„A gyerekek olyan kemények, mint a rock&roll”

– Óriási hangulatot teremtettetek, a gyerekek mellett az apukák és az anyukák is nagyon élvezték. Ti hogy éreztétek magatokat itt Tatabányán?
Buda Gábor: Nagyon jól, igazság szerint mi mindig jól érezzük magunkat, minden fellépés igazi feltöltődés. Gyerekeknek játszani egy – nagyon üdítő, energiabombával felérő – csoda, ugyanis az ő örömük és lelkesedésük, valamint az a rengeteg energia, amit felénk sugároznak, fizikálisan érezhető, mellkason vágja az embert a színpadon. Gyógyító hatása is van, illetve én azt szoktam mondani, hogy olyan, mint egy hullám, amelyre csak úgy ráfekszik az ember és élvezi. Tehát a gyerekeknek játszani nagyon nagy megtiszteltetés, tényleg csak „non plus ultrákban” beszélhetek ezekről a bulikról.

Székely Zoltán: Én szintén nagyon jól éreztem magam, a jó hangulat főként Gábornak és Dávidnak (Körmendy Dávid ének, vokál, rap, ütőshangszerek - a szerk.) köszönhető, nekünk mögöttük általában könnyebb dolgunk van.

– Hogyan tudjátok ennyire bevonni a szülőket is a játékba?
B.G.: Húsz éve zenélünk, először felnőtteknek játszottunk és aztán egyszer csak jöttek a gyerekbulik. A felnőtt klubkoncertekre a szülők elhozták a gyerekeket és akkor úgy döntöttünk, hogy legyünk a gyerekeké. Miután pedig mi folyamatosan felnőttekkel kommunikáltunk, nem felejtettük el őket sem, hanem fokozatosan jöttek a gyerekek a képbe. Egyébként sok embernek „beletörik a bicskája”, merthogy azt gondolják, hogy ez könnyű, illetve hogy a gyerekekhez ilyen felcsukló magas hang kell, meg bárgyúság. A gyerekek viszont nagyon kemények, olyan kemények, mint a rock&roll. Ha a figyelmüket nem kötöd le minden másodpercben és nem tudod ezt a közös zenei játékot továbbgörgetni, folyamatosan fenntartani a figyelmüket, akkor egy pillanat alatt elveszted őket. Szokták mondani, hogy a kicsik milyen őszinték, ez alatt azt kell érteni, hogy valóban nem udvariaskodnak. Őket nem érdekli az, hogy neked hány díjad van, mióta vagy a pályán, vagy a legutóbbi lemez arany, vagy platina lett. Őket egy dolog érdekli, hogy akkor ott, abban a pillanatban te a barátjuk vagy, vagy nem, hogy jól érzik magukat, vagy nem.

Sz. Z.: Én nyolc éve vagyok a zenekarban, sok tapasztalatot szereztünk. Maga a műsor folyamatosan alakul, bármikor jöhet egy új játék. Eléggé gyereknek kell lenni ehhez az egészhez, azt mondhatom, nálunk működik az aprótalpúak figyelmének fenntartása.

– Van a gyerekkoncertek, illetve közönség és közönség között különbség?
B.G.: Persze, de ezek a különbségek nem a gyerekekből fakadnak sokkal inkább a helyszín, a helyzet, a napszak alakíthat egy-egy koncert hangulatán. Teljesen másképp kell zenélni egy óvodában, ahol nincsenek ott a szülők és egészen picik is vannak, mint mondjuk egy ilyen nagy rendezvényen. Na ezek azok a dolgok, amelyeket az ember húsz év alatt már megtanult, hogy kell kezelni ezeket a helyzeteket, hogy mindenhol jól érezze magát a gyerek, itt is, ott is.

Sz. Z.: A városi gyerekek sokkal pörgősebbek, sokkal több ingerre van szükségük, hogy a figyelmüket fenn lehessen tartani. Ez ugyancsak a frontemberek számára jelent kihívást. Amikor Erdélyben van szerencsénk muzsikálni, ott egész máshogy működik a dolog. Számomra mindig kicsit ünnepi az erdélyi koncert.

– Rengeteg fellépésetek van, egy-egy napon több is, jut idő pihenésre?
B.G.: Nem igazán. Azt szoktuk csinálni, hogy januárban kiveszünk egy kis szabadságot, egy hónapot, de idén csak két hetet sikerült, mert elég sok fellépésünk volt. Csaknem 300 koncertfelkérésünk van egy évben és ezt már drasztikusan le kellett csökkenteni, mert nem bírtuk (régebben 400 fellépésünk volt, tehát több, mint ahány nap van egy évben). Visszatérve a kérdésre, ilyen mennyiségű felkérés mellett, mint ami nekünk van, nagyon kevés idő jut a pihenésre. Megpróbálunk minden olyan modern eszközt kihasználni – már ami a hangszerelést, illetve a stúdiómunkát illeti –, ami létezik és amivel meg tudjuk könnyíteni a munkát. Mindenkinek van otthon stúdiója, küldözgetjük egymásnak az anyagokat, megpróbálunk ezzel sem időt veszíteni.

Sz. Z.: A mi szempontunkból nagyon fontos, hogy hogyan sikerül összeegyeztetni két koncertet, mindenhova odaérjünk, ezen is sok múlik. A közös munkában az egyetlen fix dolog van, ez pedig a változás.