Nagy kattintás

2022.03.10. 18:07

Elkelt Buzz Aldrin legendás holdsétás fotója

7700 dollárt, azaz 2,6 millió forintot adtak érte. A koppenhágai aukción izgalmas, eredeti NASA-fényképekre lehetett licitálni.

Az árverésen több mint 170 ezer dollár (58,2 millió forint) folyt be az eladott fotókból.


   
Az Apollo 8-17 misszióiról készült, magánkézben lévő 74 fénykép között szerepelt Buzz Aldrin híres holdsétás fotója is, amely 1969 júliusában készült az első holdra szálláskor. A fotón Aldrin látható űrruhában, de a felvételt készítő Neil Armstrong is megjelenik Aldrin sisakján tükröződve. A fénykép a National Geographic és a Life magazin címlapjára került annak idején.



Az űrből készült első földfelkeltét ábrázoló színes fotó, amely az Apolló-8 misszióján született 1968-ban, 13 ezer dollárért (4,5 millió forintért) kelt el.

 

A dán Bruun Rasmussen aukciósház közleménye szerint a fotókollekciót egy magát megnevezni nem kívánó, dán kapcsolatokat ápoló külföldi kínálta fel eladásra.

 

Borítóképünkön Edwin E. (Buzz) Aldrin, az emberiség első holdutazását végrehajtó Apollo-11 amerikai űrhajó holdkompjának pilótája látható a Hold felszínén. Aldrin a frissen kitűzött amerikai zászló mellett áll, a Nyugalom tengere nevű térségben 1969. július 20-án.

 

Balról a Sas leszállómodul egyik lába, a talajon az űrhajósok lábnyomai láthatók. A felvételt a Holdra elsőként lépő Neil Armstrong amerikai űrhajós, az Apollo-11 parancsnoka készítette egy, az űrutazáshoz átalakított Hasselblad fényképezőgéppel, 70 mm-es gyújtótávolságú objektívvel.

 

A holdra szállás 50-ik évfordulója alkalmából felújították a felvételt.

 

Egy amatőr fotós úgy döntött, felújítja a Holdra szállás egyik ikonikus képét, amelyen Buzz Aldrin űrhajós éppen az amerikai zászló előtt pózol. A fotó kidolgozása után Aldrin arca tisztán láthatóvá vált: a kamerába pillantott és mosolygott.
 

A fényképész, Andy Saunders eleinte csupán néhány részleten változtatott, hogy növelje a fotó részletességét: aprólékosan, képpontról képpontra haladva variálta az árnyékok keménységét és a világosságot, egészen addig a pontig, míg fel nem bukkant a fotón az asztronauta arca.

 

Itt azonban nem állt meg, hanem órákat töltött a kontraszt és a színerősség állítgatásával. Fáradtságos munkáját végül siker koronázta, teljesen feltárult a sisak mögött megbújó űrhajós arckifejezése, ami leginkább egy furcsa vigyorként értelmezhető. Magát a fotót egyébként Aldrin társa, Neil Armstrong készítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!