtöbben gondolják.

A világ nem fekete-fehér, hanem szürke, a nagyhatalmi érdekek a nyugati demokráciáknál is felülírhatnak egyéb megfontolásokat.

Ettől még a Nyugat jobb, mint Oroszország vagy Kína, mint ahogy a második világháborúban is jobb volt a Nyugat, mint ellenfelei – érvel Demkó Atttila, hozzátéve ehhez azt is, hogy közben nem árt észben tartani, hogy Magyarország és a magyarság sorsa csak és egyedül minket, magyarokat érdekel.

Borítókép: A Hitler-ellenes koalíció (balról jobbra) W. Churchill, F. Roosevelt és J. Sztálin a jaltai konferencián 1945-ben