Közélet

2015.03.30. 10:48

Piros tojás, fehér nyuszi a Centerben

A tatabányaiak közkedvelt bevásárlóközpontja, a Vértes Center Húsvét közeledtével sem marad tétlen. Többek között nyereményjáték várja majd a hozzájuk betérőket.

W. Zs.

 Pénteken a komplexum több pontján kézműveskedni hívja vendégeit, illetve az igazi húsvéti nyúl is tiszteletét teszi az épületben. Lesz állatsimogató és számos meglepetés. A részletekről Bakai Lilla marketingmenedzsert kérdeztük.

– Mivel kedveskedik húsvétkor a pláza?
– Három ponton kézműves-foglalkozás várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lesz tojásfestés és aki kedvet érez hozzá, fakanálból és szalvétából nyuszit is készíthet. Az ügyes kezű gyermekek a helyszínen kapott nevezési lappal egy nyereményátékban is részt vehetnek. Ehhez nem kell mást tenniük, mint a feladatok teljesítését követően a hiánytalanul kitöltött szelvényeket bedobni az aulában található gyűjtőládába.

– Mikor sorsolnak és mit?
– Rögvest a játék után. A szelvények 18 óra 10 percig bedobhatóak a ládába és pár perccel később már le is hull a lepel a nyertesek kilétéről. A pénteken kisorsolt szerencsések egy biciklit, egy görkorcsolyát és egy rollert nyerhetnek, de további nyeremények is gazdára találnak.

– Mikor érkezik a húsvéti nyúl?
– A programok miatt délután egy órától érdemes jönni, de azt nem árulom el, hogy mikor érkezik a nyuszi. A Vértes Center működése óta most először...inkább legyen meglepetés! Annyi viszont biztos, hogy aki az állatokat szereti, nem jár majd rossz helyen. Ezenkívül sok-sok csokitojás is lesz nála, fel lehet ülni a szekerére és lehet vele fotózkodni is.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!