Kultúra

2016.02.09. 08:23

Hajléktalanok, óvodások de még túrázók is jelmezbe öltöztek

Az elmúlt napokban sok helyen tartottak farsangi rendezvényeket. Beöltöztek az óvodások, iskolások, de még a hajléktalanok is.

W.Zs

Jó azt látni, hogy évről évre mind többen jönnek el rendezvényeinkre, és mind aktívabbak a közösségi eseményeken – tartott gyorsértékelést Sárkány Krisztina, aki kolléganőjével, Kulcsár Viktóriával szervezte meg a hajléktalanok farsangi mulatságát az oroszlányi hajléktalanszálló nappali melegedőjében.



A város Szociális Szolgálatának munkatársai szellemi vetélkedővel, ügyességi versenyekkel várták a közel negyven rászorultból alakított három csapatot, s bizony volt értelme az aktivitásnak, hiszen ezen múlott, hogy az adományokból, a tisztító és tisztálkodó eszközökből mennyi jut a versenyzőknek, illetve az alkalomhoz illően jelmezt öltött résztvevőket. Az ebédet követően farsangi fánkkal vendégelték meg a hajléktalanokat, akiket a délután további részében a ’70-es évek slágerei szórakoztattak.

Közben a Szociális Szolgálat másik helyszínén, a Családok Átmeneti Otthonában is nagy volt az izgalom. Itt tizenkét családot látnak el és segítenek jelenleg, amelyekben 22 gyermek él, és ők valamennyien maskarát húztak, hogy együtt farsangozzanak Szmilek Zsuzsanna intézményegység-vezetővel és segítőivel. Már két napja folytak az előkészületek, készültek a jelmezek, a sajtos és kókuszos sütemények, péntek délután pedig felvonulással vette kezdetét az esemény. Játékok, versenyek szórakoztatták a fiatalokat és szüleiket, miközben az adományozóknak köszönhetően sült a házias pizza, de jutott alma, mandarin és édesség is mindenkinek a zenés mulatságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!