Felkavaró bűntény

2022.08.29. 05:05

Horror Nagybecskereken: külön házban találták meg a nő fejét és testét

A megcsonkított asszony már a bomlás állapotában volt. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is okozhatta a halálát, azonban a fej és a test 150 méterre feküdt egymástól.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Borzalmas látvány fogadta a rendőröket a szerbiai Nagybecskerek környékén: a település mellett, az Elemér felé vezető út egyik nyaralójában ugyanis egy női fejet találtak.

Az épületben azonban csak a fejet találták meg, így a helyi zsaruk azonnal keresgélni kezdtek, és hamarosan egy közeli, az előzőtől alig 150 méterre fekvő házban a testre is rábukkantak.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is történhetett az asszonnyal, de az bizonyos, hogy a teste már a bomlási szakaszban volt – írta a Magyar Szó. Jelen pillanatban azonban még a személyazonosságát sem tudják biztosan, és az is csak később, vélhetően a boncolás után fog majd kiderülni, hogy a halálát baleset vagy gyilkosság okozta, esetleg természetes úton hunyt el, valamint az is, hogy miért gyalázták meg a holttestét és az, hogy ki fejezte le. A két ház közül egyik sem feküdt központi helyen, mindkettőt csak nyaralásra használták, így az sem kizárt, hogy a nő már jó ideje halott lehet.

A Nova szerint a helyszínelés még most is tart, a rendőrség mellett törvényszéki szakértők is megjelentek a két hétvégi háznál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!