Szent István Nap

2024.08.17. 18:06

Egyedülálló drónshow várja a közönséget augusztus 20-án

Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még varázslatosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot. A szervezők több mint egy éve készülnek a látványos produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tiszteleg.

MW

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Szent István Nap fénypontja minden évben az ünnepi tűzijáték, amelynek mára fontos kiegészítő eleme a Parlament épületének fényfestése és a drónshow, aminek során az idén ezerháromszáz pilóta nélküli repülőeszköz emelkedik a levegőbe a legimpozánsabb alakzatokat kirajzolva.

A drónok által megjelenített képek közös narratívába rendeződnek a pirotechnikai látványosságokkal. A koreográfia első elemeként a híres nyilazó lovas, majd pedig a Csodaszarvas legendája jelenik meg. Ezt követően a Szent Korona minden eddiginél monumentálisabb formában tűnik fel az égen, végezetül a produkciót egy térben forgó, lenyűgöző háromdimenziós kereszt zárja.

Az előkészületek hónapok óta zajlanak, a tervezés és a megvalósítás egyaránt rendkívüli szakértelmet igényelt. A komplex animációk több szimulációs fázison mentek keresztül, és ezeket több alkalommal tesztelték a Szigetmonostoron található tesztpályán, mielőtt a végleges helyszíni próbákat megtartják augusztus 18-án.

A produkció mögött több mint 20 szakember összehangolt munkája áll, akik nemcsak a látványvilág megalkotásában, hanem a biztonsági intézkedések kidolgozásában is kulcsszerepet játszottak. A nézők biztonságát a többrétegű védelmi rendszerek és a kritikus pontokra kifeszített drónvédő hálók biztosítják, emellett külön motorcsónakos egységek állnak készenlétben arra az esetre, ha a show ideje alatt a Dunába pilóta nélküli repülőeszköz esne. A drónok mozgatása, illetve az általuk teremtett látvány összehangolása a tűzijátékkal rendkívüli pontosságot követel meg, hiszen e két műsorelem egyetlen egységet alkot az augusztus 20-i program csúcspontjaként.

A Szent István-napi drónshow nem csupán látványos szórakozást kínál, hanem egy különleges tisztelgés Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt. Az esemény minden elemében nemzeti büszkeségeinket idézi meg, ezáltal méltó zárása lesz az ünnepi rendezvénysorozatnak.

A Szent István Nap hivatalos honlapján és mobilalkalmazásában elérhető a rendezvények részletes programja, illetve az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos tudnivalók is.

VR-videón az első Szent István-napi tűzijáték 1927-ből:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!